Idén nem lesz Budapesti Tavaszi Fesztivál

A szervezők helyes döntést hoztak: nem tartják meg az április 3-19 közötti időszakra tervezett 40. Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF) a koronavírus okozta nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzet miatt.

Magyarország kormányának döntése értelmében, a világméretű egészségügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos iránymutatásokat követve elmarad az idén 40. születésnapját ünneplő Budapesti Tavaszi Fesztivál - közölték az MTI-vel a szervezők, hozzátéve: mindent megtesznek azért, hogy a jubileumi fesztivál tervezett programjából minél több produkció eljuthasson majd a közönséghez a későbbiekben.

"A nézők, az alkotók, a háttérben dolgozó kivételes szakemberek biztonságánál és egészségénél nincs fontosabb. Ez most az összefogás, az egymásra figyelés ideje. Nagyon köszönjük a közönség és a művészek támogatását és biztatását, embert próbáló hetek állnak mindannyiunk mögött: a BTF a főváros legjelentősebb kulturális intézményeivel, játszóhelyeivel, nemzetközi partnerintézményekkel és társulatokkal együttműködésben valósul meg évről évre, így a fesztivál jelenével és jövőjével kapcsolatos eljárásrend kidolgozása körültekintő, országhatárokon átívelő egyeztetést igényelt és igényel" - idézi a közleményt Káel Csabát, a BTF főszervezőjét, a Müpa vezérigazgatóját.

Káel Csaba hangsúlyozta: az egyetlen lehetőség és a felelős döntés most az, ha a fesztivál több mint 100 programja idén áprilisban nem valósul meg. A szervezők kiemelték, hogy a BTF 17 napját több éven át tartó hatalmas előkészítő, adminisztratív és kreatív alkotói munka előzi meg: a területen dolgozó művészek, szakemberek és a színfalak mögött tevékenykedő kollégák elhivatott, fáradhatatlan munkája nélkül az eseménysorozat négy évtizednyi története sem létezhetne.

"Budapest sokszínű, izgalmas és kreatív város. A Tavaszi Fesztivál programját is éppen ilyennek álmodtuk meg: sokszínűnek, izgalmasnak és kreatívnak. Az idei évben azonban ezt sajnos nem fogjuk tudni megmutatni a közönségünknek" - mondta el Faix Csaba, a fesztivál társszervezője, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője.

A megvásárolt jegyek visszaváltására a fesztivál weboldalán lesz lehetőség, ennek módjáról és részleteiről hamarosan a www.btf.hu oldalon találhatnak információt a nézők.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.