Közel 40 százalékkal növelte árbevételét itthon a TUI

Közel 40 százalékkal növelte árbevételét Magyarországon a TUI, amely idén duplájára növelte saját charter kapacitásait.

Jelentős, 37 százalékos bevételnövekedést ért el a TUI 2019-ben a magyar piacon, ez elsősorban az Antalyába közlekedő charterjáratnak volt köszönhető.

A TUI tavaly június 14-étől minden pénteken indított gépet a népszerű török célállomásra, így az utasok már három óra alatt eljuthattak az üdülőhelyre. Ezt idén megduplázzák, június 17. és szeptember 23. között szerdánként, június 13. és szeptember 26. között szombatonként közlekednek az Onur Air Airbus A320-asával teljesített járatok. 

Mindezt azt is jelenti, hogy az utasok most már nem csak 7, vagy 14, de 4, 7, 11 és 14 napra is el tud menni nyaralni.

Mivel a TUI a Sun Express járataira is értékesít helyeket, így heti hat járatot tudnak kínálni, és a TUI, valamint Sun Express járatok kombinálhatóak.

Kedvező hír emellett a magyar utasoknak az is, hogy Debrecenből is indulnak charter járatok Ciprusra, illetve Palma de Mallorcába, Budapestről pedig Antalya mellett Lárnaka, Korfu, Kréta, Rodosz, Burgasz, Mallorca és Tenerife is elérhető.

Az adatok azt mutatják, hogy 2019-ben a legkedveltebb európai célállomás a TUI magyar utasai között Törökország, Spanyolország és Görögország volt, míg az egzotikus utak esetében a Maldív-szigetekre, a Dominikai Köztársaságba és az Egyesült Arab Emírségekbe utaztak a legtöbben.

A legnagyobb bővülést a Zöld-foki-szigetek könyvelhette el, nyolcszor annyi magyar utazott az Atlanti-óceánban találtható szigetvilágba tavaly az egy évvel korábbihoz képest a bécsi, közvetlen charter járatoknak és a kiváló minőségű TUI szállodáknak köszönhetően.

A 2019/2020-as szezon eddigi adatai is bíztatók, hiszen február elejéig 52 százalékkal nőtt az ügyfelek száma az előző évhez képest. A Maldív-szigetekre és Törökországba közel kétszer annyian utaztak, Görögországba 27, Mexikóba 45, Spanyolországba 46 százalékkal nőtt a forgalom.

Forrás: Turizmus Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.