Elkelt a moszkvai Metropol

(MTI) - Szinte a kikiáltási áron kelt a csütörtökön a moszkvai Metropol szálló, amelyet az orosz főváros önkormányzata bocsájtott aukcióra.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Vörös tér közelében lévő műemlék szállodát 8,7 milliárd rubelért (56 milliárd forintért) kínálták, de - még nem tudni, miért - csupán 8,874 milliárdért kelt el. Egyes szakértők szerint a főváros amúgy is túl olcsón hirdette meg a neves épületet, még akkor is, ha az belül komoly felújításra szorul.

A Metropolt Alekszandr Kljanics, az Azimut szállodalánc tulajdonosa vette meg.
A már a maga korában is különleges szecessziós épület 1905-ben nyílt meg, és a XX. század végéig Moszkva egyik legelegánsabb szállodájának számított. 1991-ben újították fel, akkor nyerte el az ötcsillagos kategóriát.

Építését 1901-ben Szavva Mamontov mecénás kezdeményezte. Belső kialakítása neves festők, építészek és képzőművészek keze munkáját őrzi. Fjodor Saljapin, a híres orosz operaénekes is fellépett benne, így az egyik terem az ő nevét viseli.
A Nagyszínházzal szinte szemközt, Moszkva történelmi belvárosában lévő Metropolban számos híresség megszállt, köztük Bernadr Shaw ír drámaíró, Marlene Dietrich német színésznő és Mao Ce-tung, kínai kommunista vezér.

A szálloda falai között bolsevik kongresszusok zajlottak 1918-1919-ben, Lenin számtalan felszólalásának és 1921-ben a Mongóliával kötött barátsági szerződés aláírásának is helyszíne volt. A II. világháborúban a külföldi tudósítók otthonául szolgált.

Az orosz főváros fontos műemlékének megőrzésére az új tulajdonosnak is kötelezettséget kell vállalnia. Irina Szavina, a moszkvai önkormányzat kulturális örökségvédelmi osztályának vezető munkatársa elmondta, hogy erről novemberre készül el a megállapodás-tervezet, amely a majolikás homlokzat és a belsőépítészeti remekművek megóvására vonatkozik.

A Metropol megtartja eddigi funkcióját - jelentette ki Natalja Bocsarova, a moszkvai városi önkormányzat másik illetékese.

A Metropol szálló különleges bútorzata, berendezése és a falakat díszítő festmények nem kerülnek Alekszandr Kljanics tulajdonába.

Még Michael Jackson, a néhai amerikai popsztár - aki 1993-as moszkvai fellépése idején szállt meg a Metropolban - sem tudott elvinni magával egy medvét formázó lámpát. (MTI)


Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után

Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után 

Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.