Adózott az országgyűlés 

Az országgyűlés kedden elfogadta a kormány legfrissebb adócsomagját, amely egyebek mellett 8 millió forintról 12 millió forintra emelte az egyéni vállalkozások alanyi adómentességének értékhatárát, továbbá 2023 végéig meghosszabbította a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazását azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek idén november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek.

Mit hoz a konyhára a négy százalék? 

Mint ahogy az a szakmában ismert, az Országgyűlés elfogadta, hogy jövőre az éttermi étkezés áfáját 27-ről 18 százalékra csökkentsék, 2018-tól pedig öt százalékra. Azt is bejelentették, 2018-tól négyszázalékos turisztikai fejlesztési hozzájárulást kell fizetniük a hazai vendéglátós vállalkozásoknak, amelyet kizárólag turisztikai fejlesztésekre fordítanak. Ez utóbbi új adónemről kérdeztük a szakmát: vajon megítélésük szerint a kormány miképp költi majd el a beszedett összeget, és segíti-e az új adónem a hazai vendéglátós vállalkozások munkáját?

Ingyenwifit kapnak a parlamenti látogatók 

Díjmentes internet-hozzáférést biztosít az Országgyűlés Hivatala a Kossuth téren, hogy segítse a korszerű, barátságos közösségi terek létrejöttét, az Országház látogatóinak és a környékbelieknek a könnyebb tájékozódást - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.

Fel kell mérni a határon túli magyar értékeket 

Fontos faladatunk, hogy felmérjük a trianoni békediktátum által elszakított területek magyar értékeit – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön Jánoshalmán, a Hungarikumok, helyi értékek című rendezvényen.

Ez a bizottság foglalkozik a turizmussal az új Országgyűlésben 

Megtudtuk a Parlament sajtóosztályától, hogy hova kerültek a turisztikai kérdések.

Tizenegy kaszinó működhetne Magyarországon 

Összesen tizenegy játékkaszinó működését engedélyezné egy a parlamentnek vasárnap benyújtott törvényjavaslat, amelyet akár már kedden elfogadhatnak
Nettó 700 millióért szervezi a Bonafini a honatyák útjait

Nettó 700 millióért szervezi a Bonafini a honatyák útjait 

Szeptember 24-én 5 évre kötött szerződést az Országgyűlés Hivatala a United 4 Bonafini Bindair Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft-vel a parlamenti képviselők hivatali útjainak szervezésére.
TC: lehet 2 milliárddal kevesebb?

TC: lehet 2 milliárddal kevesebb? 

A kormány hétfőn benyújtotta a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek; ebben a kabinet kiegyensúlyozott, stabil növekedési pályával, 2 százalék körüli GDP-növekedéssel, fegyelmezett gazdálkodású államháztartással, 2,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számol - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfő délután az Országházban tartott sajtótájékoztatón.

Pál Béla: aggályos a termálvizekről szóló törvénytervezet 

Pál Béla szerint a tervezet nincs összhangban a most formálódó gyógy- és egészségturisztikai stratégiával, elfogadása pedig akadályozná az egészségturizmus hosszú távú stratégiai céljainak megvalósítását.

Vissza kell-e sajtolni a termálvizet a felhasználóknak? 

Számos kritika érte a kitermelt termálvíz visszasajtolási kötelezettségének végleges és differenciálatlan eltörlését az erről szóló előterjesztés általános vitájában, az Országgyűlés keddi ülésén.

Befürödnek a fürdők a Széchenyi-pihenőkártyával? 

Pál Béla, az MSZP képviselője az Országgyűlés hétfői ülésnapján "Befürödnek a fürdők a Széchenyi-pihenőkártyával?" címmel kérdést intézett a nemzetgazdasági miniszterhez. Kérdésére Cséfalvay Zoltán államtitkár válaszolt.

Bővül a KEHI hatásköre 

Bővítette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hatáskörét az Országgyűlés.

ÁSZ és KSH - Szorosra fűzött együttműködés 

Együttműködési megállapodást kötött az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a megállapodás kiterjed az oktatásra, a képzésre, a tudományos kutatásra és a szakértői tevékenységre.

Az év végéig működhet a Malév-vizsgálóbizottság 

Az év végéig meghosszabbította a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációját, valamint a légitársaság visszaállamosításának körülményeit és fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság mandátumát az Országgyűlés.

Ellenszavazat nélkül ratifikálták a farói egyezményt 

A kulturális örökséghez való egyéni és közösségi jogot az egyetemes emberi jog részének nyilvánítja az Európa Tanács kulturális örökség társadalmi értékéről szóló farói keretegyezménye, amelyet hétfőn ellenszavazat nélkül ratifikált az Országgyűlés.

A gazdasági bizottság támogatta a hungarikum törvényt 

Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottsága általános vitára alkalmasnak tartotta A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényjavaslatot.

Több százezer kárigény lehet a Malév-csőd miatt 

Eddig több tízezer károsult jelentkezett a Malévnál a légitársaság február eleji leállása miatt, a Malév arra számít, hogy a beérkező kárigények száma eléri majd a több százezret - mondta Karsai Györgyi, a légitársaság vezető jogtanácsosa az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának  hétfői ülésén.

Kossuth Lajos Dombóváron marad 

Nemrég döntött úgy az Országgyűlés, hogy a fővárosi Kossuth teret az 1944 előtti állapotok szerint rekonstruálja. Ennek részeként került volna a jelenlegi Kossuth szobor helyére; a dombóvári polgárok azonban ragaszkodnak az - immáron évtizedek óta - ő Lajosukhoz - írja a Népszabadság Online pénteki száma.

Matolcsy: kész a turizmusról szóló törvény tervezete 

Elkészült a turizmusról és vendéglátásról szóló törvény tervezete, amely ősszel kerülhet a parlament elé - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés sport- és turizmusbizottsága előtti meghallgatásán kedden.

Októberig még lehet igényelni üdülési csekket 

Üdülési csekket október elsejéig még lehet igényelni, és azokat egy évig, legkésőbb tehát 2012 október elsejéig lehet felhasználni.

Határtalan diák kirándulások és hotel minősítések 

Nemzetiközi szállodaminősítésről és határon túli kirándulásokról tárgyalt szerdán Országgyűlés Sport- és Turizmusbizottsága. Munkatársunktól

Drótkötélpálya a Duna fölött 

Különös ötlettel rukkolt elő dr. Budai Zoltán, a Budai és Barta Tanácsadó Kft. igazgatója kedden, az Első Budapestinfo Nap 2011 elnevezésű, az Országházban megrendezett turisztikai, szakmai konferencián. Az elképzelés szerint drótkötélpálya kötné össze a pesti oldalt a Vigadótól indulva a Budai Várral. Mi több, siker esetén akár a Gellért hegyig is meghosszabbítható a történet. Munkatársunktól

Nyelvi képzést kapnak a BKV ellenőrök 

A BKV ellenőrök nyelvi képzéséről és egyéb, a fővárosi közlekedés turizmust is érintő változásairól szólt Vitézy Dávid, a Budapesti Közelekedési Központ (BKK) vezetője az Országgyűlés épületében kedden megrendezett Első Budapestinfo Nap turisztikai szakmai konferencia alkalmából. Munkatársunktól

Alelnökváltás a parlamenti turizmusbizottságban 

Az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának munkájában Zakó László és Szilágyi György révén két jobbikos képviselő végez munkát. A bizottságon belül a turizmust érintő kérdésekben elsősorban Zakó László, míg a sport területéért Szilágyi György a felelős.

Támogatják a határon túli osztálykirándulásokat 

Minden közoktatásban tanuló fiatal legalább egyszer eljuthat a magyar állam támogatásával a szomszédos országok magyarlakta területeire annak a határozati javaslatnak az értelmében, amelyet hétfőn este fogadott el az Országgyűlés.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!