Új kilátót adtak át Veszprémben

Átadták a Gizella királyné kilátót csütörtökön Veszprémben, a 70 hektáros Gulya-dombi parkerdő területén álló létesítmény 71 millió forintból újult meg.

Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára avató beszédében elmondta, hogy az utóbbi esztendőkben Veszprém megye 250 millió forint, közjóléti beruházásokra fordítható állami forrásban részesült.

Hozzátette: az átadott beruházás része a Bejárható Magyarország keretprogramnak, melynek küldetése, hogy minél többen jussanak el az állami erdőkbe.

Az államtitkár hangsúlyozta: a környezettudatos életmód és a természetszeretet meghonosításában az erdőgazdaságoknak és a nemzeti parkoknak nagy szerepük van.

Takács Szabolcs Veszprém megyei kormánymegbízott szavai szerint az állatkert közelsége garancia lehet arra, hogy az évi 300 ezer látogató közül sokan eljönnek majd a kilátóhoz is.

Schumacher István, a VERGA Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy korábban a Gulya-dombi kilátó állt ezen a helyen, amely megrongálódott, ezért tavaly le kellet zárni. Az alapoktól újjáépített, horganyzott acélból készült Gizella királyné kilátó 22 méter magas, 7 szintes és 51 tonna össztömegű.

A Bakony térségében összesen 600 millió forintból 8 beruházás valósult meg 2013 óta - fűzte hozzá.

Forrás: MTI


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.