Gyümölcsöző együttműködés  

3 milliárdos beruházás. 40 milliós extra kapacitás – röviden így összegezhető a Gramex 2000 Kft. és a SIÓ-ECKES Kft. közös fejlesztésének eredménye.

Új olasz kávék a Tchibo palettáján  

A Tchibo mostantól új szemes kávékkal bővítette kínálatát.

Válság idején is iszik a magyar 

A válság alatt is növekedett a háztartások által otthoni fogyasztásra megvásárolt bor mennyisége, azonban az olcsóbb áru terméket keresik – derül ki a GFK Hungária Piackutató Intézetének a Nemzeti Bormarketing Program keretén belül elkészített borfogyasztókat, fogyasztási szokásokat leíró, napokban közre adott tanulmányából. A borfogyasztáshoz kapcsolódó ismeretek nagyon hiányosak a hazai fogyasztók fejében. A többség jelenleg még nehezen vállalkozik új ízek megismerésére, inkább a régi jól bevált márkákat választja - jól ismert borvidékekről.

A hiányzó láncszem 

Másfél éves engedélyeztetési huzavona után zöld utat kapott a SYMA Kongresszusi Központ beruházása, jelentette be Szántó András a SYMA Rendezvényközpont társtulajdonos ügyvezető igazgatója augusztus 27-én, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Újranyitotta győri irodáját az Autoclub Travel 

A Magyar Autóklub utazási irodája, az Autoclub Travel felújította győri székhelyét, és három év után újranyitotta utazási irodáját.

Prágában terjeszkedik a Karya Tour 

Tolga Deniz Sariyüce, a Karya Tour magyarországi ügyvezetője távozott Budapestről, hogy Prágában megalapítsa a Karya csehországi képviseletét.

Dobos Gergő az Expo Congress Hotel értékesítési vezetője 

A Mellow Mood Grouphoz tartozó újonnan megnyílt, 4csillagos Expo Congress Hotel értékesítési igazgatói pozícióját a jövőben Dobos Gergely tölti be.

Móricz Szilvia a Spiritben és a Carbonában folytatja 

Móricz Szilvia augusztus 1-jétől a sárvári Spirit Hotel Thermal Spa***** és a hévízi NaturMed Hotel Carbona**** executive director of sales & marketing pozíciójában folytatja munkáját.

Személyi változások a Danubiusnál 

Halmos Frank vette át Paár Nikoletta helyét értékesítési igazgatóként a Danubius Hotels Group margitszigeti szállodáinál.

Hová tűnnek a német turisták? 

2000 és 2008 között 18,6 millióról 20 millióra nőtt a külföldi turisták által Magyarországon eltöltött vendégéjszakák száma, de e kismértékű növekedés jelentős piacátrendeződést takar. Az említett időszakban például a felére esett vissza a német turisták által Magyarországon eltöltött vendégéjszakák száma, ezzel szemben a britek és a román állampolgárok egyre fontosabb szerepet játszanak a magyar turizmusban. Mindez a Központi Statisztikai Hivatal által a minap közzétett összefoglalóból derül ki. A tanulmány a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmi mutatóinak alakulását elemzi a 2000–2008 közötti időszakban.

Hogyan működtethető a TDM? 

A TDM Consulting stratégiai partnereivel közösen megtartotta első turisztikai desztinációmenedzsment felkészítő workshopját. Országos oktatási sorozatot terveznek, hogy a létrejött TDMek tagjai, munkatársai a legkorszerűbb ismeretekkel felvértezve kezdjék meg munkájukat.

Mindenki elégedett 

Még a leggyakorlottabb, legtehetősebb hotelvendégeknél sincs a csomagokban mindig minden szükséges ruhadarab: egy pár megfelelő színű, de otthon felejtett cipő, egy frissen szerzett, kínos és kiszedhetetlen folt az estélyin vagy a szmokingon – és máris zavarban van az ember.

Késői kubizmus 

Van úgy, hogy az embernek mindenből elege van. Csak el a városból, ki a természetbe, szabaduljunk meg a nyüzsgéstől!

Grafittis városnézés 

Ha a magas és a populáris kultúra fogyasztóit ég és föld választja is el egymástól, állítjuk, a Velencei Biennale és az utcai művészet gondolatisága valamiképpen közel áll egymáshoz.

A hónap reklámja 

Hogy kerül sípálya vagy dzsungel a metróba?

Finisben a szegedi Aquapolis 

A szegedi Belvárosi híd újszegedi hídfőjénél található egykori Ligetfürdő helyén 2009 decemberétől várja vendégeit az új, kibővült fürdőszolgáltatási komplexum.

390 ezren a Szigeten 

390 ezer látogatóval és ismét nyereséggel zárt a Sziget Fesztivál. 2008-hoz képest mintegy 1000 fővel nőtt idén a látogatók száma. A jegyeladások alapján legtöbben Hollandiából érkeztek a rendezvényre, őket követték a franciák, olaszok, németek, angolok és osztrákok. A látogatók közül 30 ezren laktak kint a helyszínen.

Szüreti mulatság Pakson 

Idén második alkalommal rendezik meg az Országos Siller Fesztivált Pakson szeptember 11-12-én.

Malév pingálóverseny  

A Malév július elején hirdette meg pályázatát az egyik Q400-as típusú repülőgép festési tervének elkészítésére. Pénteken a második fordulóba továbbjutott 20 legjobb pályamunka alkotója a neves zsűri jelenlétében ismerkedhetett ezen izgalmas formával: a légcsavaros repülőgéppel.

Jó szezont zártak a budapesti strandok 

2009-ben, a három nyári hónap alatt nőtt a budapesti strandok forgalma az előző évihez képest. Júniustól augusztusig több mint 120 millió Ft nettó többletbevétellel számolhat a Budapest Gyógyfürdői Zrt. céges szinten.

Az online termékeket kevésbé érinti a válság 

Az utóbbi évtized legjelentősebb változása zajlott le az elmúlt másfél évben a globális disztribúciós rendszerek piacán, miután a Galileót birtokló Travelport GDS felvásárolta egyik riválisát, a Worldspant.

Felére csökken az idegenforgalmi adó után járó támogatás? 

A 2010-es költségvetésben a felére csökken az idegenforgalmi adó után járó állami támogatás - jelentette be Balatonfüred polgármestere. A Kormányszóvivői Iroda a Napi Turizmus kérdésére megerősítette a hírt, és az államháztartási hiánnyal indokolja a tervezett lépést.

Búcsút intenek 1500 dolgozónak 

A nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel az Air France jelentős mértékben csökkenti személy- és teherszállítási kapacitásait.

Alkotmánybírósághoz fordul a BKIK a csendrendelet miatt 

Alkotmányellenesnek tartja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a szeptember elsején hatályba lépett terézvárosi csendrendeletet, ezért az érdekképviselet pénteken az Alkotmánybírósághoz fordult a rendelkezés megszüntetése érdekében – közölte a kamara osztályvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

1 éves a szegedi IH Rendezvényközpont 

Szeptember 3-án ünnepelte a szegedi IH Rendezvényközpont a megújulás egy éves évfordulóját. Ez alatt az egy év alatt közel 80.000 látogatója volt a háznak 390 rendezvényen, ami azt jelenti hogy, átlagban minden napra több, mint egy rendezvény jutott.

Pilótahiba okozta az Airbus-katasztrófát 

A korábbi feltételezésekkel szemben mégsem a gép rossz műszaki állapota, hanem a pilóta hibája okozhatta az Airbus balesetét a Comore-szigeteknél. A francia nyomozóknak állítólag bizonyítéka is van erre, bár hogy mi, azt még nem hozták nyilvánosságra.

Lassan teljes az Opera Garden Hotel & Apartments csapata 

A tervek szerint november 1-jén nyitja meg kapuit az Opera Garden Hotel & Apartments 4 csillagos boutique hotel Budapesten a Hajós utcában. Az igazgató munkáját immár két újabb szakember segíti.

Új üzletágigazgató az IBUSZ-nál 

Gordon Mária szeptember 14-től az IBUSZ Utazási Irodák Kft menetjegy-üzletágigazgatójaként folytatja pályafutását.

Nyomozás a Sky Europe csődje kapcsán 

Pert indított a csődbe jutott, szlovákiai diszkont légitársaság, a SkyEurope ellen az osztrák pénzügyi felügyelet (FMA), mert szerinte eltitkolták a társaság katasztrofális pénzügyi helyzetét - írta pénteki számában a Kurier napilap.

Tíz százalékkal rosszabb szezon Spanyolországban 

Idén várhatóan tíz százalékkal kevesebb külföldi keresi fel Spanyolországot tavalyhoz képest, részben a globális gazdasági válság hatására - közölte a spanyol idegenforgalmi minisztérium államtitkára.

Ügyfélszolgálat a Sky Europe-károsultaknak 

A SkyEurope légitársaság augusztus 31-én jelentett csődött, 280 000 le nem repült repjegyet hagyva maga után. Kétségbeesett utasok ezrei rekedtek kint Európa-szerte a reptereken, de akadnak szolgáltatók, amelyek segítő kezet nyújtanak a hoppon maradt utasoknak.

Kézzel-lábbal hajtott turistabusz 

Egyre több belvárosban és parkban tiltják meg a káros gázokat okádó autók és motorok közlekedését. A zöldek helyettük a kerékpározást ajánlják. De hát nem mindenki elég fitt a járművek közötti szlalomozásra vagy a járdán való manőverezésre. Az elektromos kisautók vásárlására és használatára pedig keveseknek van elegendő pénze, no meg készsége.

Nem zsugorodik tovább a MICE szegmens a Lufthansánál 

A Lufthansánál elérte a mélypontot a prémium szegmens, azaz az üzleti és az első osztályon megállt a drámai mértékű csökkenés - jelentette ki a társaság igazgatósági tagja.

20 százalékkal leépít az easyJet 

Jelentősen csökkenteni akarja forgalmát egyik központi repülőterén, a londoni Lutonon a brit easyJet a meredeken növekvő repülőtér-használati díjakra hivatkozva.

Búvárcsali lesz a diktátor volt repülőjéből 

Turistalátványosság lesz az egykori bolgár pártvezér, Todor Zsivkov repülőgépe, amelyet a tenger fenekére süllyesztenek, hogy búvárok leljék örömüket a gépben.

Mire költötték a közpénzt, melyet turisztikai marketingre szántak? 

Ezt szeretné kideríteni a román parlament bizottsága, amely a turisztikai minisztérium tevékenységének kivizsgálására hoztak létre.

Városnézés hajléktalanszemmel 

Hajléktalantúrák indulnak Hollandiában, Utrechtben városában, hajdani fedél nélküliek lesz a túravezetők.

A FEOSZ-nál reklamálhatnak a Sky Europe-károsultak 

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) várja azoknak a fogyasztóknak a mielőbbi jelentkezését, akik nem kaptak kártalanítást a SkyEurope diszkont légitársaság csődjét követően - közölte a fogyasztóvédelmi civil szervezet csütörtökön.

Egybekel a BKF és a Heller Farkas 

Egyesül a Heller Farkas Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolával. A döntésről a közösen rendezett, szeptember 4-ei tanévnyitón tájékoztatják a hallgatókat.

A belföldi vendégek mentették meg a francia turizmust 

A várakozásoknál jobban sikerült a nyári szezon a világ legkedveltebb úti céljának tekintett Franciaországban.

7 milliárdból korszerűsödnek a nemzeti parkok 

Kilenc nemzeti park 23 pályázata nyert támogatást az Új Magyarország Fejlesztési Terv programjaiból a közelmúltban, így csaknem 7 milliárd forintot fordíthatnak természetvédelmi fejlesztésekre országszerte.

Székesfehérvár ráfekszik a turizmusra 

Új turisztikai menedzsmentszervezetet és turisztikai közhasznú nonprofit kft.-t hozott létre turizmusának fejlesztésére Székesfehérvár - jelentette be csütörtökön a városi közgyűlés tanácsnoka.

Belső-Kínában nyílik a főkonzulátus 

A bezárt hongkongi helyett Belső-Kínában nyílik főkonzulátus a tervek szerint még az idén - mondta Balázs Péter külügyminiszter csütörtökön, a Rába Járműipari Holding Nyrt.-nél tett látogatásán.

A turizmusfejlesztés a téma Szolnokon 

A Szolnoki Városfejlesztő Zrt. és a Látvány Plusz Kft., valamint a programot támogató ITD Hungary 2009. szeptember 3-án sajtótájékoztatón ismertette a a 2009. szeptember 10-11-én rendezendő Szolnoki Gazdasági Napok programját.

Az augusztus is jó volt az easyJet-nél 

Az easyJet diszkont légitársaság augusztusban több mint 4,8 millió utast szállított járatain, 4,7 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.

30 százalékkal kevesebb online foglalás a külföldi utakra 

A C-Travel.hu utazási portál átfogó elemzést készített a 2009-es nyári szezon utazási tapasztalatairól.

Nagy-Britanniában hullanak a független irodák 

Az utóbbi két hétben féltucatnyi brit utazási iroda volt kénytelen lehúzni a rolót, különösen az úgynevezett független, nem a nagy utazásszervezőkhöz tartozó irodák helyzete rendült meg.

Hévízi hotel az első Magyar Termék Nagydíjas turisztikai vállalkozás 

A hévízi NaturMed Hotel Carbona**** superior az első és eddig egyetlen turisztikai vállalkozás, amely elnyerte a Magyar Termék Nagydíj kitűntető címet. A Parlamentben szeptember 2-án átadott elismerést a szálloda gyógy- és wellness szolgáltatásival  érdemelte ki.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!