Nyomtatott újsággal jelentkezik a Kutyabarát.hu

A csapat által kiadott Balaton Élménykalauzt egy országos ingyenes, kuponokat is tartalmazó magazin követi decembertől.

A kutyás életmódot népszerűsítő, negyedévente megjelenő Kutyabarát magazin első száma december 8-án debütált a Kutyabarát Karácsonyi Vásáron.

"Május közepén az országban elsőként kiadott kutyás életmód magazinunk, a Kutyabarát Balaton Élménykalauz Magazin sikerét látva tudtuk, hogy szükség van egy értéket képviselő, országos tematikus nyomtatott magazinra is. Örülünk, hogy úttörő kezdeményezésünk ilyen pozitív visszajelzést kapott a kutyabarátoktól” - mondta el Sziládi-Kovács Tibor a Kutyabarát.hu oldal alapítója.

A 2012 tavaszán induló Kutyabarát.hu a most megjelenő magazinjával ugyanazokat az értékeket kívánja közvetíteni, melyeket indulása óta is fontosnak tart. Működésük több mint 6 éve alatt közel ötezer cikket publikáltak, sok kutyás rendezvényt, előadást szerveztek és nevükhez fűződik több társadalmi kampány is, mint az Év Kutyabarát Helye vagy éppen a Kutyabarát Balaton turisztikai projekt is.

A magazin terjesztési pontjai a Kutyabarát.hu partnerei: éttermek, kávézók, cukrászdák, borbárok, boltok, üzletközpontok, kulturális intézmények, tourinform irodák és kutyás rendezvények. A lelőhelyek listája folyamatosan frissül ezen az oldalon.

Forrás: Kreatív Online


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kékúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kékúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.