Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az ünnepségen hangsúlyozta, hogy a fejlesztés több szempontból is kiemelkedő; fontos a város, a térség és az ország számára is, hiszen az állatkert Veszprém egyik nevezetessége, amely vonzó a külföldiek számára is.
Utalva az állatkerti fejlesztés mellett a veszprémi Várkapu felújítására, kiemelte, hogy az új beruházások mellett fontos az ismert látványosságok megújítása is.
Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az elmúlt hét esztendőben összesen 1,3 milliárd forint uniós forrással gazdálkodhatott a város, ebből újult meg a veszprémi Séd-völgy és a Várkapu is.
Nemzeti érték az állatkert
Az állatkerti beruházás önmagában megközelíti ezt az összeget, és a 418 millió forintos uniós forráshoz rendelt 718 milliós állami támogatás is bizonyítja, hogy az állatkert nemzeti érték - mutatott rá Porga Gyula.
A múlt tavasszal megnyílt új, Gulya-dombi bejárat mellett akadálymentesített látogatói vizesblokkot is kialakítanak a projekt keretében.
Forrás: MTI