Víz kerül a Tisza-tóba, köré pedig bicajút

Megkezdte a Tisza-tó tavaszi feltöltését a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig). A március 26-áig tartó első ütemben az érkező vízhozam függvényében a 620 centiméteres téli vízállás 670 centiméterre emelkedik - közölte a az igazgatóság kiskörei szakaszmérnöke hétfőn.

Fejes Lőrinc elmondta: a tározó vízszintjének  egy centiméteres emelkedéséhez, megközelítően egymillió köbméter víz kell. A 725 centiméteres nyári vízszint több duzzasztási fázist követően áll majd  be a 124 négyzetkilométer vízfelületű tározótónál.     

A tó töltését megelőző vizsgálat alapján a vízminőség nagyon jó, oldott oxigénben magas, szerves anyag- és lebegtetett hordaléktartalomban viszont alacsony, tájékoztatott a kiskörei szakaszmérnök.       

Felidézte, hogy 20 millió köbméter álló jég volt az idei télen  a Tisza-tavon. Szerencsésnek nevezte, hogy a vízszint nem emelkedett egy-másfél méterrel magasabbra, mert így a jégtömeg egésze a mederben maradt. A kikötőkbe, erdős területekre kerülve nagyobb pusztítást végzett volna a jég, így azonban csak kisebb károk keletkeztek a vízügyi létesítményekben. Hozzátette: a jég, az uszadékfa, az elsodródott vízi eszközök a betonpillérekben nem, de a zsilip elzáró tábláinak tömítőelemeiben kárt tettek. A javítás hamarosan megtörténik- jegyezte meg. Nagyobb károk keletkeztek viszont a kikötőkben.     

Hegedűs Gábor, a tiszaörvényi Kormorán kikötő üzemeltetője hétfőn az MTI-nek elmondta: az érkező jégzajlás maga előtt tolva a kikötő előtti tömör jégfelületet, alig néhány perc alatt komoly pusztítást végzett. Lerombolt egy körülbelül 100 méteres partfal-szakaszt, összetört egy úszó stéget, valamint egy hajót is elsüllyesztett. Tönkretette a kikötő múlt évben kiépített korszerű világítási rendszerét is  - mondta. A veszteséget 5-6 millió forintra becsülik, a helyreállítás várhatóan egy hónapig tart majd.     

Mint a Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Hegedűs Gábor kitért arra is: a tározó halászati hasznosítását végző cég szerencsésebben vészelte át a szokatlanul kemény telet. Bár a vízfelszínt heteken át vastag jégréteg borította, a halállományt sikerült megóvniuk. Ennek érdekében a Tisza-tó több pontján is nagyméretű lékeket vágva "szellőztették" a vizet.     

Tájékoztatása szerint továbbra is elsődleges céljuk a tározó halállományának gyarapítása. Az idei szezonban terveik szerint 130-130 mázsa egy- és kétnyaras, valamint 140 mázsa horogérett ponty kerül a tóba. Emellett előnevelt csukából a korábbival megegyező 400 ezer darab, egynyaras compóból azonban a múlt évi négyszerese, mintegy 400 kilogramm, azaz körülbelül 100 ezer darab kihelyezése a cél.     

Kovács Sándor , a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke arról tájékoztatott, hogy a Tisza-tó körüli fejlesztések között kiemelt helyen áll a tó körüli kerékpárút befejezése. Idén tavasszal írják ki a közbeszerzést a Tiszafüred és Poroszló közötti kerékpárút-szakasz befejezésére. A beruházás megvalósulásával a Tisza-tavat teljesen biztonságosan körbe lehet majd kerékpározni. Tervezik a Tisza-tó és Eger,valamint a tó és a Hortobágy közötti kerékpárút kiépítését is.

Forrás: MTI


Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.