Aktuális cikkek
Újfajta vendégkör – változó wellness szállodás szemlélet
Az MSZSZ őszi Közgyűlésének első napja szekcióülésekkel kezdődött. Sokan ültek be a Wellness Szekció vezetőjének, Baranyai György előadására, amely a wellness jövőjéről szólt, és meglepő újdonságokat hallhatott a szakmai közönség.
Díjeső a szállodáknak
2006-ban a 100 szoba feletti kategóriában 12 jelölt közül Gyurasza Jánost, a Danubius Hotel Gellért igazgatóját választották meg a Magyar Szállodaszövetség tagjai az Év szállodásának.
Budapest: kivárás a MICE piacon
35-40 000-es szobaéjszaka veszteséget, 62 000 vendégéjszaka kiesést, és 700-750 ezer szobaárbevétel kiesést okoztak a budapesti szállodáknak a szeptemberi és októberi zavargások.
TV-adó light, változatlan áfa
Az MSZSZ közgyűlésének plenáris ülését megtisztelte jelenlétével a turizmusért felelős miniszter, dr. Lamperth Mónika is, és elmondta, tekintve, hogy a TV üzembentartási díjat is magában foglaló adócsomag előzetes, kiterjedt egyeztetések nélkül került a kormány asztalára, annak visszavonására nem, azonban az intézkedés enyhítésére (alacsonyabb mérték, moratórium a bevezetésre) lát esélyt.
Közgyűlési hírek: visszavonatná a TV-díjat a szállodaszövetség
A közelmúltban elhunyt Lombosi Gábor, a Magyar Szállodaszövetség főtitkárának búcsúztatásával kezdte elnöki beszámolóját Kopócsy Andrea, a szövetség Balatonalmádiban rendezett XXVIII. Közgyűlésének első napján, tegnap csütörtökön.
Ciprus télen is
Közös prezentáción mutatta be Ciprus téli kínálatát a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal és a mediterrán szigetország specialistájának számító Blue Travel utazásszervező.
Magyar Turizmus Zrt.: új vezérigazgató, átszervezés
Szerdán mutatkozott be a sajtó képviselőinek első ízben a Magyar Turizmus Zrt. múlt héten kinevezett új vezérigazgatója, dr. Róna Iván.
További Hunguest sikerek Luxemburgban
A Luxemburgi Szakács Világbajnokság harmadik napján a Hunguest Hotels második csapata is sikeresen szerepelt.
Magyarország az észak-amerikai médiában
2006-ban is jelentős figyelmet kapott Magyarország az Egyesült Államok-beli és a kanadai médiumokban.
Terítéken az év legjobbjai – várják a szakmabeliek javaslatait
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete minden év végén odaítéli az „Év Vendéglőse” díjat, a kitüntetés ünnepélyes átadására a Turizmus Évadnyitó Fogadás ad alkalmat a következő év február elsején.
Nemzetközi Identitás és Imázs konferencia a nemzeti márkaépítésről
A DEMOS Magyarország Alapítvány november 28-án „Country Branding” – Nemzetközi Identitás és Imázs konferenciát tart a nemzeti márkaépítésről.
Budapestről egy repülőjeggyel Bangkokon túlra is
A Malév Bangkokba induló járata az idei téli menetrendben november 15-én szállt fel először Ferihegyről.
Budapesti Karácsony több attrakcióval
Idén nyolcadik alkalommal nyitja meg kapuit november 25-én a Budapesti Karácsony eseménysorozat, amelynek fő attrakciója a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár.
Új súlypontok a nemzeti marketingben
A tegnapi tájékoztatón Kelecsényi Ágnes, az MT Zrt. marketing vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy az idei 160 nemzetközi szakkiállítás helyett jövőre csupán 80 helyen jelenik meg az MT Zrt. standdal, a következő években pedig egyre inkább csak a legfontosabb vásárokra koncentrálnak.
Karcsúsítás, átszervezés az MT Zrt-nél
Az új vezérigazgató feladata lesz a közeljövőben a turisztikai marketingszervezet karcsúsítása, munkájának átalakítása.
Berlinből Budapestre
Tegnap mutatkozott be a sajtó képviselőinek első ízben a Magyar Turizmus Zrt. múlt héten kinevezett új vezérigazgatója, dr. Róna Iván.
Elköltözik a Budapest-Közép-dunavidéki Regionális Marketing Igazgatóság
A Magyar Turizmus Zrt. Budapest-Közép-dunavidéki Regionális Marketing Igazgatósága november 23-26. között elköltözik a Liszt Ferenc tér 11. szám alatti irodájából.
TraveLand, az új virtuális utazási magazin
TraveLand néven új internetes utazási magazin indult novemberben, amelynek célja, hogy különleges tartalmi és technikai felépítésének segítségével mind a könnyed kikapcsolódásra vágyó olvasók, mind pedig a hasznos információkat kereső utazók igényeit kielégítse.
Újdonságok Bánkúton
Bánkúton már felkészültek a télre, a bükki síparadicsomban azonnal elindulhatnak a felvonók, ha sportolásra alkalmas hó esik.
Komornyik és élménycsekkfüzet – meglepő téli újdonságok Karintiából
Több különleges szolgáltatás várja az idei szezonban a sí turistákat Ausztria legdélibb, legtöbb napos órával rendelkező tartományában, Karintiában.
Szolgáltatói fórum a Tisza-tavi régióban
A múlt héten a Thermál Hotel Szívekben rendeztek szolgáltatói fórumot a régió szálláshelyeinek helyzetéről és az idegenforgalmi adózás jelentőségéről.
Európai Turizmus Fórum Cipruson
Idén ötödik alkalommal Cipruson rendezték meg az Európai Turizmus Fórumot. A magyar delegációt dr. Somogyi Zoltán, az ÖTM turisztikai szakállamtitkára vezette. A magyarországi turisztikai ágazati párbeszéd munkavállalói és munkaadói szervezetei Dr. Várnai Zsuzsa és Dr. Niklai Ákos vezetésével vettek részt.
Algírban ülésezett az UNWTO
November 20-21-én rendezték meg a 2003 óta az ENSZ szakosított szervezeteként működő Turisztikai Világszervezet (UNWTO) Végrehajtó Tanácsának 79. ülését Algírban, amelyen a magyar delegáció dr. Somogyi Zoltán, az ÖTM turisztikai szakállamtitkára vezetésével vett részt.
Austrian: stratégiai kivonulás Ázsiából?
Amint arról augusztus 6-i hírlevelünkben már beszámoltunk, az Austrian Airlines a téli menetrend végével felfüggeszti ausztráliai járatait, és jövőre nem jár már Kuala Lumpurba és Szingapúrba sem.
Country Brand Index 2006.
Üdülőhelyként világszerte Ausztrália piaci vonzereje a legnagyobb, a szigetországot az Egyesült Államok és Olaszország követi. Az utazók számára Peru az egzotikum, India a „legeredetibb” ország titulust kapta – derült ki az idei Country Brand Index-ből (CBI), amelyet a FutureBrand és a Weber Shandwik marketingcégek tesznek közzé.
Culinary World Cup: több érmet nyert a Hunguest
Amint arról a Napi Turizmus 2006/216. számában (november 9.) már beszámoltunk, idén a Hunguest Hotels Zrt. két csapattal és két egyéni versenyzővel vesz részt a november 18-22. között Luxembourgban zajló Culinary World Cup szakácsversenyen.
Jövőre indul az SCD-beruházás a Balaton körül
Az előzetesen bejelentett 10-15 év helyett az SCD Holding 7 év alatt kívánja befektetni azt a 100 milliárd forintot, amelyet a Balaton körüli turisztikai fejlesztésekre szán a cég.
Katalógus-bemutató Budapesten
November 15-18. között Budapesten tartotta jövő évi katalógus-bemutatóját Németország egyik legnagyobb utazásszervező vállalata, az ADAC Reisen, az eseményen a cég 170 munkatársa vett részt.
Konferenciateremmel bővült a veszprémi Gizella Hotel és Étterem
Pénteken tartják a Veszprémi vár tövében fekvő Gizella Hotel és Étterem elkészült rendezvénytermének avatását.
Utolsó egyeztetés a ROP-ról
November 8-án tartották a Regionális Operatív Programok záró társadalmi egyeztető összejövetelét Bajnai Gordon kormánybiztos, Szaló Péter államtitkár, Somogyi Zoltán szakállamtitkár és Kolber István Fejlesztéspolitikai Irányító Testületi tag részvételével, kis számú civil szervezet képviseletével, szakmai részről csak a Magyar Vendéglátó Szövetség képviseltette magát.
Személyi változások a Hilton Budapestben
November 1-je óta Kassai Zsolt a Hilton Budapest értékesítési igazgatója, az értékesítési igazgató-helyettesi pozíciót Heréb István tölti be.
Pál Béla a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke
Megalakult a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Székesfehérváron, elnöknek Pál Béla országgyűlési képviselőt, korábbi államtitkárt választották.
Új román főkonzulátus nyílt Gyulán
Razvan Ungureanu, a Román Köztársaság külügyminisztere Gyulán magyar kollégája, Göncz Kinga jelenlétében átadta az országa új főkonzulátusát.
Hazai rendezvények mérlege az év első kilenc hónapjában
2006. január-szeptemberében a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken több mint 33 ezer rendezvényt tartottak, ezek 35,2%-a vállalati (11 627 rendezvény), 28,4%-a szervezeti (9390) rendezvény volt.
III. Magyarországi Újbor és Sajt Fesztivál
November 25-26-án a Gerbeaud Házban a Magyar Turizmus Zrt. szakmai segítségével rendezik meg a Harmadik Magyarországi Újbor és Sajt Fesztivált.
Turistacsalogató borzongás
A 2007-es év kulturális szenzációja lesz a Vámpírok bálja c. Roman Polanski musical, amely a külföldi turisták számára is csalogató.
A tátrai tigris lefutja a kidöglött pannon pumát
Szlovákia történelmi rekordot döntött azzal, hogy az idei harmadik negyedévben már 9,4 százalékos volt a gazdasági növekedése.
„Városok és régiók – Európa kulturális előnye”
November 23-án Berlinben, a Német Külügyminisztériumban kerül sor az Európa Kulturális Fővárosa 2010. címre kandidáló német és magyar városok közötti tanácskozásra.
Konferenciaterem Óbudán, kongresszusi központ Budapesten
Pénteken ünnepélyes keretek között megnyílt a budapesti Best Western Lido Hotel új konferenciaközpontja.
Vita az egészségturizmusról az Országos Idegenforgalmi Bizottságban
Értesüléseink szerint az Országos Idegenforgalmi Bizottság múlt héten lezajlott legutóbbi ülésén parázs vita alakult az egészségturizmusról.
Leépítés várható a Magyar Turizmus Zrt.-nél
Amint pénteki hírlevelünkben már olvashatták, a Magyar Turizmus Zrt. átszervezése várható a közeljövőben, amelynek első lépéseként új vezérigazgatót nevezett ki a társaság élére Lamperth Mónika miniszterasszony.
Amszterdam a top 5-ben
Szakértők szerint a következő két évben a Közel-Keletről érkező utasok öt legkedveltebb európai desztinációja közé kerül Amszterdam.
London- Guangzhou turisztikai megállapodás
A Visit London megállapodást kötött Guangzhou turisztikai hivatalával, tovább erősítve azon szándékát, hogy minél több kínai vendéget csalogasson a brit fővárosba.
Négyszáz sípálya Németország-szerte
Az idei télen Németországban több mint 400 sípálya – az allgäui Adelharz-Kranzeggtől egészen a harzbeli Zwölfmorgentalig – a lehetőségek széles palettáját kínálják az idelátogatóknak az alpesi lesiklópályáktól, a középhegységbeli sífutáson át, a városi síelési lehetőségekig.
Új portál Veszprém megyei szolgáltatóknak
Új, Veszprém megye szolgáltatóit egybegyűjtő portál készült, amely valamennyi Veszprém megyei település és fogadóhely, szolgáltató (szálláshelyek, vendéglátóhelyek, éttermek, stb.) valamint non-profit intézmények (múzeumok, kiállítóhelyek, civilszervezetek, egyesületek) számára nyújt megjelenést.
Kérője akadt a Deltának
A csődvédelem alatt álló Delta légitársaságnak kérője akadt a US Airways személyében.
Decembertől Budapestre is repül a Meridiana
December 7-től új fapados légitársaság, a Meridiana indít járatot Firenzéből Budapestre. Az olasz légitársaság a tizedik fapados Ferihegyen.
Új étterem nyílt Kecskeméten
2006. november 9-én új vendéglátóhely nyílt Kecskeméten a belváros szívében, a Túróczy Étterem helyén – olvasható a Kecskeméti Lapok oldalán.