Heti három járatot kínál Budapestről Antalyába a TUI

A német túraszervező bizakodó a szezont illetően, és hangsúlyozza, hogy a last minute áraik a tavalyi évhez képest alacsonyabbak.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az elmúlt tél utazási szokásairól szólva Taskár Tamás, a TUI Magyarország Kft. értékesítési vezetője lapunk kérdésére elmondta, hogy februárban a teljes Magyarországon történt foglalások felét a Maldív-szigetek tette ki, kiugróan népszerű volt a koronavírus elllen beoltottak előtt határait hamar megnyitó egzotikus úti cél.

Gottfried Math, a TUI Austria & CEE ügyvezető igazgatója a társaság közleményében azt hangsúlyozta, hogy közvetlenül az utazási korlátozások enyhítése után a foglalások száma ugrásszerűen megnőtt, és rövid időn belül sok járatuk teljesen megtelt. "Az érdeklődések azt mutatják, hogy az utazási vágy egyre erősebb " - mondta.

A magyarok legnépszerűbb úti céljait tekintve nyáron a Török Riviéra áll az első helyen, amelyet Ciprus, Horvátország és Kréta követ az utazási iroda szerint.

Július 7-től heti három járaton Antalyába

A piacvezető német tour operátor, amelynek árualapja a TUI Magyarország Kft.-nél és annak viszonteladóinál hazánkban is foglalható, 2019-ben hosszú idő óta először indított újra közvetlen charterjáratot budapesti indulással a Török Riviérára, Antalyába. Tavaly is tervezték a saját chartert, elképzeléseiket a pandémia azonban keresztülhúzta. Idén a SunExpress járatain kötöttek le garanciális helyeket. Június 6-tól az utazási iroda utasai a német-török légitársaság járataival közvetlenül repülhetnek Budapestről Antalyába. Június 25-én egy második járattal bővült a TUI kínálata, július 7-től pedig már heti három alkalommal repülhetnek velük az utasok a nyár további részében szerdánként, péntekenként és vasárnaponként. A társaság programjaiban szereplő szállodák közül a Török Riviérán 1000 szálloda már újra megnyitotta kapuit Antalya térségében.

A törökországi beutazással kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy a magyar állampolgárok korlátozás (negatív teszt, kötelező karantén) nélkül léphetnek be Törökországba, amennyiben rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, függetlenül az oltáshoz használt vakcina típusától. A török szabályozás korlátozásmentes belépést tesz lehetővé a védettségi igazolvánnyal rendelkező személyekkel együtt utazó, oltással nem rendelkező 18 év alatti gyermekeknek is.

Alacsonyabb árak, rugalmas feltételek

Gottfried Math kiemelte, hogy üzletpolitikájukat jellemzi, hogy vonzó akciókat és árakat kínálnak a last minute nyaralóknak, ráadásul az utazási árak az előző évhez képest csökkentek. "Az újratárgyalt alacsonyabb szállodai árakat továbbadjuk ügyfeleinknek, emellett a kerozinköltségek is alacsonyabbak. A korai foglalásoknál azonban az utazási árak emelkedését tapasztaljuk" – mondta.  A szakember felhívta a figyelmet egy új tendenciára is, hogy a nyaralók sokszor különféle extraszolgáltatásokkal (magasabb szobakategóriára való váltás, plusz éjszakák, privát transzfer vagy bővebb étkezési szolgáltatás) bővítik foglalásukat, kényeztetik magukat a nyaralás során.

A pandémia idején a foglalások esetében most különösen fontos a biztonság és a rugalmasság, ezért a német tour operátor bevezette a Flex Tarif szolgáltatást, amely lehetőséget ad arra, hogy a nyaralók a repülőjegy-csomagokat az érkezés előtt 14 nappal ingyenesen átfoglalják vagy lemondják. Lemondás esetén az ügyfelek visszakapják az utazás teljes árát, beleértve a Flex Tarif költségét is. Ezt a szolgáltatást rendkívül jól fogadták az utazók: jelenleg az új foglalások több mint 80 százaléka a Flex Tarif igénybevételével történik.

Optimista prognózis

Az utazásszervező az úti célokon kínált szállodáiban egy 10 pontos tervvel biztosítja a felelős és biztonságos tengerparti nyaralást, és az ingyenes Covid-Protect utasvédelem is automatikusan része minden utazásuknak. Ez a védelem a kockázati területre történő utazás esetén is fedezi a megfelelő ellátást, többek között virtuális orvoslátogatást, Covid-tesztet, visszautazási garanciát, valamint szállodai és kezelési költségfedezetet is tartalmaz.

"A TUI pozitívan tekint a következő hónapokra" - nyilatkozta végül Gottfried Math, és hozzátette: "A védőoltások terén elért eredmények és a fejlett tesztelési lehetőségek megteremtik a biztonságos utazás alapjait. Arra számítunk, hogy különösen a nyári hónapokban egyre erősebb lesz az utazások iránti vágy, és a nyári szabadságolások idején számos úti cél esetében gyorsan megtelnek majd a járatok."


Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő

Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő 

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom. 
Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.