Új kereskedelmi vezérigazgató-helyettes a Malévnál 

Gergye Ottót, a légitársaság értékesítési területét ez év eleje óta irányító szakembert kereskedelmi vezérigazgató-helyettesnek nevezte ki a Malév vezérigazgatója 2011. május 1-i hatállyal.

Új vezetők a budapesti információs irodák élén 

Új irodavezetője lett a BTSZK Nonprofit Kft. három repülőtéri illetve a Liszt Ferenc téri turisztikai információs irodának is.

Új igazgató Herceghalmon 

Kálmán Zsolt személyében új ügyvezető igazgatót neveztek ki 2011. április 1-től a herceghalmi Abacus Business&Wellness Hotel**** élére.

Borsi Valéria régi-új szerepben 

Hogy hol folytatja szakmai pályafutását Borsi Valéria, aki legutóbb a TUI csapatát erősítette, hírünkből megtudhatja.

Repülésnél marad az Airport Debrecen volt vezetője 

A Légügyi Hatóságnál folytatja Farkas András, az Airport Debrecen leköszönt ügyvezető igazgatója. Munkatársunktól
Vezetőváltás a debreceni repülőtér élén

Vezetőváltás a debreceni repülőtér élén 

Március 21-től új ügyvezető igazgató áll Debrecen légikikötője, az Airport Debrecen (AD) élén. A leköszönt Farkas András helyére Kedvek Zsuzsannát nevezték ki a pozícióra. Kedvek Zsuzsanna 2006 januárja óta dolgozik a repülőtér vezetésében mint gazdasági igazgató. Munkatársunktól

Suntimes: távozott Vadócz Péter 

Személyi változás történt a Suntimes Utazási Irodánál. 

Új vezetők a sármelléki repülőtér élén 

Április 16-tól a Lufthansa és a Hamburg Airways charter-járataival kapcsol nagyobb üzemre a Fly Balaton Nemzetközi Repülőtér, amely október végéig németországi desztinációkból hetente három-négy gépet fogad majd.

Változások a Kempinski menedzsmentjében 

Több személyi változás történt a Kempinski értékesítési és marketing osztályán a közelmúltban.
Új üzleti vezérigazgató-helyettes a MÁV-START-nál

Új üzleti vezérigazgató-helyettes a MÁV-START-nál 

Morvai Katalin lett februártól a MÁV START üzleti vezérigazgató-helyettese.

Új értékesítési és marketing igazgató a Carbonában 

A NaturMed Hotel Carbona****superior ezúton értesíti partnereit valamint a turizmus szakma képviselőit, hogy 2011. március 1-vel a hotel korábbi értékesítési és marketing igazgatója Budavári Zoltán távozott posztjáról.

Mátraháza: alakul a menedzsment 

2011 szeptemberében nyit Mátraházán a Bérc Hotel teljes rekonstrukciója nyomán elkészülő LIFESTYLE HOTEL**** MÁTRA, amelynek igazgatója februártól Sellyei Gábor, aki korábban a szilvásváradi La Contessa Kastélyhotel**** szállodaigazgatói posztját töltötte be.

Új ember a Green Travelnél 

Ismét bővült a Green Travel Nemzetközi Utazási Iroda kiutaztató csapata - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Green Travel.

Nyugdíjba vonul a Danubius vezető szakembere 

Kőszegváry Ferenc, a Danubius Hotels Group emberi erőforrások vezérigazgató-helyettese 2011. január 31-én nyugdíjba vonul - közölte a Turizmus Online-nal a Danubius Hotels Group.

Ketten is távoznak a BTSZK-tól 

Mihalcsik Judit és Hanyecz Ágnes távoznak a BTSZK-tól.

Új értékesítési igazgató a Malévnél 

Gergye Ottó lett a Malév új értékesítési igazgatója - közölte a légitársaság szerkesztőségünkkel.

Új értékesítési és marketing igazgató a debreceni Divinusban 

A Hotel Divinus értékesítési és marketing igazgatói pozícióját 2011 január 1-től Haubert Andrea tölti be.

Ismét bővült a Green Travel csapata 

Idén január elejétől új taggal bővült a Green Travel csapata Németh Ágnes személyében, aki 6 évig a Car Tour referatúráján dolgozott.

Személyi változások az Accor Magyarországnál 

Új igazgatók az Ibis Budapest Aero és a Novotel Budapest Danube szállodák élén - közölte szerkesztőségünkkel az Accor csoport.

Varga Zsuzsanna a Hotel Atlantis igazgatója 

November 15.-től Varga Zsuzsanna tölti be a szállodaigazgató pozíciót a 2011. május végén átadásra kerülő hajdúszoboszlói Hotel Atlantis**** superior Medical, Wellness & Conference szálloda élén.

Új marketingigazgató az Magyar Turizmus Zrt. élén 

A füst felszállt, megvan a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) új marketingigazgatója. 2010. január 10-étől Dudás Krisztina a Magyar Turizmus Zrt. marketingigazgatója - közölte szerkesztőségünkkel az MT Zrt.

Új marketingkommunikációs csoportvezető az MT Zrt-nél 

2011. január 3-án új vezető kezdte meg munkáját a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) Marketing Igazgatóságán Hideg András marketingkommunikációs csoportvezető személyében - közölte szerkesztőségünkkel az MT Zrt.

Új értékesítési igazgató a Hiltonban 

Január 3-tól Keller Éva vezeti a budavári Hilton Budapest értékesítő csapatát.

Új kiutazás értékesítési vezető a Chemol Travelnél 

Glöckl Eszter lett a Chemol Travel kiutazási üzletágának új értékesítési vezetője 2011. január  elsejétől, a nyugdíjba vonult Kovács Erika utódjaként.

Személyi változás a Neckermann-nál 

Személyi változások történtek a Neckermann marketing osztályán.

A Bo18 Hotel vezetősége 

Szabó Ákos lett a Bo18 Hotel Superior igazgatója, míg értékesítésért Péter Zsuzsanna értékesítési vezető felel.

Langsteiner Marianne a Malév új marketing igazgatója 

A Malév stratégiai fontosságú marketing, online-értékesítési és ügyfélszolgálati területeiért fog felelni a Malév új marketing igazgatója, Langsteiner Marianne.

Új Igazgató a Mamaison Hotel Andrássy élén 

2010. december elejétől Nagy-Szász István tölti be a szállodaigazgatói pozíciót a Mamaison Hotel Andrássy élén.

Új értékesítési és marketing igazgató a Kempinskiben 

A Kempinski Hotel Corvinus Budapest értékesítési és marketing igazgatói posztját 2010. december 13-tól Parti János tölti be.

Búcsúzik Köő Orsolya 

Távozik Köő Orsolya sales menedzser a Palatinus Grouptól.

Ofer Kisch a Lufthansa új közép-európai igazgatója 

A Lufthansa Csoport Ofer Kischt nevezte ki a közép-európai régió igazgatójának. A budapesti régiós központból Kisch irányítja majd a Lufthansa, az Austrian Airlines, a bmi, a Brussels Airlines és a Swiss International Air Lines értékesítési és marketing tevékenységét - jelentették be a Lufthansa Csoport szerdai évértékelő sajtókonferenciáján, Budapesten.

Tamás László búcsúzik a Ryanairtől 

Búcsút vesz a Ryanairtől Tamás László, térségünkért is felelős értékesítési és marketing igazgató.

Hesz Attila távozott az STH Special Tours-tól 

A PREMIUM INCOMING - STH Special Tours Hungary Kft. ezúton értesíti szakmai partnereit, hogy Hesz Attila project manager munkaviszonya 2010. november 15-vel megszűnt.

Személycsere Hajdúszoboszlón 

A hajdúszoboszlói Hotel Silverből való távozása után a szintén hajdúszoboszlói épülő Hotel Corvin Palace****superior marketing vezetőjeként folytatja munkáját Tóth Edina - adta hírül a Turizmus Online.

Egy legendával kevesebb 

Egy igazi portáslegenda távozott el Gunst András személyében. A magyar szállodás szakma nagy alakja szeptember 29-én váratlanul hunyt el.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!