Beruházásdömping az év második felében 

Szállodák, vendéglátó létesítmények építése az irodákénál is nagyobb volumenben indul a 2008. év második felében. De míg az irodaépítések túlnyomó többsége Közép-Magyarországon indul, a vendéglátó létesítmények nagyrészt Nyugat-Magyarországra koncentrálódnak, írja a Baudata legújabb évközi elemzése alapján az Archiweb.hu

Sikeresen zárt az EFOTT Dunaújvárosban 

2008. július 16-20. rendezték meg idén Dunaújvárosban a Szalki-szigeten az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját, azaz az EFOTT-ot.

Dönts gyorsan, hogy utazhass! 

Dönts gyorsan, hogy utazhass! – szlogen keretében a Neckermann 2008. július 25.-én, pénteken 15.00 – 18.00 óra között kiköltözik a WestEnd City Center elé.

Felelősségteljes WTM 2008-ban 

A londoni utazási vásár, a WTM 2008-ban kiemelten foglalkozik a felelősségteljes turizmussal, és a rendezvényhez kapcsolódóan november 12-én megrendezik a Felelősségteljes Turizmus Világnapját, 13-ára pedig konferenciát szerveznek, amelyen a felelősségteljes turizmus szakértői arra igyekszenek rávilágítani, hogy a felelősségteljes turizmus és a profit nem zárják ki egymást, sőt, kéz a kézben járhatnak.

Európára koncentrál a Malév 

A téli menetrendtől kezdődően megszünteti veszteséges járatait a Malév.

Parád: új tető kerül a tájházra 

A kis mátrai faluban, Parádon évekig kedvelt célpontja volt a turistáknak az a tájház, ahol a palóc elődök használati tárgyait, bútorait, viseletét mutatták be.

Mesék a fürdőből 

Július végétől szeptemberig öt budapesti és Budapest környéki strand és öt rendezvény mutatkozik be az RTL Klub Reggeli című műsorában a Magyar Turizmus Zrt. Budapest-Közép-Dunavidéki régiót népszerűsítő nyári kampányának keretében.

Új néven rendezik meg 2009-ben a müncheni utazási vásárt 

„F.re.e 2009 München” lesz a neve a 2009. február 26.-március 02. között megrendezésre kerülő müncheni vásárnak. A betűszó a Freizeit, Reisen, Erholung- Die Erlebnissmesse rövidítése, amelyre a korábbi CBR Münchent keresztelték át a szervezők.

Július végéig várják a kárbejelentéseket 

A Horvát Utazási Iroda Kft. biztosítója, az Allianz Hungária Biztosító Zrt. valamennyi ügyfélszolgálati irodája befogadja az elmaradt utazások miatti kártérítési igényeket.

A MATUR ifijei a melegturizmusról 

A MATUR Ifjúsági Tagozatának tegnapi kerekasztal-beszélgetésén az LMBT, azaz leszbikus, meleg, biszexuális és transzszexuális közösségek turizmusa volt a téma, amelynek a július 5-ei Meleg Méltóság Menetén történt atrocitások adtak aktualitást.

Mézeskalács Fesztivál Debrecenben 

Idén először rendezik meg augusztus 2-3-án Debrecenben a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum udvarán a Mézeskalács Fesztivált.

Ősszel dönthetnek az elektronikus jegy bevezetéséről 

Hétfőn a főpolgármesteri kabinet tájékoztatást hallgatott meg a BKV elektronikus jegy- és bérletrendszerének bevezetéséről.

Vízummentes balkáni határforgalom 

Vízummentessé válik a kishatárforgalom Románia, Szerbia és Bulgária között – jelentette be Mihail Mikov bolgár belügyminiszter.

Képlet az örökké elhangzó kérdésre 

A jelenlegi gazdasági környezetben várhatóan sokan döntenek majd belföldi, vagy közeli desztináció mellett nyaralásukkor, ami azt jelenti, hogy a család a kényelmes repülés helyett hosszú órákat tölt együtt az autóban. Ilyenkor pedig a kocsi hátsó üléséről szinte minden alkalommal elhangzik az örökös kérdés: Odaértünk már?

Elindult az USA hivatalos weboldala 

Az Amerikai Egyesült Államok elindította első hivatalos turisztikai weboldalát, a DiscoverAmerica.com-ot, amelynek idegen nyelvű oldalai az USA beutaztató piacainak igényeit kívánják kielégíteni.

Megnyílt a Balaton első golfpályája 

Balatonudvariban néhány napja megnyílt az első kilenc pályaszakasz a Balaton első, nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas 18 lyukú pályáján, mely Udvari és Örvényes között terül el.

Magyar Turizmus Nap Zaragozában 

Magyar Turizmus Napra került sor „A víz és a fenntartható fejlődés” vezérgondolata köré szerveződő zaragozai szakvilágkiállítás magyar pavilonjában július 19-20-án, Spanyolországban.

Mit tehet a nyaraló, ha környezettudatos? 

Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a turizmus fejlődésének napjainkban is tapasztalható iránya éppen azoknak a természeti értékeknek a pusztulásához vezethet, amelyek a turisztikai termékek alapját képezik, olvasható a Green Capital közleményében.

Ismét van Tourinform Hortobágyon 

Az idei szezonban ismét látható az ismert Tourinform tábla Hortobágyon is.

Új szolgáltatások a Sütő utcai Tourinformban 

A BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. üzemeltetésében működő budapesti turistainformációs irodák számos turistabarát fejlesztésen estek át az elmúlt időszakban.

Ingyenes képzés az EKF jegyében 

Július közepén több, mint hétszáz, elsősorban a személyszállításban, tömegközlekedésben, valamint az ügyfélszolgálatokon tevékenykedő részvételével indul Pécs2010 EKF-hez kapcsolódó ingyenes képzési program - jelentették be szerdán sajtótájékoztató keretében Pécsett.

Rövidfilmek osztrák utazóknak 

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete által szervezett sikeres study-tour eredményeként számos érdekesen egyedi rövidfilm ajánlja Budapestet az osztrák üdülni és kikapcsolódni vágyok számára.

Törölték a Horvát Utazási Irodát 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal hétfőn hivatalból törölte a Horvát Utazási Iroda Kft.-t az utazási vállalkozók közhitelű hatósági nyilvántartásából jogszabálysértés miatt.

Spanyol befektetői csoport lett a befutó 

A Milton Grupo spanyol befektető cég egyedüliként pályázott az egy csomagban kínált hét pécsi ingatlanra - köztük az üresen álló magasházra -, amelyekért az önkormányzat által minimálisan megszabott árat, 6,3 milliárdot fizetnek, s több tízmilliárd forintnyi fejlesztést ígérnek.

Nehéz időkben csak az összefogás segíthet 

„A szezon indulásakor tudtuk, hogy nem túl rózsás az ország gazdasági helyzete, de arra nem számítottunk, hogy a kerozin ára eléri a 150 dolláros rekordmagasságot. Az emelkedő repülőjegy-árak miatt pedig drágultak a nyaralások. Az áremelkedést persze részben ellensúlyozná az erős forintárfolyam, azonban az utazásszervezők többsége a korábbi árfolyammozgások hatásainak minimalizálása céljából határidős ügyletekkel igyekezett bebiztosítani magát, így most semmiféle pozitív hatását nem érzi a forint erősödésének. A beutaztatást viszont egyértelműen negatívan érinti a forint árfolyamának erősödése, és a mi utasaink egy része is a turizmushoz kapcsolódó területen dolgozik, így áttételesen mi is megérezzük a beutazó forgalom visszaesését” – emelte ki kérdésünkre Ali Hamrouni, a Best Reisen ügyvezetője.

Iránybusz jár Hévíz és Keszthely között 

Július eleje óta iránybusz közlekedik a hévízi szállodáktól Keszthelyre.

Megjelent a koszovói útlevél 

Mostantól saját útlevéllel utazhatnak a koszovóiak külföldre, kivéve Szerbiát.

Megjelenés a Windrose utazási magazinban 

A Magyar Turizmus Zrt. berlini képviselete a Nyugat-Dunántúli, valamint a Budapest-Közép-dunavidéki RMI támogatásával többnapos filmforgatást szervezett idén májusban Nyugat-Magyarországon és Budapesten az MDR német tévéadó „Szélrózsa” magazinja részére.

Egyenes Út Mindenkinek 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség „Egyenes Út Mindenkinek” napján több ezer résztvevő ismerkedhetett meg a fogyatékkal élők mindennapjaival, valamint a civil szervezetek működésével. A július 19-ei egész napos rendezvényen a sport és szórakoztató programok mellett az uniós pályázati lehetőségeket sikeresen felhasználó civil szervezetekkel és az akadálymentesítést szolgáló, európai uniós forrásból megvalósuló beruházásokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők.

Terv van, pénz nincs a balfi fürdő fejlesztésére 

Elképzelések vannak, de pénz egyelőre nincs az Állami Szanatórium balfi – gyógyvízéről híres – részlegének korszerűsítésére, fejlesztésére.

Holland élménybeszámoló a BalatonSound fesztiválról 

A Magyar Turizmus ZRt. szervezésében a Balaton Sound fesztiválon egy holland zenei magazin újságírója is részt vett.

Megnyílt a Balaton első golfpályája 

Balatonudvariban néhány napja megnyílt az első kilenc pályaszakasz a Balaton első, nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas 18 lyukú pályáján, mely Udvari és Örvényes között terül el.

Megújult a Keleti pályaudvar Lotz-terme 

Július 18-án – az utasforgalom számára is megnyílt az ország második legnagyobb alapterületű, nagy értékű freskókkal díszített helyisége, a Keleti pályaudvar indulási csarnoka.

Bulgáriát nagyon megbünteti az EU 

Soha nem volt még ilyen kemény az EU egyetlen tagállamával sem, mint most Bulgáriával, számolt be a BBC egy jövő héten nyilvánosságra kerülő országjelentésre hivatkozva.

Vízumkönnyítés a szerbiai és az ukrajnai magyaroknak 

Kevesebb papírt kell kitölteniük a szerbiai és az ukrajnai magyaroknak augusztus elsejétől, ha vízumot akarnak kiváltani.

Oláh Ingrid a Hotel Marmara igazgatója 

Amint arról korábban már hírt adtunk, várhatóan 2009. januárjában nyílik meg Budapesten a Hotel Marmara butikhotel.

Turistákat sebesített meg egy férfi Ammanban 

Öt turistát és egy helybelit sebesített meg csütörtökön késő este egy fegyveres a jordán fővárosban, Ammanban.

Megjelent a legújabb BTH Hírlevél  

Megújult design-nal és új felhasználóbarát funkciókkal jelent meg a napokban a BTH háromnyelvű szakmai hírlevele.

Magyarország kilencedik a veszélylistán  

Európa országai közül hazánk a kilencedik legveszélyesebb – derül ki az amerikai Forbes magazin most megjelent összeállításából, amely a 2003 és 2006 közötti időszakot vizsgálva a bűncselekmények számának növekedése alapján tízes listán értékelte a kontinens 29 államát.

Ócenárium, esőerdőház és Tarzan ösvénye épül a Nyíregyházi Állatparkban  

Európai uniós támogatással megkezdődhetnek a nyíregyházi Ócenárium, Esőerdőház és Tarzan ösvénye építési munkálatai.

Új hajós és vasúti termékek a Tensinél 

Júliustól a Tengerjáró Kft. – amelynek termékeit a Tensi is értékesíti – a tengeri hajózási társaság, a Royal Caribbean Cruises mellett az európai folyami hajóutakra specializálódott CroisiEurope képviseletét is ellátja hazánkban.

Stagnáló szállodai forgalom  

Az év első hat hónapjában a szállodai vendégéjszakák száma nem változott a tavalyihoz képest.

Fogyasztóvédelmi közlemény az üdülési csekkről 

Több internetes hírportálon (Somogy Online, MNO, Stop.hu) megjelent a hír, miszerint nem kifogásolható, ha a vendéglátóhelyeket üzemeltető vállalkozók az üdülési csekkel fizető vendégek hátrányára felárat számítanak fel, tekintettel arra, hogy az üdülési csekk elfogadása számukra többletköltséget jelent. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi hatóság cáfolja az értesülést.

Szállodások küldöttsége járt a döntéshozóknál  

A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének küldöttsége a múlt pénteken találkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. A megbeszélésen a szakmát Kopócsy Andrea, a Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) elnöke képviselte, aki az ágazat megroppant nyereségtermelő képességéről számolt be, hétfőn pedig a szakma képviselői Gyenesei Istvánnal, a turizmusért is felelős önkormányzati miniszterrel tanácskoztak a turizmus és vendéglátás aktuális gondjairól – mondta el a Napi Turizmusnak Niklai Ákos, az MSZSZ tiszteletbeli elnöke.

A Ryanair ősszel átmenetileg törli Budapesti járatát  

Európa vezető diszkont légitársasága, a Ryanair tegnap közleményben adta hírül, hogy Ferihegyről induló járatainak üzemeltetését november 4. és december 19. között szünetelteti.

A BSI sporteseményei szeptemberben 

Az ország legnagyobb szabadidősport-szervezője, a BSI szeptemberben is számos futóeseménnyel várja a sport szerelmeseit.

Modern művészeti kiállítás Kismartonban 

Az idén második alkalommal mutatkozik be Kismartonban az Esterházy-kastély oszlopcsarnokában Közép-Európa kortárs művészete. A Sala Terrena teremben dr. Ottrubay István, az Esterházy vállalkozások vezérigazgatója és dr. Hegyi Lóránt a kiállítás kurátora nyitották meg a tárlatot, mely július 10. és november 2. között tekinthető meg.  

XIV. Lenti Expo ’08 

Szeptember 19-21. között, immár 14-ik alkalommal rendezik meg Lentiben a nemzetközi kiállítást és vásárt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!