2020-ban nyílik az állami konferenciaközpont  

A Müpa melletti állami konferenciaközpont a korábban tervezett 2018 helyett 2020-ban nyílhat meg.
FRISSÍTVE! Ingyenes turisztikai workshop sorozatot indít a Google és az MTÜ

FRISSÍTVE! Ingyenes turisztikai workshop sorozatot indít a Google és az MTÜ 

Egy hónap alatt négy különböző helyszínen tart workshopot a Google Digital Workshop a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben kifejezetten a magyar turisztikai ágazat kis- és középvállalkozásai számára. A sorozat célja a digitális kompetenciák fejlesztése, ehhez példákat és esettanulmányokat is bemutat majd a workshop sorozat, és az előadók is a turisztikai területről érkeznek majd.
Nőttek a bérek a vendéglátásban és a szállodaiparban is

Nőttek a bérek a vendéglátásban és a szállodaiparban is 

A vendéglátóiparban és a szállodaiparban is több mint tíz százalékkal növekedtek a bérek egy év alatt a Workania felmérése szerint.
A járattörlések ellenére is nőtt az utasforgalom a Ryanairnél

A járattörlések ellenére is nőtt az utasforgalom a Ryanairnél 

Több mint egymillió utassal több választotta az ír fapadost 2017 szeptemberében, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. 
Megváltozik az egyik megyénk neve

Megváltozik az egyik megyénk neve 

A Csanád nevet is felveszi Csongrád megye, miután a parlament a megyejegyzék megváltoztatásáról döntött kedden.
Las Vegas: terror és turizmus

Las Vegas: terror és turizmus 

Las Vegas az amerikai történelem legvéresebb tömegmészárlását szenvedte el vasárnap éjjel. Milyen hatása lesz a tragikus eseménynek a város turizmusára, amely egyben a legfőbb bevétele is?

Melyik magyar hotel szerezte a legtöbb új rajongót a nyáron? 

Több mint hatezer Facebook-rajongót gyűjtött idén nyáron a Tisza Balneum Hotel, amely így a hazai szállodák közül a legtöbb új lájkolót szerezte – derül ki a Front Page Communications által készített elemzésből. A tourism&social című e-magazin őszi számában található összefoglaló szerint jelenleg a sümegi Hotel Kaptány Wellness vezeti a magyar hotelek toplistáját 123 ezer rajongóval. 
Új utazási trend az élményturizmus

Új utazási trend az élményturizmus 

Wellness- hétvége, akciós cso­magok, hosszú hétvége és élményturizmus. Ezeket keresik a legtöbbször az őszi pihenésre vágyók. 
Robosztus szeptemberi utasforgalom a Debrecen Airporton

Robosztus szeptemberi utasforgalom a Debrecen Airporton 

2017. szeptemberében 26%-kal többen -az előző év azonos időszakához képest- mintegy 31 750 légi utas vette igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét. 
A Kempinski lett Magyarország vezető szállodája

A Kempinski lett Magyarország vezető szállodája 

Kiosztották a World Travel Awards díjakat.

Új szereplő a gasztro ügynökségek piacán 

A United Food Concepts privát séfbérbeadáson kívül foodtruck bérlő felületet is üzemeltet, valamint egy új coworking konyha és rendezény helyszínük, a SéfPláza Kitchen is elkészült.

Antalyán ünnepelte partnereivel 25. születésnapját a Neckermann 

A hazai turisztikai piac meghatározó szereplője működésének 25. évfordulóját a törökországi Antalyán ünnepelte partnerei körében. A társaság rendkívüli charterjáratának 180 utasa öt emlékezetes napot töltött el a török tengerparton. 

Egzotikus célállomás az Air France-KLM-től 

Az új brazil célállomásra jövőre indul a járat, amelyet a KLM és a Joon üzemeltet majd. 2018 nyarán heti 40 járattal repülhetnek majd a légitársaságok utasai Európa és Brazília között.

A héten ismét magyar fiatal tehetségeknek szurkolhatunk! 

2017. október 6-8. között ismét Prága ad helyszínt a világszövetség európai kontinentális elődöntőjének a WACS Global Chef Challege-nek (felnőtt szakács), a WACS Global Pastry Chef Challenge-nek (cukrász) és a WACS Young Chef Challenge-nek (junior szakács) , ahol kiderül, hogy kik csatlakoznak még a tavalyi évben már továbbjutást nyert nemzetek mellé.

Sajátmárkás apartmanházat építtet Floridában az Airbnb 

Egy több száz lakásból álló apartmanháznak adja a márkanevét az Airbnb Floridában. 

Begónia szorbéval ünneplik a 4. Gundel-díjast 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete idén 7. alkalommal rendezi meg évzáró Gáláját, melyen a 170 éve született Dobos C. Józsefre emlékezünk, az ő Magyar-francia szakácskönyve (1881.) alapján, az abban szereplő ételeket modernizálva és újragondolva alkotja meg a gálaebéd menüsorát a felkért séf-csapat.

Az Erdők Házában indult az Erdők Hete 

Hivatalosan is megnyitotta kapuit az Erdők Háza Látogatóközpont, a SEFAG Zrt. legújabb turisztikai attrakciója. Az avatóünnepség egyben az október 2-8. között zajló XXI. Erdők Hete rendezvénysorozat nyitóeseménye is volt, amely kapcsán dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hangsúlyozta: közös kincsünk az erdő.

Ferde szemmel néznek egyes albán pékségekre 

A minőségi péktermékeket készítő magyar sütőipari cégek érdekében a fogyasztói tudatosság emelésére, valamint a Magyar Élelmiszerkönyv további fejlesztésére van szükség – hangzott el a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Pékszövetség képviselői között tartott megbeszélésen.

Eljött a reménymarketing vége a szállodák számára + egy hiba, amit lehet hogy Te is elkövetsz? 

Reménymarketingezik az, aki azt gondolja, hogy a szállodát elég egy szép weboldalon megmutatni, költeni online hirdetésekre és ettől a közvetlen foglalások pedig már jönnek maguktól. Aztán amikor kiderül, hogy túl drágák a kattintások és nem térül meg a befektetés, inkább elhanyagolja vagy megoldásként próbál még több forgalmat még olcsóbban a weboldalra terelni. Hiba azonban nem a weboldalra érkező látogatók számával van.

Hamarosan változnak a kézipoggyászra vonatkozó szabályok 

A téli szezon kezdetével érdemes figyelni a repülőjegy foglalásnál, ugyanis két fontos változás már biztosan lesz a kézipoggyászokat illetően: a Wizz Air október végétől ingyenesen enged fel egy, a korábbinál nagyobb kézipoggyászt a fedélzetre, míg a Ryanair fejenként kettő helyett egy, kisméretű kézitáskát engedélyez az utastérben. A korlátozások nem érintik a repülőtéren vásárolt termékeket, amelyeket az utasok továbbra is ingyenesen felvihetnek az utastérbe.

Tovább nőtt a vendégéjszakák száma Romániában 

Az idei első nyolc hónapban 6,3 százalékkal, 18,788 millióra nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.

Gyógyfürdők kontra tengerpart 

Meghozták a gyümölcsüket a gyógyüdülőkön kieszközölt fejlesztések: egyre többen választják a wellness-központokat és az élményfürdőket a Fekete-tenger romániai partszakasza helyett.

Sütemény- és Tortafesztivált rendeznek Budapesten 

Előadások, workshopok és gyermekprogramok is várják az érdeklődőket a IV. Sütnicake, Sütemény- és Tortafesztiválon október 7-én és 8-án a budapesti Gellért Hotelben.

Tisztújítás a FATOSZ-ban 

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) szeptember 23-án, szombaton tisztújító közgyűlést tartott a Budapesti Gazdasági Egyetemen, amely immár 23 éve segíti és támogatja a szövetség működését. 

Bejelentette első partnerútvonalait az Emirates és a flydubai 

Az Emirates és a flydubai bejelentette, hogy az Emirates a flydubai 3 kontinenst átívelő 29 célállomására bővíti ki a hálózatát.

Ökoturisztikai fejlesztés Somlón 

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 299 millió forint összegű és 100%-os intenzitású támogatást nyert el az „Ökoturizmus feltételeinek megteremtése a Somlón” című, TOP-1.2.1-15-VE1-2016-00021 azonosítószámú projekt megvalósítására. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, melynek tervezett befejezési határideje 2019. október 15.

Megvan a világ legjobb ifi sommelier-je 

Az elmúlt hétvégén Budapesten tartották a Nemzetközi Ifjúsági Sommelier Versenyt.

Csődöt jelentett a Monarch Airlines 

A brit Monarch légitársaság csődöt jelentett és törölte összes járatát. 110 ezer utasuk rekedt külföldön. 

Ösztöndíjprogramot hirdetett a Borászok Borásza Alapítvány 

Pályázatot írt ki a Borászok Borásza Alapítvány fiatal borászok számára: az egymillió forintos ösztöndíj nyertese külföldi szakmai gyakorlaton vehet részt és szüreti tapasztalatot szerezhet valamelyik Borászok Borászánál vagy a díj jelöltjeinél.

Rekordszámú pincészet a Villányi Vörösborfesztiválon 

Rekordszámú, több mint 30 pincészet és mintegy 50 kulturális, könnyűzenei program várja résztvevőket a Villányi Vörösborfesztiválon, amelyet október 6. és 8. között 30. alkalommal rendeznek meg a borvidéki városban.

Megújul két gótikus templom 

Vidékfejlesztési támogatással felújítják Tolna megye két gótikus eredetű templomát, a falukép javítását szolgáló programból további három templomépületen végeznek rekonstrukciót.

A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt 

A személyhajózás és a kompágazat árbevétele is nőtt az év első nyolc hónapjában a Balatoni Hajózási Zrt.-nél a tavalyi hasonló időszakhoz képest - mondta Veigl Gábor gazdasági vezérigazgató-helyettes az önkormányzati tulajdonban lévő hajózási társaság nyárzáró sajtótájékoztatóján Siófokon pénteken.

Egyre veszélyesebb a helyzet Balin és Ambae-szigetén 

Több ezer embert evakuáltak az indonéziai Balin és a vanuatui Ambae-szigeten, mivel két vulkán is közel áll a kitöréshez a térségben. 

Olcsóbb lesz Horvátországba utazni 

A turisztikai szezonon kívüli, tíz százalékkal olcsóbb autópályadíjak lépnek ismét érvénybe Horvátországban október 1-jétől - közölte a horvát autópályákat kezelő vállalat (HAC) pénteken.

Szüreti mulatság a Continental Hotellel 

A hétvégén, immár tradicionálisnak mondható, hatodik alkalommal megrendezett, pezsgőkostolóval egybekötött szüreti mulatságra invitálta partnereit a Continental Hotel Budapest.

Zöldprogram indul Keszthelyen 

Egymilliárd forint támogatást nyert Keszthely önkormányzata a Festetics-kastély és a Balaton-part közötti zöldterületek, utak és parkolók felújítására, további 270 millió forintból pedig három középületet korszerűsítenek.

Új értékesítési igazgató az Intercontinentalban 

Az új kolléga a frankfurti Intercontinentalból érkezett.

300 millióan keresték fel eddig az Eiffel-tornyot 

Zenés esttel ünnepelte a párizsi Eiffel-torony, hogy az elmúlt 128 évben 300 millió látogató kereste fel a világ egyik leglátogatottabb turistalátványosságát.

Visszalépett a Ryanair az Alitalia vételétől 

Visszalépett az Alitalia-vételtől a Ryanair, ezzel az ír diszkont légicég teljesen kiszorul az európai légitársaságok konszolidációjából. 

Jön a VII. Whisky Show a Corinthiában 

Érdekelnek a prémiumpárlatok? Szereted az izgalmas koktélokat? Szívesen megkóstolnál egy olyan elegáns italt, amelyet királyi családok, előkelőségek fogyasztanak évszázadok óta? Akkor ott a helyed október 14- 15-én a Whisky Show 2017 nemzetközi hírű párlatmustráján.

Rekord mértékben nőtt a légi teheráru forgalom Budapesten 

Teljes fordulatszámon üzemelnek a Ferihegyen nyáronátadott új logisztikai bázisok, az utasforgalmat is meghaladó mértékben nő a cargo forgalom,a Budapest Airport pedig máris újabb fejlesztéseket tűzött napirendre.

Szigorítja a bulinegyedben a játékszabályokat az önkormányzat 

Tízpontos intézkedéscsomagot dolgozott ki az erzsébetvárosi önkormányzat a tömegturizmus kezelésére, ugyanakkor hamarosan egy új rendelettel jelentősen szigorítják a bulinegyedben a szórakozóhelyek működésének szabályait. 

Négy- és ötcsillagos szállodát építenének Balatonfűzfőn 

Hamarosan befejeződik Balatonfűzfő két strandjának megújítása. A későbbiekben bicikliutat alakítanának ki, illetve négy- és ötcsillagos szálloda építésére keresnek befeketetőt. 

Szüreti nyitott pincék rendezvénysorozatot tartanak a hétvégén Palkonyán 

Csaknem húsz kulturális és gasztronómiai programra, köztük több pécsi zenekar koncertjére várják a résztvevőket pénteken és szombaton a Palkonyai Szüreti Nyitott Pincék rendezvénysorozatára - közölte az MTI-vel szerdán a villányi borvidékhez tartozó község turisztikai egyesületének elnöke.

Tuzson Bence: a kormány elkötelezett a magyar borkultúra fejlesztése iránt 

Az elmúlt években megszületett, a borágazat fejlődését segítő intézkedések bizonyítják: a kormány elkötelezett a magyar borkultúra fejlesztése iránt - jelentette ki a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtökön, a Korona Borház demjéni szőlészetében.

Leállt az Amadeus jegykezelő rendszere 

Hálózati hiba miatt kisebb-nagyobb időszakokra leállt csütörtökön az Amadeus jegykezelő és foglalási rendszere, több repülőtéren is jelentős késések alakultak ki.

Nyugat-Európában már régóta alkalmazzák a bruttó részvételi díjak publikálását 

A Pannon Pilgrim utazási iroda is támogatja a bruttó részvételi díjak feltüntetését. Szerintük ezzel a piac sokkal átláthatóbb lenne. 

Eljárás indult a Ryanair ellen 

Eljárást indított a Ryanair diszkont légitársaság ellen a brit Polgári Repülési Hatóság (CAA), mert álláspontjuk szerint az ír légicég félrevezette az utasokat a járattörlésekkel kapcsolatban.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!