Az ünnepi hosszú hétvége bővelkedik majd gyermekprogramokban, koncertekben, amelyhez gasztronómiai és kézműves termékek kínálata is társul.
Fellép pénteken a Groovehouse, szombaton itt lesz többek között Halász Judit, 80 hangszer egyszerre szólal meg a legnagyobb slágereket játszva a Csellómánia produkcióban, este pedig a Budapest Bár szórakoztatja a nagyérdeműt. Vasárnap gyermekkoncertek, kézműves foglalkozások és tánccsoportok fellépése után este Dr. BRS és Barátai robbantják fel a színpadot a siófoki Pünkösdi Szezonnyitón. Pünkösdhétfőn az egészségé lesz a főszerep, a Reménység Alapítvány jóvoltából egész napos egészségmegőrző és szűrőprogramok, gyermek előadások és koncertek várják az érdeklődőket.
Fotó: siofok.hu
Az esemény alkalmából szombat délelőtt lesz ünnepi díszfelvonulás lovas hintóval, fúvós zenekarral, mazsorett csoporttal, huszárok és zászlóforgatók kíséretében, a városvezetés és a testvérvárosok delegációinak felvezetésével.
Az idei év újdonságaként, a BAHART együttműködésével borkóstoló sétahajón kínálják majd Siófok város borait, valamint Kálmán Imre melódiák kíséretében sétahajózhatnak a vendégek a kijelölt járatokon.
Felcsendül a Rózsakert zenélő szökőkútja is, ahol szombaton zászlóforgatókkal találkozhatnak, vasárnap Pünkösdi Örömtánc keringőzésre csatlakozhatnak a bátrabbak.