A Ryanair ezzel a lépéssel kivonja magát a közvetlen árösszehasonlítási lehetőségből, mondta Klaus Laepple, a DRV elnöke. Azzal, hogy a Ryanair megtiltotta, hogy más online- foglalási rendszerek, vagy utazási irodák árösszehasonlító rendszerében feltüntessék járatait, az utazók nem tudják összehasonlítani árait a többi légitársaságéval. A Ryanair bejelentette, hogy azokat a jegyeket, amelyeket más foglalási rendszereken keresztül foglaltak, érvényteleníti a befizetett összeg visszatérítése mellett. (MT Zrt. Frankfurt)
A Német Utazási Szövetség kritizálja a Ryanairt
A DRV ( Német Utazási Szövetség) kritikával fogadta a Ryanair azon bejelentését, hogy csak a légitársaság saját honlapján vagy callcenterén keresztül vett repülöjegyeket fogadja el.
Október első napján kihívás lehet egy brüsszeli utazás
Legalábbis légi úton, mert sztrájkot hirdet aznapra a Brussels Airlines belga légitársaság.
Ünnepel az ibis, indul a világméretű marketingkampány
A világ legismertebb economy szállodamárkája elindította új globális kampányát.
A dunai árvíz miatt elhalasztják a budapesti autómentes hétvégét
A dunai árvíz miatt a tervezettnél két héttel később, október 5-én és 6-án rendezi meg az autómentes hétvégét a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Járattörlések, elveszett poggyászok, információhiány
Leginkább ezek aggasztják a fiatal magyar utazókat egy friss felmérés szerint.
Jégdarabbal ütközött egy tengerjáró hajó
Mivel több utas lefilmezte, a közösségi médiában több helyen is meg lehet nézni a pillanatot, amikor a hajó összeütközött a nagy jégdarabbal.
NGM-jelentés a reptér forgalmáról
Jelentősen nőtt az eddigi számok alapján ebben az évben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teljesítménye.
Ünnepel a Holland Királyi Légitársaság
Kilencvenöt évvel ezelőtt nyílt meg a KLM járata Amszterdam és Budapest között.
Hétfőn nincs vasúti közlekedés Ausztria és Magyarország között
Hétfőn nem indulnak Ausztriába vonatok Magyarországról, az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint.
Újjászületik a Szent Jupát - frissitítve!
A legendás hajóval kerülte meg a Földet Fa Nándor és Gál József.
Turkish-járatnyitás Sydney-be
A török légitársaság új járat indítását jelentette be Ausztrália legnagyobb városába.
Interjú
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén
A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.