Vízikarnevál Ráckeve 

Augusztus 23-24-én izgalmas programokkal várja az érdeklődőket a ráckevei Vízikarnevál.

MICE tanulmányút hazánkba 

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája, a budapesti 5 csillagos házak, valamint a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) és tagjai együttműködésében augusztus 19. és 21. között nagyszabású nemzetközi hivatásturisztikai tanulmányút zajlik hazánkban, amelynek célja Budapest és környéke úgynevezett incentive (ösztönző út) lehetőségeinek bemutatása.

Tisza-tó: több vendégéjszaka 

A Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Projekt Irodájának legfrissebb adatai szerint idén júliusban közel 38 ezer vendég 92 707 éjszakát töltött el a Tisza-tónál. A zöldár és a csapadékos időjárás azonban nem kedvezett idén a strandolóknak.

II. Szegedi Sárkányhajó Fesztivál 

A NOKIA Sárkányhajó Fesztiválok 2008 rendezvény sorozat következő állomása 2008. augusztus 23-án és 24-én a II. Szegedi Sárkányhajó Fesztivál lesz.

Egyre többen sportolnak üdülési csekkel 

Az adó- és járulék kedvezménnyel támogatott üdülési csekket egyre többen használják szabadidős sport szolgáltatásokra.

Megújul az esztergomi prímási pincerendszer 

Az Incoronata, a Mátyás templom Kulturális Központja az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében több mint 772 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az esztergomi Bazilika közvetlen környezetében található, műemléki védettséget élvező épületek állagmegóvására, valamint az idegenforgalmi kínálat és vonzerő fokozására.

Már készülnek a jubileumi Karácsonyi Vásárra 

Bár még javában tombol a nyár, a BTH Kht. már a Karácsonyra készül. A Budapesti Karácsonyi Vásárt idén immáron 10. alkalommal rendezik meg a Vörösmarty téren 2008. november 21. - december 29. között.

Teltház és rekord: véget ért a Sziget Fesztivál 

Az idei Sziget fesztivál egy nulladik napi Iron Maiden koncerttel és öt további „teljes értékű” nappal várta látogatóit. Ezalatt a hat nap alatt a látogatók száma elérte a 2005-ös és 2006-os, akkor még hét napos fesztivál 385 ezres rekordját. Három napon is megdöntötte a Fesztivál az eddigi napi látogatórekordot, azaz több mint 65 ezer látogatót tudhatott magáénak.

Megújult területen nyílhat az őszi vásárszezon 

Az idén 112. alkalommal nyílik a Budapesti Nemzetközi Vásár, amelynek díszvendége ebben az évben India, de a 2008. évi olimpia országa, Kína is jelentős területtel vesz részt a szeptember 10-től öt napon át nyitva tartó rendezvényen.

Stagnáló vendégéjszakaszám az első hét hónapban 

Az év első hét hónapjában a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák 56 százalékos szobakihasználtsággal működtek. A folyó áron számított bruttó szobaárbevétel 2 százalékkal nőtt, a vendégéjszakák száma összességében az egy évvel korábbi szinten maradt, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.

Egyre többen sportolnak üdülési csekkel  

Egyre többen használjákszabadidős sportszolgáltatások igénybevételére az adó –és járulékkedvezménnyel támogatott üdülési csekket.

Magyar hetek az alsó-ausztriai Gmündben 

Az alsó-ausztriai Gmünd idén ünnepli fennállásának 800. évfordulóját. A jeles esemény alkalmából számos kulturális programot rendeznek az önmagát "határtalan sokszínűségével" hirdető településen és környékén.

Last Víz-it 

Az utószezon belföldi vendégforgalmának élénkítésére a Magyar Turizmus Zrt. meghirdette a "Last VÍZ-it a Balatonnál" elnevezésű kampányát augusztus 20. és október 20. között.

Európa Túrát indít az NFÜ 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Európa Túra címmel rendezvénysorozatot indít, amelynek célja az Európai Unió által támogatott Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) eredményeinek bemutatása, az NFÜ lezárt pályázati szakaszának ünneplése, továbbá az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében megnyíló pályázati lehetőségek bemutatása.

Dunaújvárosi fotópályázat 

A Kistérségi Európai Uniós és Idegenforgalmi Kht. Tourinform Dunaújváros a Rosti Pál Fotóklubbal együttműködve nyílt fotópályázatot hirdet.

Folyamatosan bővül a világ szállodaipara  

A nehéz gazdasági helyzet ellenére folyamatosan bővül a világ szállodaipara. Számos gigaberuházás van folyamatban, főleg a luxuskategóriában.

A Német Utazási Szövetség kritizálja a Ryanairt 

A DRV ( Német Utazási Szövetség) kritikával fogadta a Ryanair azon bejelentését, hogy csak a légitársaság saját honlapján vagy callcenterén keresztül vett repülöjegyeket fogadja el.

8000 hektár állami erdő kerül a nemzeti parkok vagyonkezelésébe 

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium üdvözli a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntését, amelynek alapján csaknem 8000 hektár erdő kerül át az állami erdőgazdaságoktól a nemzeti parkok vagyonkezelésébe, írja a Világgazdaság.

Eger: felavatták Gál Tibor borász szobrát 

A hevesi megyeszékhelyen a Városfal utcában, az Egri Borok Gyertyás Háza mellett csütörtökön avatták fel Gál Tibor elhunyt borász szobrát. Az ebből az alkalomból tartott ünnepi rendezvényen Habis László polgármester azt hangsúlyozta: Gál Tibor olyan ember volt, akire valóban fel lehetett nézni, s bárhol fordult is meg a világban, mindig megmaradt egrinek.

Személyi hír 

Dr. Drábik Lászlónak, az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkársága jogi szakértőjének a Károly Róbert Főiskola 2008. július 26-án Címzetes főiskolai tanár címet adományozott.

A miniszter ellen vonul a Critical Mass 

Szeptemberben először lesz közvetlenül politikai célja a 2004 óta megrendezett Critical Mass biciklis felvonulásnak, amelynek célpontja a szervezők közleménye szerint Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter lesz.

Kerti vasutak találkozója 

Dízel- és gőzmozdonyok kicsinyített másai mutatkoznak be augusztus 23-24-én a Magyar Vasúttörténeti Parkban.

Budapest másképp 

A közelmúltban új kulturális, turisztikai vállalkozás indult útjára Magyarországon. A Uniquebudapest arra vállalkozik, hogy bemutassa a magyar főváros egyedi, rejtett arcát a külföldi turistáknak.

Ökoturisztikai központ Karapancsán 

Pénteken adták át a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság gazdálkodása alá eső Karapancsa Kastély és Major öko- és lovasturisztikai centrumot, amelynek műemlék épületei többéves program keretében újultak meg.

1,1 milliárdos ökoturisztikai fejlesztés a Dráva-medencében 

A Duna-Dráva Nemzeti Park területén lévő települések 2003-ban együttműködésre szövetkeztek egy nagy ívű turisztikai fejlesztés megvalósításához. Ennek eredménye "A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése" című pályázat, amely 2004-ben sikerrel szerepelt az I. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében meghirdetett pályázati kiíráson és több mint 1 milliárd forintos uniós támogatást nyert. A beruházás megvalósítása 2006 áprilisában kezdődött és 2008 márciusában fejeződött be. A fejlesztéseket lezáró átadó ünnepséget pénteken tartották a megújult nagyharsányi Gyimóthy villában.

Új, többnyelvű e-szótár készült a szálloda- és vendéglátóiparnak  

Egy szállodák és vendéglátó helyek számára készült internetes szótár munkaverzióját tették fel a www.e-vocabulary.eu oldalra.

Hőségriadó a Szigeten 

A hőségriadó végéig felfüggesztik a Sziget szervezői az ásványvíz behozatalára korábban előírt mennyiségi korlátozást.

Lufthansa csökkenti kapacitását a téli szezonra 

A Lufthansa foglalkozik a gondolattal, hogy a 2008/2009-es téli menetrendi időszakra jelentősen csökkentse kapacitását. Az FVW turisztikai szaklap szerint 5% fog kiesni az utasforgalomban felkínált üléshelyekből.

Vilnius - Budapest járat indul 

Októberben a flyLAL légitársaság közvetlen légihidat létesít Budapest és Vilnius között, repülőgépei heti három alkalommal, kedden, csütörtökön és szombaton repülnek majd a két főváros között.

Magyarországra csábít a CNN 

Magyarországot mint megújult és egyre „felkapottabb” turisztikai célországot mutatta be a CNN világszerte, az augusztus 9-én (szombaton) kétszer is sugárzott 3 perces összeállításában.

Vajdaság bemutatkozik Budapesten 

Augusztus 17-20-a között nagyszabású rendezvénysorozattal mutatkozik be Budapesten a Vajdaság, Szerbia.

Eger: veszélyelhárítási munkák a várban 

Az idén 24,4 millió forintot fordítanak az egri vár állagmegóvására, veszélyelhárításra – jelentették be a felújítási munkálatok műszaki átadásán.

Balatoni támogatások 

Három balatoni turisztikai pályázat eredményét tették közzé a napokban.

"Zamatos Napok" Dunaújvárosban 

Augusztus 15-én kezdődik a "Zamatos Napok" elnevezésű 3 napos borfesztivál és kézműves-vásár, amelyet idén harmadik alkalommal rendeznek meg Dunaújvárosban.

EU: gyengült a gazdaság teljesítménye 

Az euróövezetben és az egész Európai Unióban csökkent a gazdaság teljesítménye a második negyedben, amire nem volt példa az adatok 1995-ben megkezdődött nyilvántartása óta.

1001 méter magas felhőkarcoló Kuvaitban 

A még be sem fejezett Burj Dubai felhőkarcolót kívánja mintegy kétszáz méterrel túlszárnyalni a 2023-ra elkészülő kuvaiti Mubarak al-Kabir torony. Az épület Madinat al-Hareer, más néven Selyemváros, egy 250 négyzetkilométeres új város központja lesz.

Élelmiszeripari cégek is vannak a leggyorsabban növekvők között  

Több száz nagy ütemben fejlődő magyar vállalkozást talált a Coface Hungary és a Világgazdaság első ízben elkészített „Dinamikus középvállalatok” nevű közös elemzése.

Jóra értékelik a balatoni strandokat 

A fürdőzők többsége átlagosan négyesnél jobb érdemjegyet ad a balatoni strandok szolgáltatásaira. Egyedül a WC-k, zuhanyzók állapotát tartják ennél gyengébbnek, derül ki a Balatontipp Strandkalauz felméréséből.

II. UNIQA Balaton Regatta ötödik forduló 

Első alkalommal látogat az idén a II. UNIQA Balaton Regatta mezőnye legnagyobb tavunk keleti medencéjébe, hogy a várhatóan száz hajó, augusztus 16-án, Siófokon küzdjön meg a bajnoki pontokért. A bajnokság résztvevői mellett a magyarországi autóimportőrök és márkakereskedők csapatai az I. UNIQA Autós Regattán külön értékelve is összemérhetik tudásukat.

Megszépült a miskolci állatkert 

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark augusztus 20-án családi nap keretében ünnepli 25. születésnapját, amelyre számos része is megújul, megszépül az állatkertnek.

Állatkerti útmutatót adott ki a miskolci állatkert 

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark 25. születésnapjára jubileumi ZOO-KALAUZ füzetet jelentetett meg.

Befogadták az EKF kulcsprojektek pályázati anyagait 

Befogadták a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa két kulcsprojektje, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, valamint a Pécsi Konferencia- és Koncertközpont pályázati anyagait.

Milliárdok az alsóbbrendű utak felújítására 

Mintegy 20 ezer ember számára teremt kényelmesebb és biztonságosabb közlekedési feltételeket azoknak a Nógrád megyei négy- és ötszámjegyű utaknak a teljes felújítása, amelyeknek európai uniós támogatási szerződését augusztus 12-én írták alá Salgótarjában, Szabó Pál közlekedési miniszter jelenlétében.

Ötmilliárdos fejlesztés Miskolc belvárosában 

Miskolcon az évek óta használaton kívül álló Erzsébet fürdő tőszomszédságában 158 szobás, 4 csillag superior besorolású business szállodát épít a WNT Hotel és Idegenforgalmi Kft, írja turisztikai hírlevelében a Miskolci Polgármesteri Hivatal Kulturális és Vendégforgalmi Osztálya.

TDM háttéranyagok 

A TDM rendszerrel kapcsolatos ismeretek elmélyítése érdekében valamint a rendszer kialakítását ösztönző pályázatok előkészítéséhez hasznos háttéranyagokat a Turisztikai Szakállamtitkárság a TDM háttéranyagok menüpont alatt folyamatosan teszi közzé.

Magyarország és a Red Bull közös száguldása Írországban 

A Magyar Turizmus Zrt. és a Red Bull egyhetes, közös kampány keretében népszerűsíti a Red Bull Air Race magyarországi futamát és a verseny által hazánkat mint turisztikai desztinációt Írországban.

Megjelent a BTH Hírlevél augusztusi száma 

A napokban került a megújult BTH Hírlevél augusztusi száma a szakma elektronikus postaládájába, amelyben aktuális budapesti turisztikai híreket, érdekességeket, és programajánlót olvashatnak.

Kevesebb magyar nyaral idén Horvátországban 

A tavalyi első hét hónaphoz képest idén január-júliusban három százalékkal kevesebb magyar turista utazott Horvátországba, a vendégéjszakák száma azonban csak egy százalékkal csökkent.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!