Nemzetközi biztonsági képzést tartottak a budapesti repülőtéren

Először tartottak Magyarországon az IATA, vagyis a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség által fejlesztett biztonsági képzést. Az IATA a légiközlekedési iparág legfontosabb kereskedelmi szervezete, ami világszinten meghatározó az irányelvek és a szabványok kialakításában, így a légiközlekedési biztonság területén is. A Budapest Airport a biztonsági területen dolgozó saját és partnervállalatok, valamint a hatóságok szakemberei számára tette lehetővé az IATA-képzésen való részvételt.

Sikeresen teljesítették hazai légiközlekedési szakemberek a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) Légiközlekedési Biztonsági Menedzsment képzését, amit a Budapest Airport tett lehetővé - elsőként Magyarországon. A tréning célja a hazai polgári légiközlekedés védelemben együttműködő vállalati és hatósági szervezetek továbbképzése volt, amivel elsajátíthatók a legfontosabb vezetői és ügyviteli technikák a biztonsági területen. A Budapest Airport azért is hozta Magyarországra a legnívósabb, az IATA szakemberek által tartott tréninget, hogy fejlessze a hazai légiközlekedés biztonsági kultúráját.

Az ötnapos képzésen az elméleti oktatást és a valódi krízis körülményeket szimuláló gyakorlatokat egy vizsga zárta, így valamennyi résztvevő, akik a Budapest Airport és más repülőtéri partnerek – légitársaságok, földi kiszolgáló cégek, repülőtéri hatóságok – biztonsági területen dolgozó szakemberei voltak, IATA-oklevelet vehettek át a képzésről.

„A repülőtéren az egyik legfontosabb tényező a biztonság, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Budapest Airport munkavállalóinak nagyobb része a biztonsági szakterületen dolgozik és az elmúlt években több milliárd forintot költöttünk biztonsági technikai eszközökre és berendezésekre. A repülőtér és a légiközlekedés védelmében mindig a legújabb trendekhez, szabványokhoz és iránymutatásokhoz kell alkalmazkodni, azokat kell követni, hiszen folyamatosan változhatnak a repülést fenyegető potenciális veszélyek. Éppen ezért láttuk most a legalkalmasabbnak az időt, hogy az IATA képzését Magyarországra hozzuk, ami alighanem a lehető legjobb légiközlekedési biztonsági tréning, ami csak elérhető a piacon.” – jelentette ki Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

A Budapest Airport 2015-ben indította el saját felnőttképzési központját, az Airport Training Centert, részben a repülőtéren elérhető szakmák és speciális eszközök kezeléséhez szükséges OKJ-s képzések megvalósításához, részben pedig a saját dolgozók rendszeres képzéséhez. Az IATA Biztonsági Menedzsment program az első nemzetközi képzés volt, amit a Budapest Airport Magyarországra hozott és amit egy sor újabb tréning követ a következő hónapokban.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.