Több százezer kárigény lehet a Malév-csőd miatt

Eddig több tízezer károsult jelentkezett a Malévnál a légitársaság február eleji leállása miatt, a Malév arra számít, hogy a beérkező kárigények száma eléri majd a több százezret - mondta Karsai Györgyi, a légitársaság vezető jogtanácsosa az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának  hétfői ülésén.

Az ülésen Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára azt mondta: a szövetség szakmai bizottságai elkészítették azt az eljárást, amelynek alapján az összes bankkártyával fizető ügyfelet kártalanítani fogják a bankok.

Az együttműködés eredménye az lesz, hogy néhány héten, de maximum három hónapon belül az ügyfelek a bankkártyával kifizetett teljes összeget vissza fogják kapni - tette hozzá.

Becslések szerint a károsultak mintegy harmada fizetett bankkártyával. Karsai Györgyi szavai szerint a károsultak mintegy 50 százalékát ki tudják fizetni a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) által, az elszámolási rendszerben befagyasztott összegekből, az utazási irodákon keresztül.

Hozzátette: a szövetség ugyanis a leállást követően azonnal felfüggesztette az elszámolási rendszerben a légitársaságot, az ott szereplő összegeket pedig befagyasztotta. Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára a napirendi pont megtárgyalása után újságíróknak azt mondta: jelenleg zajlik a valós igények felmérése.

A helyettes államtitkár az ülésen a légitársaság jövőjével összefüggésben azt mondta: nyitottak minden olyan szakmai javaslat, illetve szakmai befektetői csoport előtt, akik egy új, budapesti székhelyű légitársaságban érdekeltek.

Több ilyennel beszéltek már, ezek egy része azokból került ki, akik az itt maradt utasokat elvitték, illetve a külföldi transzfereket is teljesítették. A képviselők pártállástól függetlenül egyetértettek abban, hogy a bizottság a károk minimalizálásával foglalkozzon, és később vagy egy másik testület vizsgálja azt, hogy a Malév hogyan jutott idáig.

A testület állásfoglalást fogadott el a kialakult helyzettel kapcsolatban. Ebben egyebek mellett egyetértettek a kormány intézkedéseivel, amely elindítja a kártalanítást, támogatták, hogy minél hamarabb rendeződjön a légitársaság jogi helyzete, és szorgalmazták, hogy a fogyasztók minél hamarabb és a lehető legpontosabb információkat kapják. (MTI)

Érdemes volt bankkártyával fizetni

Egy szintén mai sajtóközlemény megnyugtatja azokat, akik bankkártyával fizettek Malév-jegyükért. Minden bankkártyával Malév-jegyet vásárló visszakapja a repülőjegy teljes árát, azok is, akik későbbi időpontra váltottak jegyet - közölte a Magyar Bankszövetség hétfőn az MTI-vel.

A szövetség megerősítette, hogy mindenki, aki bankkártyával vásárolt Malév-repülőjegyet, visszakapja a jegy teljes árát az érintett piac szereplőkkel folytatott tárgyalások eredményeként. A múlt héten kedden a szövetség még azt közölte: azon utasok esetében, akik későbbi időpontra váltott jeggyel rendelkeznek, a visszatérítési folyamatot a bankok még nem tudják elindítani, mert a Malév jogi helyzete és kártérítési folyamata részleteiben nem tisztázott.

A mostani közleményben a szövetség gyakorlati tanácsokat is ad: a kártyakibocsátó bankkal kell felvenni a kapcsolatot, és érdemes előzetesen tájékozódni az ügyfélszolgálatokon a szükséges dokumentumokról. Alapesetben az elektronikus repülőjegyre, számlára, az utazás részleteinek leírására, esetleges levelezésre, és általában a helyszínen reklamációs nyomtatvány kitöltésére van szükség. Tanácsos, hogy az utazással kapcsolatban minden dokumentum rendelkezésre álljon.

Mindezek alapján lehet kezdeményezni a bankkártyás panaszeljárást. A többszereplős nemzetközi folyamat az ügyfelektől minél pontosabb dokumentációt és türelmet kíván, ugyanakkor a bankoknak igen jelentős adminisztrációs feladatot jelent - hívja fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség.

A közleményben megjegyzik: az átfutási idő esetenként eltérő lehet. A visszatérítés a nemzetközi bankkártyás szabályoknak megfelelően történik, várhatóan három hónapon belül.

Az ügyfeleknek a visszaigénylési folyamattal kapcsolatban költségtérítést nem kell fizetniük, az adminisztrációs költségeket a bankok viselik. (MTI)


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.