Egyre több svéd szégyell repülni

Egyre több svéd szégyell repülni 

A “flygskam”, azaz a “repülés szégyene” mozgalom egyre népszerűbb a svédek körében, akik ennek hatására repülés helyett alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású közlekedési lehetőségek mellett döntenek - írja az AIRportal.hu.
Fele annyi szén-dioxidot pöffent egy ferihegyi utas

Fele annyi szén-dioxidot pöffent egy ferihegyi utas 

Nem kevesebb, mint 25 %-kal nagyobb mértékben járultak hozzá a nemzetközi repülőterek a széndioxid kibocsátásuk csökkentéséhez a tavalyi évhez képest – állapítja meg a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) napokban kiadott jelentése. A légikikötők klímaváltozás ellenes küzdelmében élen jár a Budapest Airport, amely az elmúlt 3 év során közel felére csökkentette az egy utasra számított szén-dioxid kibocsátását és ezzel párhuzamosan megszerezte a nemzetközileg elismert „karbon semleges” minősítést - tudtuk meg csütörtökön a Budapest Airporttól.
Ezek a legzöldebb légitársaságok

Ezek a legzöldebb légitársaságok 

A globális légi forgalom növekedése miatt egyre fontosabb lenne, hogy a légitársaságok csökkentsék széndioxid-kibocsátásukat. Vannak olyan szállítók, amelyek odafigyelnek erre, de egy részük nem igazán foglalkozik a kérdéssel.
Indiai szélerőmű semlegesíti a gyomaendrődi TDM ökolábnyomát

Indiai szélerőmű semlegesíti a gyomaendrődi TDM ökolábnyomát 

Karbon-semlegessé vált a gyomaendrődi TDM-szervezet: 13 tonna CO2-kibocsátást közömbösítettek karbonkredit felhasználásával.

Zöldebb felszállás Budapesten 

2013. március 1. óta a HungaroControl, a spanyol Pildo Labs és a Wizz Air a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren tesztelték a folyamatos ereszkedéssel való leszállást (CDA – Continuous Descent Approaches) és a folyamatos emelkedéssel való felszállást (CCD – Continuous Climb Departures) a szén-dioxid kibocsátás csökkentése céljából.

Maldív-szigetek: önkéntes szénadó turistáknak? 

Továbbra sem adja fel a Maldív-szigetek kormánya azt a tervét, hogy 2020-ra az ország szénmentessé váljon, ehhez azonban az Indiai-óceáni turistaparadicsom látogatóinak hozzájárulására is számít.

Légiközlekedési kibocsátási tőzsdei ügylet köttetett 

A magyar Vertis Környezetvédelmi Pénzügyi Zrt. kötötte meg a világ első tőzsdei EUAA (EU légiközlekedési kibocsátási egység) ügyletét az ICE tőzsdén.

Peking megtiltotta a széndioxid-adó megfizetését 

A kínai kormány megtiltotta az ország légitársaságainak, hogy az Európai Unió által előírtaknak megfelelően díjat fizessenek üvegházgáz-kibocsátásuk után - jelentette a kínai média hétfőn.

Nem fizetnek a kínai légitásaságok 

A kínai légiközlekedési szövetség jogi lépésekkel és esetleges megtorló intézkedésekkel fenyeget az Európai Unió január 1-jén életbe lépett új szabályozása miatt.

CO2-kibocsátási kvótájuk 85 százalékát kapják ingyen jövőre a légitársaságok 

Jövőre a légi közlekedést is bevonják a káros anyagok kibocsátását kvótával korlátozó európai uniós rendszerbe, de a kibocsátási egységek 85 százalékát még ingyenesen osztják ki a légitársaságok között - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

A széndioxid-kibocsátó pokróc 

A holland KLM aggódik a jövő miatt, aggodalma persze nem úgy nyilatkozik meg, hogy akkor inkább ne is legyen repülés, hanem megpróbálja azt olyan intézkedésekkel eloszlatni, ami a pénztárcájára is jó hatással van, csakúgy, mint a globális környezetre - derült ki a holland királyi légitársaság Amszterdam Schiphol repülőterén tartott bemutatón. Munkatársunktól

Kevesebbet ronthatják jövőre a levegőt a légitársaságok 

Az EU-Bizottság jövőre a több éves átlaghoz képest három százalékos szennyezőanyag kibocsátás csökkentésre kényszeríti az EU repülőtereit használó légitársaságokat.

Budapest Airport: szigorú széndioxid szint szerint 

Rangos környezetvédelmi elismerést kapott a világ repülőtereinek európai szakmai szervezetétől (ACI Europe) a Budapest Airport (BA) - közölte a Turizmus Online-nal Hardy Mihály, a BA vállalati kapcsolatok igazgatója. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!