Budapest Airport: szigorú széndioxid szint szerint

Rangos környezetvédelmi elismerést kapott a világ repülőtereinek európai szakmai szervezetétől (ACI Europe) a Budapest Airport (BA) - közölte a Turizmus Online-nal Hardy Mihály, a BA vállalati kapcsolatok igazgatója. 

A ferihegyi légikikötőt üzemeltető cég úgynevezett karbon akkreditált minősítéséhez Siim Kallas, az Európai Bizottság alelnöke és közlekedési biztosa gratulált Jost Lammersnek a Budapest Airport vezérigazgatójának. A minősítés lényegében azt jelenti, hogy a BA immár azon európai repülőterek sorába tartozik, amelyek elkötelezettek a hatékony energiafelhasználás mellett és kiemelkedő jelentőségűnek tekintik a szén-dioxid kibocsátás csökkentését. 

A második lépcső felé

Az ACI Europe által életre hívott kezdeményezés célja az volt, hogy a repülőterek ismerjék fel saját felelősségüket és fogjanak össze a klímaváltozás elleni globális küzdelemben. A teljes akkreditációs folyamat valójában négy fázisból áll, ezek közül az első lépcsőfokot teljesítette most a budapesti repülőtér, hogy tételesen felmérte a repülőtér 2009. évi szén-dioxid kibocsátását, illetve olyan irányelvet fogadott el, amelyben elkötelezte magát a kibocsátás fokozatos csökkentése mellett. A folyamat során a Budapest Airport szakemberei nemzetközi szakértők bevonásával kiszámolták a repülőtér üzemeltetéséből adódó szén-dioxid kibocsátást, majd az így kapott adatokat egy erre kijelölt független szervezettel hitelesíttették. 

Az elitklubban

A végleges szén-dioxid kibocsátási jelentést az ACI hivatalos adminisztrátor-partnere, egy londoni székhelyű tanácsadó iroda kapta meg, amely ezt követően megküldte az értesítést arról, hogy a repülőtér felvételt nyert a környezetvédelmi "elitklubba". Az akkreditációs folyamat második fázisában a projektben résztvevő munkatársak azt szeretnék elérni, hogy a következő hitelesítés során konkrét, kimutatható csökkenést regisztrálhasson a Budapest Airport. A későbbiek során, a harmadik és negyedik szakaszban az energiafelhasználás optimalizálására kell törekedni, majd végül azt kell elérni, hogy a szén-dioxid kibocsátás szempontjából gyakorlatilag semlegessé váljon a repülőtér.

A BA már eddig is számos önkéntes feladatot vállalt a fenntartható fejlődés érdekében. A repülőteret üzemeltető cég 2007-ben indított energiaracionalizálási programjának részeként egyebek mellett felújította a futópályák fénytechnikai rendszerét, napkollektor rendszert telepített az 1-es terminál tetejére, valamint jelentősen csökkentette földgázfelhasználását is. 


Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában

Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában 

Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.