Tűz ütött ki egy brit állatkertben

Békák, halak, bogarak és kistestű madarak pusztultak el a Chesteri Állatkert trópusi állatfajokat bemutató részében kitört tűzben szombaton - közölték vasárnap az intézmény illetékesei.

A tűz kitörése után a látogatókat biztonságban kiterelték az állatkertből. A gondozóknak sikerült kimenteni és biztonságba helyeznie az emlősöket, köztük a veszélyeztetett állatfajok közé tartozó szumátrai orángutánokat, a szulavézi makákókat és az ezüst gibbonokat. De az állatkertnek a trópusi őserdő élővilágát bemutató Monszun erdő elnevezésű állatházából azokat az állatokat nem tudták megmenteni, amelyek a tűz kitöréséhez a legközelebb voltak. A hatóságok még vizsgálják, hogy mi okozta a tüzet, amely a trópusi állatház tetőszerkezetében keletkezett. A BBC News beszámolója szerint az állatkert ugyan kinyitott vasárnap, de az állatház környékét lezárták a látogatók elől. 

Jamie Christon, az intézmény vezetője úgy fogalmazott: "egyetlen állatot elveszíteni is szívszorító, különösen akkor, amikor az állatvédők olyan keményen dolgoznak azért, hogy ezeknek a csodálatos fajoknak a populációját növeljék".

A Monszun erdő az állatkert szerint a legnagyobb állatház Nagy-Britanniában. Az 56 ezer négyzetméteres létesítménynek a délkelet-ázsiai éghajlathoz hasonló saját klímája van, a belső hőmérséklet eléri a 26,6 Celsius fokot.

Forrás: MTI

Forrás: BBC


Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.