Új kiállítás a Ferihegyen

Mándi Emese fotóművész repülőtéri témájú képeiből nyílt kiállítás a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér „BUD Galéria” sorozatában. A budapesti repülőtér érkezési szintjén bárki megtekintheti a 24, fotó-párokba rendezett anyagot, amelyen a repülés és a repülőtér életének művészi színvonalú bemutatására vállalkozott a fiatal magyar fotográfus - ismertette szerdán a Budapest Airport.

Nem kevesebb, mint ötévi repülőtéri fotózás legjava tekinthető meg mostantól három hónapon át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér BUD Galériájában, ahol Mándi Emese 24 művészi fotóját láthatja a közönség. A különleges kiállítóhelyen korábban a Magyar Sajtófotó pályázat anyagát, több alkalommal az utasok által külföldön megörökített desztinációk képeit, legutóbb pedig a Kínai Népköztársaság különleges turisztikai attrakcióit mutatták be a nagyközönségnek.

Mándi Emese 2013-ban kezdett hozzá a repülőtéri témájú fotósorozat elkészítéséhez, amihez a Budapest Airport nyújtott neki technikai támogatást. Részben ezeknek a képeknek is köszönhető, hogy a fiatal magyar fotográfust felvették a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete fotóművészeti tagozatának tagjai közé. Mándi Emese két diploma megszerzése után indult el a fotográfia világába, kezdetben, mint rendezvény- és esküvői fotós. 2008-ban nyert először képeivel a Panasonic Lumix fotópályázatán (az emberábrázolás kategóriában), majd 2009-ben első díjat kapott a National Geographic pályázatának „Utazás és kultúrák” kategóriájában. Később dolgozott az Omega zenekar számára, mint színpadi fotós, majd 2013 óta a Csík zenekar hivatalos fotósaként jegyzik. Pályafutása első nyilvános kiállítása most nyílt meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

„A Budapest Airport számára öröm és egyben büszkeség is, hogy olyan fiatal tehetségeknek képes megjelenést biztosítani, mint amilyen Mándi Emese fotóművész. A kezdeti érdeklődést követően, őt is „megcsapta a kerozin illata”, vagyis ráérzett a repülőtér örökké változó, izgalmas belső világára és ezeket a benyomásokat most művészi színvonalon, humorral és játékossággal fűszerezve tárja a közönség elé.” – hangsúlyozta a fotókiállítás megnyitóján Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója.

Mándi Emese fotóművész „Repülőtér” c. kiállítása 2019 február végéig látható a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér érkezési szintjén lévő BUD Galériában. Itt meg egy kis kedvcsináló.


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres

Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.