Januártól adómentes a falusi szállásadás 

Januártól több lehetőség nyílik a falusi szálláskiadásra. Egy jelenleg érvényben lévő kormányrendelet értelmében a városokban a magánszálláshely-kiadás csak fizetővendéglátás keretében történhet meg.

Megalakult a Budapest Airport új igazgatósága 

Megalakult a Budapest Airport új igazgatósága, az igazgatóság elnökének Bajnai Gordont választották.

Nem lesz sztrájk Ferihegyen 

14 napos, maratoni tárgyalás után megállapodott a Budapest Airport vezetése és az RMGSZ-FORTISZ által alakított sztrájkbizottság.

Miss Tourism World Hungary 

December 17-én rendezték meg a Miss Tourism World Hungary 2006 elődöntőjét. A megmérettetésen 35-ből 19 versenyző jutott tovább.

New York: a turizmusra is hatással lesz a sztrájk 

Kedden a tömegközlekedési dolgozók szakszervezetének felhívására leállt New York városában a metró-és buszközlekedés, megbénítva a metropolisz életét.

Jutalom fürdőbelépő a véradóknak 

A mórahalmi önkormányzat 70 millió forint értékben ajándékozott fürdőbelépőt az Országos Vérellátó Szolgálat Szegedi Regionális Vérellátó Központjának.

Aláírásgyűjtés a budapesti Rudas fürdő ellen 

Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere hivatalában fogadta a Tűsarok.org női internetes újság munkatársait, akik aláírásgyűjtést kezdeményeztek, petícióra készültek és jogegyenlőséget követeltek, mert jogsértő magatartásnak tartják, hogy a december elején újra nyílt Rudas fürdőben csak férfiaknak van lehetőségük önálló napokon látogatni a fürdőt.

Távozik Ferihegyről Hárskuti János 

A mai napon, december 22-én két és fél év után távozik posztjáról Hárskuti János, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Mercatus a Magyar Borok Házában 

A Tokaj Mercatus Borkereskedőház tartott bemutatót a Magyar Borok Házában.

Az ünnepek alatt is várja látogatóit a Fővárosi Állatkert 

Idén is nyitva tart az Állatkert az ünnepek alatt, a szokásos decemberi nyitva tartási rend lesz érvényben karácsony első és második napján, a két ünnep között, valamint újévkor is.

Folyóirat indul Bacchus földje címmel 

A Tourinform Tokaj 2006-ban új, félévente megjelenő folyóiratot indít Bacchus földje címmel.

ROP-os támogatásból wellnessfejlesztés Gödön 

A tavaly megnyitott háromcsillagos, 17 szobás gödi Hotel Aphroditében jövőre tovább bővül a wellness szolgáltatások köre.

Osztrák-Magyar kormányülés 

Az osztrák és a magyar kormány együttes kormányülést tartott tegnap Bécsben. A találkozón felszólalt Kolber István területfejlesztésért is felelős tárca nélküli miniszter is, aki beszédében a nyugati szomszédunkkal való határ menti együttműködés jelentőségét emelte ki.

Preferált alternatív GDS-szerződést kötött a Star Alliance 

A világ vezető globális légitársasági szövetsége, a Star Alliance megállapodást kötött a G2 SwitchWorks és az ITA Software cégekkel, melynek értelmében azok lesznek a jövőben a Star Alliance preferált alternatív GDS szolgáltatói. A szerződés alapján a szövetséghez tartozó egyes légitársaságok egyénileg kezdhetik meg a tárgyalásokat az alternatív szolgáltatóval.

Finisben a Szatellit Számlarendszer 

Az Országos Idegenforgalmi Bizottság 2005. december 15-i ülésén meghallgatta a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatását a Turizmus Szatellit számlák összeállításának helyzetéről.

Internet a turizmusban 

Thomas Reisenzahn, az Österreichische Hotelvereinigung Touristik Service GmbH. (ÖHV) ügyvezetője, a közelmúltban Hallban (Tirol) egy turisztikai konferencián ismertette az internet térhódításának legújabb eredményeit a turizmusban.

Cross-sí verseny a karintiai Nassfeld Skiarenában 

A „Saab Salomon Crossmax Sorozat” keretében Ausztria legjelentősebb nemzetközi síversenysorozatának 2006. január 8-án a Karintiai Nassfeld Skiarena lesz a helyszíne.

Rekordszámú látogató Lengyelországban 

Az idén várhatóan eléri a 6,1 milliárd dollárt a külföldi látogatók által Lengyelországban elköltött összeg, ami 5,4 százalékkal magasabb a 2004-es összegnél, és a legmagasabb 2000 óta.

Folytatódik a Nagy-Britmánia játék 

Októberben indult a Nagy Britmánia rendezvénysorozat, melynek keretében a brit kulturális intézet, a British Council a brit zene, képzőművészet, tánc és színház legizgalmasabb és legnagyobb művészeit hozza el Magyarországra.

Partmenti településeket fenyeget a Balaton magas vízállása 

Jelenleg húsz centivel magasabb a Balaton vízállása a télen indokoltnál, a tó jegesedése rombolhatja a partokat, a tavaszi olvadáskor házak kerülhetnek víz alá.

Golfcentrum nyílik Budapesten 

Jövő tavasszal nyílik az első fővárosi golfcentrum, a XXII. kerületi Budafok-Tétényi-fennsíkon.

Nemzeti vízum 2006. január 1-jétől 

Románia, Horvátország, Szerbia és Montenegró, valamint Ukrajna állampolgárai számára 2006. január 1-jétől díjmentesen kérelmezhető lesz az ún. „nemzeti vízum”.

Gottwald Sándor az idei Év Vendéglőse 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete döntése alapján a 2005-ben jelöltek közül az Év Vendéglőse szakmai kitüntetés díjazottja idén Gottwald Sándor (Hotel Gottwald, Tata) lett.

Özönvíz Dél-Kelet-Ázsiában 

31 emberéletet követeltek a napokban a súlyos áradások Dél-Kelet-Ázsiában. Thaiföld déli és Malajzia észak-keleti területeinek jelentős része víz alatt áll.

Fejlesztések Domogyedovón 

Tegnap az Orosz Kulturális Intézetben bemutatkozó prezentációt tartott a moszkvai Domogyedovói repülőtérről az azt üzemeltető orosz magántársaság, az Eastline Csoport, amely fejlődési potenciált lát a magyar kiutazásban, illetve áruforgalomban.

Drukker-járatok az easyJet-nél 

Az easyJet megnövelte németországi kapacitását a 2006 nyári szezon idejére. A légitársaság hat nagyvárosba - Berlinbe, Brémába, Dortmundba, Hamburgba, Kölnbe és Münchenbe -, összesen félmillió utasnak biztosít helyet.

Lufthansa: fociláz 

A jövő évi németországi labdarúgó világbajnoksághoz a Lufthansa is különleges ötletekkel járul hozzá: a december 9-től (csoportbeosztás sorsolása napjától) a világbajnokság arculatával nyomtatják ki a beszállókártyákat.

Wizz Air: 2006-os nyári menetrend 

A Wizz Air pénteken bejelentette, hogy új sláger-úticélokkal bővíti 2006-os nyári menetrendjét.

Uniós utazási rendelet a mozgáskorlátozott utasokért 

Az Európai Parlament döntése értelmében a jövőben egyetlen európai uniós repülőtéren sem tagadhatják meg a beszállást mozgáskorlátozott, illetve fogyatékkal élő utazóktól, sőt igény szerint az érintetteknek külön térítés nélkül kell segítséget biztosítani.

Fejlődő magyar- karintiai kapcsolatok 

December 13-14-én Jörg Haider, Karintia tartomány miniszterelnökének meghívására Karintiába látogatott Somogyi Zoltán, a Magyar Turisztikai Hivatal elnöke.

Tavasszal nyit a Kölcsey Konferencia Központ 

Még december végén átadják a debreceni Kölcsey Konferencia Központot, amely március elején nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.

Gyógyturisztikai animátor képzés indul Egerben 

Februárban gyógyturisztikai animátor képzés indul az egri Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskolában.

Népszerűek a budapesti városlátogató utak Nagy-Britanniában 

Három jelentős – városlátogató utakkal foglalkozó – brit utazásszervező, a Superbreak, a Bridge Cities és a Cresta is kedvező előrejelzést adott a Budapestre irányuló brit utazások 2006-os kilátásairól.

Plusztámogatás a kistérségi fejlesztési tanácsoknak 

A kistérségi fejlesztési tanácsok idén a működési támogatásként odaítélt keretből jelentős összeget megtakarítottak.Egy miniszteri döntésnek köszönhetően ezt most beruházásokra is fordíthatják.

Az ország legjobb fiatal chefje 2005-ben 

Mile József, a debreceni Aquaticum executive chefje nyerte idén az ország legjobb fiatal chefje kitüntetést.

Családi ajánlat a Jungfrau régióban 

Az idei télre a Jungfrau régió települései – Interlaken, Grindelwald, Wengen, Mürren és Lauterbrunnen – különleges ajánlatokkal készültek a családok számára: szombatonként a gyerekek ingyen síelhetnek a szülők kíséretében.

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének közleménye 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete legutóbbi közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a szakma számára milyen hátrányokkal járhat, ha 2007-ben megszűnik a vendéglátás ételforgalmának kedvezményes áfa-kulcsa.

Támogatás a hazai vállalkozási övezeteknek 

Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter egyenként 4 millió, összesen 44 millió forint támogatásban részesítette a hazai vállalkozási övezeteket.

Belvárosi összefogás a rászorulókért 

Az V. kerület hagyományosan kereskedelmi, turisztikai negyed, és számos jelentős vállalkozás bejegyzett székhelye, ezért az önkormányzat ösztönzi, hogy a társadalmi felelősségvállalásban a helyi cégek is vállaljanak szerepet.

MT Rt. karácsonyi reklámkampány maradványpénzekből 

140 millió forintos költségvetéssel reklámkampányt indított nyugati tévécsatornákon a Magyar Turizmus Rt.

Megújult Atlas, terjeszkedő Mellow Mood 

Felújításon esett át a Mellow Mood Kft. egyik legújabb, és egyben legnagyobb szállodája, a budapesti Hotel Atlas.

Megnyílt a VisitBritain képviselete 

Mint arról korábban lapunkban már beszámoltunk (Turizmus Trend, 2005. szeptember) képviseletet nyit Magyarországon a brit idegenforgalmi hivatal, a VisitBritain.

„Megújuló emberért” díj 2005. 

A „Megújuló emberért” díjat 2004-ben alapította Göncz Kinga ICSSZEM miniszter, Rudi Zoltán az MTV Rt. elnöke és Karácsony Mihály a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke. A díjat az a 10 munkáltatói szervezet kapja, akik az adott évben – üdülési csekk vásárlása révén - a legtöbbet áldozták munkavállalóik üdülésének, rekreációjának támogatására, dolgozóik egészségének megőrzésére.

Isztambul is pályázik a kulturális főváros címre 

Pécs és a beterjesztett két német város – Essen és Görlitz – mellett Isztambul is pályázik Európa Kulturális fővárosának címére 2010-ben.

Fesztiváltanács alakult Gödöllőn 

A közelmúltban fesztiváltanács alakult Gödöllőn, azzal a céllal, hogy a város regionális, kulturális központtá váljon.

Visegrádi Négyek: véglegesített turisztikai marketing terv 2006-ra 

December 12-13-án Budapesten rendezték meg a Visegrádi Négyek országainak 10. jubileumi turisztikai értekezletét.

Légiközlekedés: javuló eredmények 

„A légitársaságok lassacskán kilábalnak az elmúlt évekre jellemző gazdasági hullámvölgyből, és közülük egyre többen produkálnak nyereséget” – mondta el Brian Pearce az IATA, Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség gazdasági igazgatója egy szerdai genfi összejövetelen.

Sterling: Helsinki-Budapest járat 

Európa negyedik legnagyobb alacsony költséggel működő légitársasága, a dán-izlandi tulajdonú Sterling Helsinkiben új gyűjtő-elosztó központot alakít ki, ahonnan tavasztól 11 európai városba indít járatokat.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!