Nyaralásszervezéssel egybekötött nagybevásárlás 

Jövő év január 5-étől turisztikai szolgáltatásokat is lehet vásárolni Németország legnagyobb diszkont áruházláncának üzleteiben.

Belgiumi televíziós siker 

December első hétvégéjén több mint egymillió belga tévénéző látta azt a 25 perces riportfilmet, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében idén ősszel forgatott a flamand tv1-es csatorna.

Skandináv konferenciaturisztikai szakemberek Magyarországon 

December 5-7. között 14 svéd és dán hivatásturisztikai szakember látogatott Budapestre a Magyar Turizmus Zrt. meghívására.

Új kötet a VendégVáró-sorozatban 

December 1-jén mutatták be Miskolcon a Well-PRess Kiadó népszerű, Magyarország megyéit bemutató VendégVáró-sorozata legújabb kötetét, a Látnivalók Borsod-Abaúj-Zemplén megyében című útikönyv ötödik, javított, bővített kiadását.

Egyre vonzóbb lehet a Dráva 

A magyar és a horvát hatóságok két vízi határátkelőt hoztak létre Drávaszabolcsnál és Eszéknél.

Termálvizet találtak Budaörsön 

A Budaörsön épülő Hosszúréti pihenőpark területén percenként ezer liter hozamú termálforrást találtak.

Kultúra és élvezet - Alsó-Ausztria izgalmas tájai 

Pénteken este ünnepélyes keretek között mutatkozott be Alsó-Ausztria a budapesti New York Palace Boscolóban, ahol többek között a tartomány kormányzója, Christoph Madl mutatta be a sokszínű térséget.

Közlekedés a gazdaságban 

A közelmúltban megjelent, a közlekedés gazdasági kérdéseivel foglalkozó szakkönyv egészében a közlekedés, ezen belül a közlekedés gazdaságtani aspektusait bemutatva a korunk kihívásai által feltett kérdésekre keresi a választ.

2007-ben új helyszínen a pécsi Utazási Börze 

2007 márciusában, a Pécsi Rendezvényszervező Kht. a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával közösen 12. alkalommal rendezi meg turisztikai börzéjét, amelynek új helyszínéül a Pécs Expo 26. Pécsi Nemzetközi Vásárnak is sikeresen otthont adó Expo Center Pécs Kiállítási és Multifunkcionális Rendezvényközpontot választották a szervezők.

Alles Walzer! 

A hölgyeket belépéskor ajándékkal köszöntik, vacsora viszont nincs – ezek a szabályok a bálok bálján, a Bécsi Operabálon.

Megnyitott a siófoki Casa Perla 

Egy hónapos teszt üzemmódot követően szerdán ünnepélyesen megnyitott a Casa Perla**** Konferencia- és Wellness Szálloda Siófok belvárosában.

Januártól bírságolhatják az utazási irodákat is 

2006. december 6-án a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal „Az utazási szektor és a hatékony közigazgatás” címmel konferenciát tartott elsősorban az utazási irodák számára.

HunDeszt Pálinkaverseny 

A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács idén novemberben is megrendezte a HunDeszt Pálinkaversenyt, ahol 40 arany, 39 ezüst, és 33 bronzérmet osztottak ki.

Mentsük meg a gesztenyéskert fáit! 

A Novotel Budapest Congress szálloda és az Accor-Pannonia Hotels támogatásával környezetvédelmi akciót szervezett a gesztenyefák megmentéséért.

Téli-nyári korcsolyapálya Veszprémben 

Kedden hatszáz négyzetméteres műanyag korcsolyapályát adták át Veszprémben, az új létesítmény február végéig várja a sportolni vágyókat az egyetemi Stadion területén.

Schengen-tagság 2007 legvégén 

2007. december 31-én szűnhetnek meg a közúti és tengeri határellenőrzések az EU régi és új tagállamai között, 2008 márciusában pedig a repülőtereken is feloldják azokat – döntöttek kedden az uniós belügyminiszterek.

Új térfigyelő rendszer a Nyugati pályaudvaron 

Tegnap üzembe helyezték a Nyugati pályaudvar új, 60 kamerából álló térfigyelő rendszerét.

Sikeres a Ryanair londoni és frankfurti járata 

Tegnap a Ryanair légitársaság és a FlyBalaton repülőtér közös sajtótájékoztatót tartott a Hilton Budapest szállodában.

Áprilisban születik döntés a 2012-es Labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogáról 

A Sport- és Turisztikai Bizottság tegnapi ülésén egyebek mellett szó esett a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságra benyújtott magyar-horvát pályázat jelen állásáról is.

Ágazati párbeszéd 

A Turizmus-Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság (TVÁPB) tegnapi ülésén Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. közelmúltban kinevezett vezérigazgatója bejelentette, hogy három hónapot kapott arra, hogy új külpiaci stratégiát dolgozzon ki.

Kedves Olvasónk! 

Amennyiben december 20-ig megrendeli bármelyik elõfizetési csomagunkat, elõfizetése mellé gyógyfürdõ-belépõt és wellnessklub-tagságot nyerhet. Elsõ száz elõfizetõnk egy többfunkciós bicskát kap ajándékba.

Felújítják a mezőkövesdi Kisjankó Bori Emlékházat 

A mezőkövesdi Kisjankó Bori Emlékházon felújítási, karbantartási munkálatok kezdődnek a jövő héten.

Wunderlich Bortrezor és Látványpince Villányban 

Többszázmilliós költséggel megépült Villány legújabb és már a nemzetközi színvonalú borturizmus összes követelményének megfelelő bortrezorja és látványpincéje.

Cipősdobozjáratot indít a Malév és a Baptista szeretetszolgálat 

December 13-án a Malév és a Baptista Szeretetszolgálat 600 cipősdoboznyi ajándékot repít Erdélybe, a gépet a marosvásárhelyi repülőtéren a dévai gyerekek egy csoportja várja.

Az MT Zrt. logisztikai bázisának nyitvatartása 

A Magyar Turizmus Zrt. logisztikai bázisa az ünnepek előtt utoljára december 15-én, délután 14:00 óráig tart nyitva.

Személyi változások a Danubiusnál 

2007. január végével visszavonul posztjáról dr. Némedi György, a Hilton Budapest igazgatója, a Danubius Hotels Nyrt. ügyvezetésének tagja.

Személyi változás a Le Meridien Budapest szállodában 

Henyecz Krisztina vezérigazgatói asszisztens több mint 3 év után távozik a Le Meridien Budapest szállodától. Pályafutását a jövő tavasszal megnyíló ötcsillagos Budapest Queen’s Court szállodában folytatja.

Paradigmaváltás a Felsőfokú Szakképzésben 

Paradigmaváltás a Felsőfokú Szakképzésben címmel tartott sajtótájékoztatót a Budapesti Gazdasági Főiskola a Mercure Korona Hotelben december 5-én.

Fizetniük kell a szállodáknak tévédíjat, de csak a 60%-os átlagos töltésnek megfelelően 

Megszavazta az Országgyűlés a 2007. évi költségvetés főösszegeit. A fejezetek közötti átcsoportosítások jóval kisebbek lettek a korábbi években megszokottnál.

Életbe lép az egymegállásos határforgalmi ellenőrzés 

2007. január 1-jétől a magyar-román közös államhatáron úgynevezett egymegállásos határforgalmi ellenőrzési rendszert vezetnek be.

600 ágyas üdülőkomplexumot épít a TriGránit Horvátországban 

A TriGránit Rt. 9 hektár vízparti telket vásárolt Horvátország Ciovo szigetén, ahol a tervek szerint szállodát, apartmanokat és villákat épít a beruházó cég.

Irány Omán! 

Hazánkban idén nyár óta működik a Gulf Air képviselete a Discover the World Marketing keretében.

Furcsa módosítás a balatoni kempingeknél - úgy szigorúbb, hogy enyhül 

Érdekes előzmények után szavazta meg az Országgyűlés a közelmúltban a Balaton-törvény módosítását, ami 10-ről 15 százalékosra emelte a tó közeli kempingek beépíthetőségét.

Vírus tarolt a luxustengerjárón 

A FreedoM of the Seas tengerjáró utasainak nem volt túl szórakoztató az elmúlt napok utazása: a hírek szerint a tengerjáró több mint 380 utasa fertőződött meg úgynevezett Noro-Vírussal.

A SAS biometrikus kotrollt alkalmaz 

A SAS légitársaság minden svédországi reptéren biometrikus biztonsági ellenőrzést vezet be.

Üzembe állt az első cunami jelzőbója 

Két évvel a 230 ezer ember életét követelő katsztrófa után vasárnap üzembe helyezték Sri Lanka és Thaiföld között az Indiai-óceánon az első cunami jelzőbóját.

Újra indul a Blue 1 

2007. március 26. és október 25. között újra közlekednek Budapest és Helsinki között a Blue 1 légitársaság gépei.

Ajándékutalvány Karácsonyra 

A Wizz Air utasai az elkövetkező hónapokban ajándékutalvány beszámításával is megválthatják repülőjegyüket.

Közös irodában a Swiss és a Lufthansa 

Új, közös irodába költözött december 1-jén a Swiss és a Lufthansa.

Személycserék Sármelléken 

Tiboldi Tibornak és Gunczer Gézának, akik eddig a sármelléki reptér értékesítési feladatait végezték, megszűnt a FlyBalaton repülőtérrel az együttműködésük.

Berlin-Sármellék-járat indul 

A Germanwings 2007. március 25-étől új járatot indít Sármellékre berlini bázisrepülőteréről. Az új járatra, ami heti egy alkalommal közlekedik majd, már foglalhatók jegyek a légitársaság honlapján.

Nemzetközi utazások az év első kilenc hónapjában 

A KSH legfrisebb adatai szerint 2006 első kilenc hónapjában 29,7 millió külföldi látogató érkezett hazánkba, közülük 12 millió kiránduló és 11 millió  tranzitutas volt.

Sípályafejlesztés Eplényben 

Elérhető közelségbe került, hogy már idén az eddigi három helyett öt hóágyúzott sípálya, és új szolgáltatások várják a síelőket a Veszprém megyei Eplényben. A hóágyúkhoz szükséges vizet a völgyben meglévő két tó bővítésével tudják biztosítani, a szigetelési munkákkal a napokban készültek el az osztrák szakemberek.

Leszavazták a turistaadót Olaszországban 

Amint arról hírlevelünkben már több ízben beszámoltunk az olasz kormányzat a turistákra tartozkodási idejük függvényében különadó kivetését fontolgatta, az indítványt azonban a római képviselőház leszavazta.

Anglia: dohányzási tilalom júliustól 

2007. július elsejétől tilos dohányozni nyílvános helyeken Angliában – rendelte el a kormányzat.

Új elnöke lett a Balatoni Szövetségnek 

A Balatoni Szövetség múlt heti közgyűlésén Balázs Árpád siófoki polgármestert választotta elnökének.

Foglaljon fapados áron! 

November 20-a óta nyilvános teszt üzemmódban működik a fapadosetterem.hu weboldal, ahol a látogatók a Veranda Grill and Wine étterem téli ajánlatai közül már hetekkel előre kiválaszthatják a kívánt menüt.

Megnyílt a Van Gogh kiállítás 

A hétvégén Vincent Van Gogh alkotásaiból nyílt kiállítás az idén 100 éves Szépművészeti Múzeumban.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!