Jelentősen javult a balatoni strandok szolgáltatásainak színvonala

Idén kiugróan javult a balatoni strandok szolgáltatásainak színvonala - mondta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke kedden Siófokon, a Kék Hullám Zászló minősítést átadó ünnepségen, a zászlót 33 balatoni strand kapta meg. 

A helyi önkormányzatokat tömörítő BSZ által 13 éve elindított strandminősítő rendszer idén tovább finomodott, a szolgáltatások színvonalát a korábbi három helyett már öt fokozattal, öt csillaggal jelölték. A június második felében elvégzett minősítésbe bevontak több balatoni civil társszervezetet, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságot is.

Balassa Balázs elmondta, a Balaton körül mintegy 90 hivatalos strand található, amelyek mindegyike megkapta a minősítő rendszer felhívását. A minősítés egyértelműen a strandoló vendégek igényeiből indult ki, így fontos szerep jutott egyebek közt a tisztaságnak, a rendezettségnek, a vizesblokkok állapotának és felszereltségének.

Pontozták a családbarát szolgáltatások és a játszóterek színvonalát, a sportolási lehetőségeket, a fák vagy az árnyékolók meglétét, és a vízminőséget is. Ez utóbbi során arra a megállapításra jutottak, hogy tavaly óta kismértékben nőtt a strandok hínárosodása. Iszaposodást csak a keszthelyi öbölben tapasztaltak.

A BSZ elnöke kiemelte, hogy a nagyléptékű fejlődés a kormányzati fejlesztési forrásoknak is köszönhető amellett, hogy a strandüzemeltetők szemmel láthatóan évről-évre többet tesznek a vendégek színvonalasabb kiszolgálásáért. "Egyértelműen érzékelhető a kormány közel 2 milliárd forintos strandfejlesztő csomagjának hatása" - mondta. 

A legjobbaknak járó ötcsillagos Kék Hullám Zászlót tízen érdemelték ki: Vonyarcvashegy Lidó strandja, Balatongyörök Községi strandja, Gyenesdiás Diási Játékstrandja, Szigliget Községi strandfürdője, Balatonfüred Kisfaludy és Eszterházy strandja, Balatonlelle Napfény strandja, Csopak Községi strandja, Keszthely Városi strandja és Balatonakali Községi strandja. A többi 23 strand négy- és háromcsillagos minősítést ért el.

Kétévenként hirdetik meg a legcsaládbarátabb strandnak járó díjat, amit idén a gyenesidási Diás Játékstrandnak ítéltek oda, továbbá a legsportosabb strandnak járó díjat, amit 2015 után újra a vonyarcvashegyi Lido strand nyert el. A leginkább kerékpáros-barát strandnak járó különdíj és vándorserleg ismét a balatonberényi Közösségi strandé lett.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.