Megnyílik Szentendre első legális szabadstrandja

Pénteken nyílik meg Szentendre első legális szabadstrandja - közölte a város polgármestere.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Verseghi-Nagy Miklós (Fidesz-KDNP) elmondta: a Postás strandot évtizedekkel ezelőtt is használták fürdőzésre az ott élők, ám hivatalosan soha nem volt szabadstrand.

A polgármester felidézte: a település a tavaly indult I love Duna kampány során kezdett el foglalkozni az újranyitás gondolatával, és már a tavaly nyári ellenőrzések igazolták, hogy jó a víz minősége. A szentendreiek ez év elején közösségi tervezés során fogalmazták meg igényeiket a Postás strandként ismert hellyel kapcsolatban.

Kiemelte, a terület megújítása után a fürdőzők ismét birtokba vehetik a Dunának ezt a korábban is kedvelt szakaszát, amely ettől az évtől hivatalosan is kijelölt fürdőhelyként üzemel.

A strandolók számára a part közelében öltöző épült, négyállásos zuhanyozó és ivóvízcsap szolgálja a kényelmet, a Dunán bójákkal, a parton pedig táblákkal jelölik a strandrészt - ismertette a városvezető, aki hozzátette, hogy szintén a lakók kérésre nem változtattak jelentősen a környezeten. A tisztaság megőrzéséért mobil WC-ket és szemetes konténereket helyeztek ki, a létesítmények karbantartását, a takarítást az önkormányzat vállalta.

Verseghi-Nagy Miklós közölte: az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) július 13-án végzett mintavételt, amelynek alapján jó minősítést kap a víz - fűzte hozzá.

A polgármester beszámolt arról, hogy a strandhoz kapcsolódó Postás közpark is megújul: a területre két napelemes lámpát helyeznek ki, ősszel megújul a gyep és stabilizálják a rézsűt. A közparkba szabadtéri sporteszközöket is szeretne telepíteni a város - közölte a település vezetője -, jelezve, az önkormányzat tizenöt eszközös kültéri fitneszpark létesítésére adott be pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz.

A strandot a Balkán Fanatik zenekar péntek esti koncertjével adják át ünnepélyesen, a fürdőzőket augusztus végéig várja az új dunai fürdőhely.

Forrás: MTI


Százéves a tihanyi levendula – új kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendula – új kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.