A Malév-csőd miatt népszerűbb Csehország az oroszoknál? 

Csehország egyre népszerűbb az orosz turisták körében, egy orosz utazásszervező szerint ehhez a Malév-csőd is hozzájárult.
A világ legtisztább vodkája Magyarországon

A világ legtisztább vodkája Magyarországon 

Jótékonysági divatárverésen mutatták be a világ legtisztább vodkáját, a hétszeres lepárlású Goral Vodka Mastert.

Később tárgyalják a taxirendeletet 

Nem terjeszti be a fővárosi taxirendelet-tervezetet Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szeptemberi ülésén - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója kedden az MTI-t.

Indul az országos őszi kampány! 

Bor és gasztronómia tematikus kampányt indított szeptemberben a Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSzÉSz). A kampány egyik célja, hogy a lakosságot a még kint lévő üdülési csekkek érvényességi időn belüli beváltására ösztönözze a szálláshelyeken, illetve hogy a SZÉP kártya szálláshelyi felhasználását erősítse a belföldi turizmus élénkítése érdekében.

Új étteremmel ünnepel a Zsidai Group 

Kitüntetéssel és egy új étteremmel ünnepli 30. évfordulóját a Zsidai Group – 1982-ben nyitott meg ugyanis a Pierrot kávéház, az immár csoporttá bővült gasztronómiai vállalkozás első üzlete.

Új kommunikációs vezető és sales igazgató a Four Seasons élén 

Szabó Veronika személyében kommunikációs vezetõt nevezett ki Magyarország legpatinásabb luxusszállodája a Four Seasons Hotel Gresham Palace.
Az elmúlt évek legalacsonyabbja a cafeteria-adási hajlandóság

Az elmúlt évek legalacsonyabbja a cafeteria-adási hajlandóság 

Az előző negyedévi stagnálást követően csökkent a béren kívüli juttatásokat nyújtó vállalkozások aránya. A következő egy évben a hazai kkv-k kevesebb, mint fele, mindössze 45%-uk tervezi alkalmazni valamely természetbeni hozzájárulást, derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatásából.
Gyorsabban elérhető lesz Eger

Gyorsabban elérhető lesz Eger 

A munkahelyteremtést és az ehhez kacsolódó közlekedésfejlesztést - amely a turizmust is szolgálja - állítják középpontba Egerben, a város déli részén.
Október 10-én kiderül, ki lesz a Turizmus Szépe!

Október 10-én kiderül, ki lesz a Turizmus Szépe! 

Kiadó vállalatunk, a Professional Publishing Hungary Kiadó Kft. égisze alatt szervez szerkesztőségünk a Turizmus Online Facebook-oldalán idegenforgalmi szépségvetélkedőt. A versenyen részt vehet bármely Facebook-felhasználó, aki a turizmusban dolgozik, vagy azt tanulja. Az indulók esélyeit csak növeljük, hogy a versenyen mi, mint a Kiadó munkatársai nem vehetünk részt, ahogy hozzátartozóink sem.

Turizmus Magyarországon 2011: már nyomtatásban is 

Nyomtatásban is megjelent a Turizmus Magyarországon 2011 című kiadvány.

A moszkvai Művészetek Utcáján 

Moszkva városa 2012. szeptember 1-jén ünnepelte alapításának 865. évfordulóját, amelynek apropóján nagyszabású rendezvények zajlottak a város minden kerületében. Moszkva Város Önkormányzata Kulturális Osztályának meghívására a Magyar Turizmus Zrt. oroszországi külképviselete is jelen volt a "Petrovszkij boulevaron" megszervezett "Művészetek utcája" elnevezésű eseményen.

Új reptér válthatja fel Heathrow-t? 

Brit sajtóértesülések szerint elképzelhető, hogy egy vadonatúj, négy kifutópályás repülőtér épül London közelében, kiváltva ezzel a Heathrow-n szükségesnek tartott fejlesztéseket.

Az Accor első féléves eredményei 

Rekord méretű terjeszkedés jellemezte az Accor 2012 első félévi teljesítményét.

Hódmezővásárhelyi rehab 

Lezárult a Tornyai János kulturális városrehabilitációs program I. üteme Hódmezővásárhelyen. A fejlesztések részeként került átadásra egyebek mellett a megújult Tornyai János Múzeum szombaton. A projekt összköltsége mintegy 1,1 milliárd forintot tett ki, melyből az EU és az állam mintegy 857 milliót állt.

Amadeus Insurance: szeptember 11. a biztosítás jegyében 

Az Amadeus Magyarország az idei év egyik legkellemesebb meglepetésével rukkolt elő még augusztusban: az utazási irodák rendkívül egyszerű módon már biztosítást is foglalhatnak az Amadeus rendszerben.

Vigyázat: hamis a Bözsi! 

Az elmúlt hetekben naponta több alkalommal is érkezett bejelentés a Szegedi Rendőrkapitányságra arról, hogy a város több pontján hamisított Erzsébet-utalvánnyal akarnak fizetni - tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Magyar lány a Turizmus Szépségkirálynője versenyen 

A 22 éves, szeghalmi Molnár Ágnes képviselheti hazánkat az idei Miss Tourism Queen International 2012 világversenyen - tájékoztatott a Békés Megyei Hírlap online változata hétfőn.

Érinti-e az örményországi utazásokat a jelenlegi konfliktus? 

A napokban, a gyilkos azeri katonatiszt elengedése miatt kialakult diplomáciai bonyodalom miatt joggal merül fel a kérdés, elindulnak-e az kiutaztatók térségbe szervezett útjai?

Látványos akvárium a füredi Tagore sétányon 

A Balaton élővilágát, a balatoni halakat bemutató ökoturisztikai látogatóközpontot tervez a balatonfüredi önkormányzat a Tagore sétányon.

Végleges a Park Inn by Radisson Budapest nyitó csapata 

Az októberben nyitó Carlson Rezidor lánchoz tartozó Park Inn by Radisson Budapest új négycsillagos üzleti szállodájának véglegessé vált a nyitó csapata.

Kecskemét: Magyarország legmodernebb business szállodája 

Hamarosan bokrétaünnepet ülnek a kecskeméti Sheratonban.

Ifjúsági világtalálkozó Budapesten 

Mintegy tizenkétezer fiatal érkezett Budapestre a világ 85 országából a 10. Genfest nemzetközi ifjúsági találkozóra.

Már 85 országban érhető el a PocketGuide alkalmazás 

A magyar GPS City Guide Kft. által okostelefonokra fejlesztett és 1,5 éve piacra dobott PocketGuide városnéző alkalmazás már a világ turisztikailag leginkább frekventált 85 desztinációjában használható.

Részvétel a pozsonyi Global Village-en 

Részvétel a pozsonyi Global Village-en

Közös akciók Ausztriában 

Az ausztriai magyar külképviseletek (Nagykövetség, Balassi Intézet, Magyar Turizmus Zrt.) összefogásában idén a második félévben 31 közös szervezésű rendezvény népszerűsíti Ausztriában hazánkat, a magyar kultúrát és a főbb turisztikai attrakcióinkat, közölte lapunkkal a Magyar Turizmus Zrt.

Vízummentes úti cél lehet Peking 

A vízummentesség bevezetéséről folytatnak tárgyalásokat Kína fővárosában, Pekingben, írja a Tourexpi.

Lasztovicza Jenővel tárgyalt a MUISZ elnöksége 

A Malév-csőd hatásaitól a jogosulatlan utazásszervezésig számos probléma megoldását kéri az utazási irodák szövetsége a kormánytól. 

32 ezer nyári utas a Terránál 

32 ezer utas választotta idén nyáron a Terra Reisen útjait, ami 10%-os visszaesést jelent a tavalyihoz képest.

Magyarellenes megmozdulások Jerevánban (frissítve!) 

Magyarellenes megmozdulásokra került sor Örményországban, miután az azeri baltás gyilkost kiadta hazánk Azerbajdzsánnak. 

Virágfürdő: télen is használható lesz az élményfürdő kinti medencéje 

Ellentétben a tavalyi évvel, idén egész télen lehetővé válik a fedett élményfürdőben a kinti medence használata, közölte a kaposvári Virágfürdő. 

Fejlesztik a várat és a Vigadót Szigetváron 

Színes programokkal, fesztiválokkal, a vár és a Vigadó fejlesztésével igyekszik minél több kultúrabarátot a városba csábítani Szigetvár – számolt be a baranyai város fideszes polgármestere az MTI-nek a közelgő várfesztivál kapcsán rendezett sajtótájékoztatón Pécsen.

Várkert Bazár rehabilitáció: jogerős engedélyezési terv 

Jogerős a Várbazár KÖZTI által készített engedélyezési terve - adta hírül honlapján a látványterveket elkészítő ZOA építész iroda.

Barlangvédelem a Mecsekben és a Villányi-hegységben 

A Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) 66 millió forintot költ tizenhat, a Mecsekben és a Villányi-hegységben található barlang védelmére.

Unicum-siker a terminálon 

Egy igazi magyar sikerterméket ismerhetett meg az utazóközönség nyáron a budapesti repülőtér termináljaiban a Zwack Unicum, a Heinemann Duty Free és a Budapest Airport összefogásában, közölte lapunkkal a repülőtér.

Jubileumi Sziget-story – Kell egy hét együttlét! 

A Sziget Fesztivál igazi magyar sikertörténet. Szervezője, a Sziget Kulturális és Menedzser Iroda a hazai és külföldi fiatalok tízezreit csábítja a hazai fesztiválokra. A Sziget jelentősége idén még inkább előtérbe került, hiszen augusztusban huszadik alkalommal nyitották meg a Hajógyári-szigetre vezető vashidat.

Nyárbúcsúztató fesztivál a Zsindelyes Tanyán 

Jó időre várnak szeptember elsején Érpatakon, a Zsindelyes tanyán, ahol már hagyományosan hatodik alkalommal rendezik meg hivatalos nyárbúcsúztató fesztiváljukat, a VI. Zsindelyes pálinka- és népi gasztronómiai fesztivált. 

Interaktív dél-amerikai állatházzal bővülhet a Nyíregyházi Állatpark 

Félmilliárd forintos fejlesztésre nyújt be pályázatot a Nyíregyházi Állatpark, a szükséges önerőről csütörtöki ülésén döntött a város önkormányzatának közgyűlése.

Tovább bővül a Körös-völgyi kerékpárút 

Új szakaszokkal, összesen 15 kilométerrel bővül a 44-es főút mellett vezető Körös-völgyi kerékpárút Békés megyében, a beruházásra Kondoros, valamint a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Társulás 580 millió forintot fordít EU-támogatásokból - tájékoztatta az MTI-t Dankó Béla, Kondoros polgármestere és Völgyi Sándor, az önkormányzati társulás alelnöke.

Pályázhatnak az erdei vasutak 

Támogatást igényelhetnek erdei vasutak működtetéséhez az üzemeltetők - az erről szóló vidékfejlesztési miniszteri rendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.

Felújított vágányszakaszt adtak át Balatonfenyvesen 

Kisvasutazással, térzenével, egy felújított vágányszakasz átadásával ünneplik szombaton Balatonfenyvesen a XV. Kisvasúti napot.

Malév-csőd: az IATA visszajuttatja az utazási irodáktól befolyt pénzeket 

Sikerrel járt a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) és az IRIME héthónapos küzdelme. A Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) visszajuttatja a nála lévő Malév pénzeket, közölte lapunkkal a MUISZ.

Újra megnyitott a noszvaji De la Motte kastély 

Az újranyitását követő első hónapban több mint ezer turista látogatta meg a francia márkiról elnevezett noszvaji De la Motte-kastélyt - tudatta lapunkkal Bóta Géza, a település polgármestere.

Elkelt a moszkvai Metropol 

(MTI) - Szinte a kikiáltási áron kelt a csütörtökön a moszkvai Metropol szálló, amelyet az orosz főváros önkormányzata bocsájtott aukcióra.

Megújult a büki Hotel Piroska 

Megújult a büki Hotel Piroska

Megváltozott az orosz vízumügyintézés 

2012 nyarán az Oroszországi Föderációba utazáshoz szükséges vízum beszerzésének ügymenete megváltozott. 

Összekapcsolta oldalát a közösségi oldalakkal az Alitalia 

Az Alitalia az első olyan légitársaság a világon, amely közvetlen kacsolatot épített ki a széles körben használt közösségi oldalak (Facebook, Twitter, Linkedin, Google, Yahoo! és MSN Messenger) és a saját a www.alitalia.com weboldala nyújtotta szolgáltatások között, lehetővé téve, hogy a weboldalára meglévő és leendő ügyfelei a közösségi oldalakon használt azonosítóikkal lépjenek be.

Vadgasztronómiai Fesztivál kezdődik 

A Soponyai Ökoturisztikai Központban, 2012. augusztus 31-én és szeptember 1-jén immár hatodik alkalommal kerül sor az Országos Vadgasztronómiai Fesztiválra.

Szerdán volt 110 éves az IBUSZ 

Éppen 110 esztendeje, 1902. augusztus 29-én 800.000 koronás alaptőkével megalakult az Idegenforgalmi és Utazási Vállalat Rt. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!