Secretclaims: utasnak és irodának egyaránt lehetőség

A Secretclaims partnerséget kínál az utazási irodáknak utasaik légitársasági kompenzációjának érvényesítése érdekében, az 261/2004/EK rendelet szabályainak figyelembe vételével, így a közreműködő utazási iroda is részesedhet a sikerből, nem csupán a hálás ügyfelek köszönetnyilvánításaiból. A kárigények benyújtása nehézkes, rengeteg adminisztrációt és utánajárást igénylő, sok esetben időrabló feladat, ezáltal a károsultak sok esetben elállnak kártérítésük igénylésétől –a Secretclaims azonban végigjárja helyettük az utat.

Az ügyfél-elégedettség az utazási irodák számára is létfontosságú, ám sok esetben rajtuk kívül álló okok miatt nem lesz felhőtlen a nyaralás. A Secretclaims közreműködésével azonban segíthetnek utasaik kárigényeinek rendezésében, legyen szó törölt járatról, három órát meghaladó késésről vagy megtagadott beszállásról az EU területéről induló vagy oda érkező útvonalak esetében. A budapesti irodával is rendelkező nemzetközi céget tavaly alapították a légiközlekedésben és jogban jártas szakemberek, akik a légitársasági kompenzáció terén is komoly tapasztalattal rendelkeznek. Az ő szaktudásuk és know-how-juk segítségével az utasok gyorsan és kényelmesen hozzájuthatnak az őket megillető kompenzációhoz.

Eddig a hozzájuk forduló, megalapozott igénnyel rendelkező panaszosok 96 százaléka kapta meg eddig a kártérítést. Az európai légiközlekedés folyamatosan bővül, ám az egyre zsúfoltabbá váló légtér miatt a késések száma még ennél is nagyobb mértékben növekszik. Várhatóan idén nyáron is sok utas érkezik meg a vártnál később úti céljára – és bár számos esetben kártérítésre jogosultak, mégsem tudják mindig érvényesíteni igényeiket. Ebben segít az utasoknak és az utazási irodáknak a Secretclaims. Sztrájkok és egyéb vis maior események esetén ugyan az ő szakembereik sem tudnak segíteni, de minden más esetben fordulhatnak hozzájuk bizalommal!

Kapcsolat: Schur Dániel stratégiai igazgató, 36-20-360-8067, dschur@secretclaims.com , https://secretclaims.com (x)


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.