Sikeres nyarat zárt Siófok

Sikeres nyarat zárt Siófok 

Siófokon az év első 7 hónapjában 3,2 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma, és 28 százalékkal nőtt a nyári hónapokban a fizetős strandok bevétele. A biztonsági intézkedéseknek köszönhetően csökkent a regisztrált bűncselekmények száma – hangzott el a város nyárértékelő sajtótájékoztatóján, ahol leleplezték Siófok új selfie pontját is.
Jelentős fejlesztések várhatók Balatonudvari két strandján

Jelentős fejlesztések várhatók Balatonudvari két strandján 

Elsősorban a gyerekes családokat és a bicikliseket célozzák a balatonudvari strandok fejlesztései. 
Aquaparkokat és strandokat ellenőrzött a fogyasztóvédelem

Aquaparkokat és strandokat ellenőrzött a fogyasztóvédelem 

A fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei a vidámparkok és a kalandparkok után júniusban a vízpartok környékén, strandokon, aqua- és élményparkokban található csúszdák, a vízben vagy a víz felszínén működő szórakoztató eszközök üzemeltetési feltételeit vizsgálták az ország egész területén. 
Újabb balatoni strand lett fizetős

Újabb balatoni strand lett fizetős 

Az egyébként is kevés szabadstrandból kiesett az egykori zánkai úttörőváros strandja. Ráadásul a látogatási lehetőséget is radikálisan korlátozták. 

Elszabadultak a szarvasmarhák egy turistaparadicsomban 

Naponta 12-15 szarvasmarha kószál a korzikai nyaralóhelyeken. A strandokra figyelmeztető plakátokat tettek ki. 
Jelentősen javult a balatoni strandok szolgáltatásainak színvonala

Jelentősen javult a balatoni strandok szolgáltatásainak színvonala 

Idén kiugróan javult a balatoni strandok szolgáltatásainak színvonala - mondta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke kedden Siófokon, a Kék Hullám Zászló minősítést átadó ünnepségen, a zászlót 33 balatoni strand kapta meg. 
Fogynak a szabadstrandok a Balatonnál

Fogynak a szabadstrandok a Balatonnál 

Legutóbb a balatonföldvári keleti strand csatlakozott a fizetős fürdőhelyekhez: a felnőtteknek 800, a diákoknak és nyugdíjasoknak 400 forintot kell fizetniük - olvasható a hajózás.hu oldalon. 
Újításokkal várják a fürdőzőket a balatonfüredi strandokon

Újításokkal várják a fürdőzőket a balatonfüredi strandokon 

A balatonfüredi városi strandokon több jelentős és hasznos fejlesztés zajlik, vagy előkészítés alatt áll. A fejlesztések egy része már az idei szezonra elkészülhet, de lesz olyan munka, ami áthúzódik az őszre. A Kisfaludy strandon többek között csúszdaparkot, fitneszparkot és vízi vidámparkot is kialakítanak, az Esterházy strandnál pedig kibővítik a beléptetőrendszert és az élményfürdő gyermekrészét is.
Jövő tavasszal nyílhat meg a csillaghegyi strandfürdő új fürdőegysége

Jövő tavasszal nyílhat meg a csillaghegyi strandfürdő új fürdőegysége 

Jövő tavasszal, nyár elején várható a csillaghegyi strandfürdő új fürdőegységének megnyitása, a több mint hárommilliárdos beruházás alapkövét és az időkapszulát csütörtökön tette le Tarlós István főpolgármester, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Óbuda-Békásmegyer országgyűlési képviselője és a Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója, Szőke László. 

Tengerparti strandok koncessziójáról döntöttek Bulgáriában 

A bolgár kormány hat népszerű fekete-tengeri strand koncesszióba adásáról döntött szerdán.

Hamarosan síelhetünk is a Csillaghegyi strandon 

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) koncessziós beszerzési eljárást írt ki a Csillaghegyi Strandfürdő területén létrehozandó műanyag borítású sípálya, valamint futballpálya építésére és üzemeltetésére, hasznosítására.

Balatoni strandok: minőségről és megoldandó problémákról 

A balatoni strandok többsége ma már európai szintű szolgáltatásokat nyújt - mondta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke szerdán Balatonfüreden, a strandüzemeltetők számára szervezett rendezvényen.

Már bár is várja a négylábúakat Horvátország kutyabarát strandján 

Crikvenicában működik az első kávézós kutyabarát strand.

Találja ki, melyik lett az Év Fürdője 2016-ban! 

Idén második alkalommal rendezték meg Az Év Fürdője versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre három kategóriában lehetett voksolni. A végeredmény változatos képet mutat: a nyertesek az ország egymástól távoli pontjairól kerültek ki, és jellegükben is mások. Idén egy barlangfürdőt, egy gyógyfürdőt és egy aquaparkot szerettek hazánkban a legjobban.

Spray park, Acapulco-medence és viharöböl Bükfürdőn 

Az idei év ismét meghatározó állomás a fürdő életében. A fejlesztések első lépéseként, a nyári főszezonban számos szórakoztatóelemmel kibővített régi, valamint új családi létesítmény épült a fürdő strandterületén.

Növekvő árbevétel, sorozatos beruházások a hazai fürdőkben 

A KSH nemrég közzétett statisztikái szerint a közfürdők árbevétele folyó áron 2014-ben 17%-kal emelkedett, és megközelítette a 127 milliárd forintot. Hazánkban az utóbbi időben számos fürdőfejlesztést valósítottak meg, a bővítéseknek azonban még nincs vége.

Íme a teljes lista: ezekben a fürdőkben csobbanhat ma éjszaka 

Július 29-én éjjel újra kinyitnak a hazai fürdők a Strandok éjszakája program keretében. Nézze meg, hol pancsolhat ma este!

Idén megtelnek Németország strandjai és szállodái 

Számos németországi tengerparti üdülőhelyen már alig akad szabad hotelszoba, és a strandokra is ki lehetne tenni a „megtelt” táblát. A megnövekedett kereslet annak köszönhető, hogy – mint ahogy jelenleg több más ország, például Nagy-Britannia vagy akár Magyarország esetében is – a németek jelentős része is úgy döntött, hogy saját hazájában tölti szabadságát.

Beach-hangulat a Lupa-tó fehér homokos strandján 

A Budakalász és Budapest közt fekvő, Lupa-tó néven ismert bányatóban eddig tilos volt a fürdés.

Múltidéző programokkal ünnepel a százhúsz éves Anna fürdő 

Százhúsz éves a szegedi Anna fürdő, a jubileumot változatos múltidéző programokkal köszöntik kedden éjszaka - közölte az intézményt üzemeltető Szegedi Sport és Fürdők Kft. kommunikációs referense.

Hazai fürdők, amelyeket ki kell próbálni 

Néhány forró, kánikulai héten ugyan már túl vagyunk, de biztosak lehetünk benne, hogy a nyárnak vannak még tartalékai. Az Év Fürdője szavazás szervezői ajánlanak most hét különleges fürdőt, amelyeket érdemes ezen nyáron kipróbálni.

Megnyílik Szentendre első legális szabadstrandja 

Pénteken nyílik meg Szentendre első legális szabadstrandja - közölte a város polgármestere.

Így kell tökéletesen csomagolni, ha strandra megyünk 

Egy német anyuka/blogger mutatja be, hogyan kell strandra a leghatékonyabban csomagolni a Schiesser fürdőruhamárka márkázott videójában.

Strandolimpiát hirdetett a Nickelodeon 

 A 4-14 éves korosztálynak létrehozott mobil játszóparkot júliusban hat hazai strandon állítják fel, ahol a gyerekek az egyes állomásokon teljesített feladatokért járó pecséteket is gyűjthetik. 

Nemzeti védjegy a hazai fürdőknek 

A Magyar Fürdőszövetség új védjegytábláit már megkapták azok a fürdők, amelyek elsőként minősíttették magukat, szolgáltatásaikat. Szám szerint 21 fürdőlétesítményt összesen 39 kategóriában értékelt a szövetség minősítő szakbizottsága.

HURGHADA 

A Vörös-tenger türkizkék vize, a kilométerekre elnyúló strandok, a hatalmas kerttel körülvett, modern szállodák, velük szemben a mai Egyiptom pezsgő mindennapjai, a vízipipák füstjével és a kávéfőzők illatával fűszerezve.

Horvátországé a legszebb európai strand 

A „European Best Destinations” oldal olvasóinak szavazatai alapján a Vis-szigeti Stiniva lett a legszebb európai strand.

Népszerűek a hazai strandok 

 A tavalyihoz hasonló magas fürdőlátogatottságot hozott eddig az idei év, akár megismétlődhet a 2015-ös forgalom. Augusztus végén derül ki, hogy megdől-e a korábbi rekord - közölte a Magyar Fürdőszövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Egyre jobbak a balatoni strandok 

A balatoni strandok jók, évről évre fejlődnek, összességében elmondható, hogy európai viszonylatban is megállják a helyüket - mondta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke, miután pénteken Alsóörsön átadták a szolgáltatás színvonalát jelző Kék Hullám Zászlókat. Az idén a tavalyinál több, 36 fürdőzőhely üzemeltetője vehetett át zászlót, amelyek többségét északi parti fizetős strandok nyerték el.

Önkéntesek vesznek részt a balatoni elsősegélynyújtásban 

Tizenkét település tizennyolc strandján összesen csaknem háromszáz önkéntessel vesz részt az elsősegélynyújtásban a Magyar Vöröskereszt - közölte a szervezet főigazgatója pénteken, Badacsonyban tartott sajtótájékoztatóján.

A bécsiek szerint a Duna azért (is) van, hogy fürödjenek benne 

Mivel Bécsben számos strand található a természetes vizeknél, így a Duna mentén is, az osztrák főváros részletes online előrejelzéssel segíti a fürdőzőket. A város honlapján naprakész információkat közölnek a levegő és a víz hőmérsékletéről valamint a szél irányáról és erősségéről, ami a vitorlásoknak jelent nagy segítséget - így a Bécs Város Külképviseleti Irodája legutóbbi sajtóközleményében.

Siófok, Lelle, Füred - itt vannak a legnépszerűbb balatoni strandok 

A siófoki Aranypart a magyarok kedvenc balatoni strandja, minden ötödik nyaraló Siófokot választja a legszívesebben, a magyar tenger optimális hőfoka pedig 25°C – derült ki a Szallas.hu friss felméréséből.

Kiváló a hazai strandok többségének vízminősége 

Elkészült a hazai szabadvízi fürdőhelyek uniós minősítése.

Látogatható és ingyenes marad a velencefürdői szabadstrand 

Megállapodást kötött a velencei önkormányzat és a természetes fürdőhely bérlője a velencefürdői szabadstrand üzemeltetéséről: napkelte és napnyugta között továbbra is ingyenesen lehet itt fürdeni - közölte a velencei önkormányzat.

Kiváló vízminőség, alig emelkedő árak 

A múlt évihez hasonlóan jó szezont várnak a balatoni strandok üzemeltetői. Ehhez a legfontosabb adottság, a kiváló víz biztosítva van, a megfelelő infrastrukturális feltételek is rendelkezésre állnak, és ahogy a május 21-i nyárias hétvége is bizonyította, érdeklődésben sem nagyon lesz hiány.

Fonyódon és Balatonbogláron a kutya is csobbanhat a strandon 

Megnyílt az első kutyabarát fürdőhely Fonyódon szerdán.

Csúszdaparkkal erősít a szezonban a harkányi fürdő 

A jó idő eljövetelével vízzel telnek meg a strandmedencék, így a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben is, ahol emellé heteken belül megnyílik a legújabb attrakció, a hét elemből álló csúszdapark.

Egészen hihetetlenül jó a balatoni strandok vízminősége 

136 balatoni strand közül csupán egy kapott tűrhető, egy másik pedig kifogásolható minősítést az ANTSZ-től, a fürdőhelyek 95%-a kiváló lett - írja a balatontipp.hu, amely összegyűjtötte a tó körüli strandokkal kapcsolatos friss és fontos információkat. 

Ebben az országban vannak a legtisztább strandok 

A világ legtisztább strandjaival, összesen 686 "kék zászlós" minősítésű partnszakasszal büszkélkedhet az egyik európai uniós tagállam. Hogy melyik, az kiderül cikkünkből!

Okosodnak a balatoni strandok 

Sokat változott a Balaton a régi „Zimmer Frei” hangulathoz képest. Egy nemzetközi összehasonlításban a legtöbb fizetős strandunk felveszi a versenyt a legfelkapottabb helyekkel is. A minőségi szolgáltatások elterjedése mellett egyre többet foglalkoznak a kényelmünkkel is: 2016-ban már a legtöbb balatoni strandon elfogadják a mobiltelefonon vásárolt jegy felmutatását is belépéskor.

Egymás után nyitnak a budapesti strandok 

Április 30-án kinyitott a Palatinus Strandfürdő, a Dagály külső része, valamint a Gellért hullámfürdő is szombaton, május végén nyit a Paskál és a Római fürdő, júniusban pedig a Pünkösdfürdői Strand is kinyit - mondta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. vezérigazgatója szombaton az M1 aktuális csatornán.

Halakkal és békákkal fürödhet Bécs új szabadstrandján 

Idén júliustól egy újabb szabadstrand várja a hűsölni vágyókat az Alte Donaunál, Bécsben. A hatezer négyzetméteres, természetközelien kialakított fürdőhelyen lesz nádas, hal, béka és vécé a látogatóknak.

Jöhet hideg vagy zápor, a strandok kinyitnak szombaton 

Kezdődik a szezon, szombaton nyitnak az első fővárosi strandok: a Palatinus és a Dagály, valamint akkor indul a Gellért fürdő hullámszolgáltatása is - annak ellenére, hogy az időjárás-előrejelzés szerint aznap csupán 17 fok és zápor lesz. Több strandot felújítanak - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. kedden az MTI-vel.

Iszaptenger lep el két balatoni strandot 

Balatonmáriafürdő önerőből nem tud mit kezdeni a tópartot másfél-két kilométer hosszan ellepő félméteres iszappal, ami két strandjának üzemeltetését is ellehetetlenítheti - közölte Galácz György, a település polgármestere. Jelezte: eddig nem kaptak segítséget a probléma megoldásához.

Fizetős lehet a WC az ingyenes balatoni strandokon 

Egy tervezett jogszabály-módosítás szerint a jövőben csak a belépődíjas strandokon lenne kötelezően ingyenes a vécé, a hivatalos kijelöléssel működő ingyenes strandokon nyugodtan lehetne pénzt kérni a pisilésért is.

Országszerte féláron pancsolhat fürdőinkben február végén 

A szökőév tiszteletére február 29-én kedvezményes belépőkkel, sőt, sok helyen félárú masszázsokkal és szaunaszeánszokkal ünnepelnek a hazai fürdők.

Tendert írtak ki a Miskolctapolcai Strandfürdő bővítésére 

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nyílt közbeszerzést írt ki a Miskolctapolcai Strandfürdő II. ütemének tervezésére, amelynek a becsült értéke nettó 108 millió forint - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Közel 600 millió forintból az ország egyik legmodernebb fürdője jött létre 

Átadták a csaknem 600 millió forintból az Európai Unió támogatásával megújult Berekfürdői Termál- és Strandfürdőt szombaton.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!