Turisztikai fejlesztés Veszprémben 

Több mint 19 milliárd forintos fejlesztés lendítheti fel Veszprém megye vendégforgalmát a következő években. Egyebek mellett a balatoni közlekedés összehangolása, kerékpáros turisztikai-, város- és kikötőfejlesztések szerepelnek a megvalósítandó tervek között - adta hírül az MTÜ sajtótájékoztatója alapján az MTI.

Győr, Debrecen és Veszprém készülhet a második fordulóra 

A 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címért folyik a verseny.
Hét hazai város pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre

Hét hazai város pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre 

A határidő lejártáig, 2017. december 20-án 12 óráig, hét hazai város küldte be pályázatát a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre.
Turisztikai szakembereket díjazott a minisztérium

Turisztikai szakembereket díjazott a minisztérium 

Oklevélben részesült Neubauer Sándorné, a Veszprémi Turisztikai Egyesület elnöke, a Villa Medici Hotel és Étterem egyik tulajdonosa valamint Dr. Lőrincz Katalin, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Turizmus Intézeti Tanszék egyetemi docense.
Új völgyhíd épül Veszprémben

Új völgyhíd épül Veszprémben 

A Modern városok program részeként összekötik a 8-as és 82-es utat, és új völgyhíd épül Veszprémben - jelentette be a város polgármestere a szerdai veszprémi sajtótájékoztatóján.
Élhetőbbé és stabilabbá válik Veszprém

Élhetőbbé és stabilabbá válik Veszprém 

A Modern városok program beruházásainak köszönhetően Veszprém még élhetőbb és gazdaságilag stabilabb várossá válik az elkövetkező években - jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára keddi veszprémi sajtótájékoztatóján.
Térségi együttműködésben gondolkodik Veszprém az EKF kapcsán

Térségi együttműködésben gondolkodik Veszprém az EKF kapcsán 

Olyan programot kell összeállítani, amely hosszú távon meghatározza Veszprém és a térség jövőjét - fogalmazott a város polgármestere a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa pályázat előkészületeiről szóló keddi sajtótájékoztatón Veszprémben.

A balatoni térséggel együtt pályázik Veszprém az Európa Kulturális Fővárosa címre 

Együttműködési megállapodást kötött az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre pályázó Veszprém városa és a Balatoni Szövetség közös kulturális alapú térségfejlesztési elképzelésekről a szövetség szerdai hévízi közgyűlésén - közölte a város polgármestere.

Együtt lesz kulturális főváros Újvidék és Temesvár 

Temesvár és egy görög város mellett Újvidék lesz Európa kulturális fővárosa 2021-ben. Ez az első alkalom, hogy uniós tagjelölt országból kapja meg valaki a címet. Magyar település legkorábban 2023-ban lehet újra európai kulturális főváros.
Megnyílt az ország legnagyobb dinoszauruszparkja

Megnyílt az ország legnagyobb dinoszauruszparkja 

Dinoszauruszparkot adtak át szerdán a veszprémi állatkertben, az ország legnagyobb őslényparkjában harminc életnagyságú szobor látható.

Új kilátót adtak át Veszprémben 

Átadták a Gizella királyné kilátót csütörtökön Veszprémben, a 70 hektáros Gulya-dombi parkerdő területén álló létesítmény 71 millió forintból újult meg.

Az ország legnagyobb dínóparkja nyílik Veszprémben 

A Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark Szolgáltató Nonprofit Kft. közbeszerzési pályázatát egy helyi cég nyerte el 46 millió forintért.

Egészségturisztikai termékfejlesztésről tanácskoztak a Pannon Egyetemen 

2015. január 11. és 13. között a Pannon Egyetem adott otthont az „Off to Spas” nemzetközi egészségturisztikai projekt soron következő ülésének. A találkozón részt vevő szakemberek áttekintették az eddigi eredményeket.

A Velencei-tó lett a közép-dunántúli régió nyertese 

A közép-dunántúli régión belül Veszprém és térsége a negyedik helyet foglalja el több mint 85 ezer vendégéjszakával a kereskedelmi szálláshelyek tekintetében, ami a régió forgalmának 10,5 százalékát jelenti, az első helyen a Velencei-tó térsége áll - közölte a Magyar Turizmus Zrt. Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának igazgatója csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatóján.

Fürdés, hajókázás, ingyenes városnézés a Turizmus Világnapján 

Szegedtől Veszprémig országszerte számos településen emlékeznek meg idén is szeptember 27-én a Turizmus Világnapjáról.

A kétezer lakosú Iszkaszentgyörgy is Finnugor Kulturális Főváros lett 

Először viselhetik magyar települések a Finnugor Kulturális Főváros címet 2016-ban. Iszkaszentgyörgy és Veszprém is olyan színvonalas pályázatot nyújtott be a programra, hogy a zsűri egyhangú döntéssel a cím történetében szintén először, megosztva hirdetett nyertest. 2016-ban így mindkét magyar település viselheti majd a Finnugor Kulturális Főváros címet. A megosztás pontos részleteit az alapító Finnugor Népek Ifjúsági Egyesülete (MAFUN) a közeljövőben dolgozza ki. „A kezdeményezés idén földrajzilag az oroszországi finnugor népekre, valamint Magyarországra és a kárpát-medencei magyarságra koncentrált” – emelte ki Sampsa Holopainen, a leköszönő MAFUN elnöke. 

Akár Iszkaszentgyörgy is lehet a következő Finnugor Kulturális Főváros 

Három magyarországi település, Veszprém, Iszkaszentgyörgy és Nagykálló adta be pályázatát a 2016-os Finnugor Kulturális Főváros címre - tájékoztatta a Finnugor Kulturális Főváros Programiroda kommunikációs munkatársa hétfőn az MTI-t.

Szeresd a magyart Veszprémben! 

Az országban elsőként Veszprémben nyílt hungarikumokat, hazai értékeket bemutató információs pont. A Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára a pénteki átadási ünnepségen azt mondta, ez példaként szolgálhat más települések számára is.

Nem lesz Utazás kiállítás Veszprém megyében 

A Balatontipp.hu információi szerint az idén elmarad a Veszprémi Megyei Utazás kiállítás, ezzel megszakad a turisztikai vásár 17 éves története, a rendezvény nem érheti meg a felnőtt kort. 

Így halad a veszprémi állatkert fejlesztése 

Jó ütemben halad a veszprémi állatkert eddigi legnagyobb arányú fejlesztése, amely 1,2 milliárd forintból valósul meg – mondta el az intézmény vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján a megyeszékhelyen.

135 lakosú észt falu lett 2015 finnugor kulturális fővárosa 

A szetu népcsoport lakta Obinitsa észt falut választották a 2015-ös év finnugor kulturális fővárosává.

Látta már gyönyörű várainkat a magasból? 

Hét magyar vár légi felvételeit tekintheti meg.

Van-e Veszprémben szabad szálláshely? 

Egyre többen látogatnak el Veszprémbe és a Bakony-Balaton térségbe, a fesztiválok idején nem könnyű feladat szabad szálláshelyet találni a megyeszékhelyen – mondta el a Veszprémi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Óriási fejlesztés: így újul meg a veszprémi állatkert 

Történetének eddigi legnagyobb szabású fejlesztéssorozata indulhatott meg a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban. Az 1,2 milliárd forintból megvalósuló beruházás hivatalos projektnyitóját csütörtökön tartották az állatkertben.

Ötven kiállító a Veszprém Megyei Utazás Kiállításon 

Ötven turisztikai szolgáltató mutatkozik be az április 12-13-án 18. alkalommal megrendezésre kerülő Veszprém Megyei Utazás Kiállításon.

Vaya Con Dios és Katie Melua az idei VeszprémFesten 

A Vaya Con Dios, Katie Melua és Youssou N’Dour is fellép fel a július 15. és 20. között megrendezendő 11. VeszprémFesten. A fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes azt mondta: a fesztivál Európában is széles körben ismertté tette Veszprémet.

Radír, a tapír meg az elefántpark Veszprémben 

A veszprémi Kittenberger Kálmán Növény-és Vadaspark a fennállása óta legnagyobb és leglátványosabb fejlesztéssorozatra készül - mondta Török László igazgató szombaton.

Jövő tavasszal is lesz utazási kiállítás Veszprémben 

Jövő tavasszal is lesz utazási kiállítás Veszprémben

Megújlt a veszprémi sétálóutca 

Hárommilliárd forintból újul meg Veszprém belvárosa, a projekt keretében fejeződött be a sétálóutca és környékének felújítása - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

Smaragdváros: megújul a Hemo étterme is 

Mintegy 700 millió forintból újul meg Veszprémben a volt Hemo (Helyőrségi Klub) épülete, ahol a városi művelődési ház, a Kabóca Bábszínház és a városban működő civil szervezetek kapnak helyet.

Tovább fejlődik a veszprémi állatkert 

Több mint egymilliárd forintos fejlesztés kezdődhet el a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény-és Vadasparkban európai uniós és hazai forrásokból - jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a vadasparkban csütörtökön.

Átalakítják a veszprémi vár kapuját 

Megkezdődött a veszprémi Hősi kapu fejlesztése 172 millió forint uniós támogatással, 262 millió forintos összberuházással. Az Óváros térről a várhoz vezető átjáróban látogatói információs pontot és interaktív helytörténeti múzeumot hoznak létre - közölte az önkormányzat az MTI-vel szerdán.

Bővült a Veszprém környéki kerékpárút-hálózat 

Fontos elemmel bővült a Veszprém környéki kerékpárút-hálózat, amely a remények szerint tovább épül a Káli-, illetve a Tapolcai-medence irányába - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Nemesvámos-Veszprém közötti új, 367 millió forintba kerülő kerékpárút átadási ünnepségén szerdán.

Elmarad A Tánc Fesztiválja Veszprémben 

A pénzügyi okok miatt idén biztosan nem rendezik meg A Tánc Fesztiválját Veszprémben - tájékoztatták a szervezők az MTI-t kedden.

"Népi" turizmust fejlesztenek Veszprémben 

A vendégéjszakák számának növekedését remélik az új veszprémi turisztikai projekttől.

Gőzmozdony indul a Cuha-völgybe 

Gőzmozdonyos kirándulással ünneplik Zircen a többször bezárásra ítélt, mindannyiszor megmentett Cuha-völgyi vasutat. 

Sikeres volt a Veszprém Megyei Utazás Kiállítás 

A Veszprém Megyei Önkormányzat április 13-14-én, az előző évben bevált és megkedvelt helyszínen, a Lovassy László Gimnázium tornacsarnokában rendezte meg a XVI. Veszprém Megyei Utazás Kiállítást, amelyen több mint félszáz kiállító vett részt: utazási irodák, hazánk idegenforgalmi régiói, térségi turisztikai szervezetei, Tourinform irodái, turisztikai szolgáltatatói kínáltak bőséges választékot.

Április közepén lesz a Veszprém Megyei Utazás Kiállítás 

A Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. április 13-14-én 16. alkalommal rendezi meg a XVI. Veszprém Megyei Utazás Kiállítást.

Búcsúzik Lőrincz Kata 

A Veszprémi Turisztikai Egyesület február elején tartott közgyűlésén jelentette be Lőrincz Katalin, hogy leköszön a Veszprémi Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. éléről. 

Váltás a veszprémi TDM élén 

Több olyan érdekes döntés is született a Veszprémi Turisztikai Egyesület hétfői közgyűlésén, ami akár hosszabb távon is jelentős hatással lehet a városban működő turisztikai vállalkozások, kulturális intézmények és az önkormányzat együttműködésére.

Összefogással újul meg a hotel 

(MTI) - Állami, vállalkozói és uniós forrásból megújult Veszprém legendás épülete, a volt Korona szálló.

Megújul a legendás veszprémi Korona szálló épülete 

Állami, vállalkozói és uniós forrásból megújult Veszprém legendás épülete, a volt Korona szálló.

Kezdődik a nemesvámosi kerékpárút építése 

A Bakony és a Balaton térségének gerincoszlopa lehet a Nemesvámost Veszprémmel összekötő kerékpárút - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön Nemesvámoson az új kerékpárút alapkőletételén.

NFÜ: Óriási Számok országszerte 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2012. augusztus 13-ai héttel kezdődően 5 héten keresztül az ország hét régiós központjába látogat, ahol az Új Széchenyi Terv eredményeit kommunikálja a fejlesztéspolitika egyes területéhez köthető számokkal.

Új kalandok a Sobri Jóska Kalandparkban 

Jelentős fejlesztések valósultak meg a Veszprém megyei Kislődön található Sobri Jóska Kalandparkban.

Szerdán indul a veszprémi Utcazene Fesztivál 

Szerdán kezdődik, szombatig tart az Utcazene Fesztivál Veszprémben; a több mint tízéves múltra visszatekintő, neves előadókat felvonultató rendezvény az idén ingyenes.

Ultimátum a főtorkosoknak 

Ultimátumot adnak a veszprémi éttermek a Torkos Csütörtök projekt szervezőinek.

Újjáéledt a Villa Romana Baláca 

Több mint százmilliós beruházással éledt újjá a Veszprém megyei Balácán a római kori villagazdaság; új szolgáltatásaival szombaton nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!