Az élet túl rövid ahhoz, hogy az utazó ne kóstolja Erzsike fahéjas csigáját az M7-es fehérvári lehajtójánál

Először Fehérvár Bisztró néven nyílt meg, utána lett belőle Albapark, és most már évek óta ismét visszatért a jól bevált elnevezéshez – ez az M7 Bisztró a Balaton felé vezető autópályán, félúton.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Egy hely, ahol állandóan betérő vendég volt az Omega együttes, ahová cigarettára gyújtva befordult, majd sértődötten kirobogott, aztán évek múlva ismét visszatért Kern András, meg a Pa-Dö-Dő és még sokan mások. És rajtuk kívül sok mindenki, úton a Balaton felé – a székesfehérvári kitérőnél gyakran megálltak az emberek egy rövid pihenőre. A legendás hely idén nyáron ünnepli 50. születésnapját – íme, egy fél évszázadnyi történet, ahol a helyet tulajdonló és üzemeltető Szakály családon kívül ami mindig állandó: a jó minőségben kínált ételek, italok és a bőséges kínálatból nyert gyors kiszolgálás.

Családi tulajdon, ahol a fahéjas csiga örök

1975. augusztus 1-jén, az M7-es autópálya Fehérvárig tartó szakaszának átadásával egy időben nyitotta meg kapuit Magyarország első autópálya menti vendéglátóhelye, akkor még Fehérvár Bisztró néven.

(j-b): Szakály Antal és fia, Attila a műsorvezetővel és a város alpolgármeserével, Horváth Miklós Csabával
(j-b): Szakály Antal és fia, Attila a műsorvezetővel és a város alpolgármeserével, Horváth Miklós Csabával

Az étterem kezdeti időszakáról a születésnap alkalmából tartott tájékoztatón az alapító-tulajdonos, Szakály Antal mesél: 

A Fehérvár Bisztrónak én készítettem el a konyhatechnológiai terveit a Fejér Megyei Vendéglátóipari Vállalat munkatársaként. A nyolcvanas évek közepén már vezetőként tért vissza ide, majd a kilencvenes évek elején – a privatizáció időszakában – megpályáztam a hely tulajdonosi jogát.

Fehérvár Bisztró anno - valamikor az indulás éveiben
Fehérvár Bisztró anno - valamikor az indulás éveiben

A ma már nyugdíjas éveit élvező, a fiánat a stafétabotot 2009-ben átadó Szakály Antal azt is elmesélte, hogy a kezdetekkor még teljesen rapszodikus volt a forgalom az autópályán: a statisztikai adatok szerint csupán napi 5-8000 autó fordulhatott meg rajta, ez a szám ma már minimum a tízszeresére nőtt, azaz

egy forró nyári napon közel 100 ezer autó is áthaladhat az M7-esen. 

És egyre többen álltak meg nálunk, nem csak azért, hogy egyenek, igyanak egy jót, hanem félúton megpihenve, hogy beszélgessünk is, folytatja Szakály Antal a házuk történetét, majd hozzáteszi:

Sokan visszatérő vendégek lettek, ismerősként üdvözölhettünk családokat, üzleti ügyekben utazókat. Ekkor készült először a cukrászüzemünkben, Kovács Ferencné Erzsike jóvoltából az ikonikus fahéjas csigánk, amelyért ma is sokan beugranak hozzánk, hiszen azóta is ugyanannak az eredeti recept alapján készítjük.

Közben teltek az évek, és az elrohanó öt évtized számos fordulópontot hozott: 2009-ben új, nagyobb. modernebb épületbe költözött az étterem, helyet biztosítva egy gyorséttermi lánc új egységének is, majd 2017-ben teljeskörű építészeti és márkafrissítésen esett át, és azóta M7 Bisztró néven működik.

Nagy kedvencek és folyamatos megújulás

Antal visszaemlékezései után fia, a korábban ismert újságíróként kitérőt tett, majd a vendéglátás területén édesapja nyomdokaiba lépő Szakály Attila veszi át a szót.

A péktermékek közül nem kizárólag a fahéjas csiga, hanem a sajtos pogácsa, a virslis roló és a túrós batyu is az első naptól kezdve a kínálatunk része, és a vendégeink nagy kedvence. Emellett minden nap ott szerepel a ház kínálatában az erőleves májgombóccal, a babgulyás, a rántott sertésborda és a sertés- és marhapörkölt

– sorolja Attila.

Így fest ma az önkiszolgáló étterem, de nincs megállás, Attila már további fejlesztéseket készít elő
Így fest ma az önkiszolgáló étterem, de nincs megállás, Attila már további fejlesztéseket készít elő

Az M7 Bisztró közönsége elsősorban a házias ízeket keresi, mondja a tulajdonos, akik utazás közben pihenőt tartva, a városból kiruccanva, vagy éppen munkaidőben a környező fehérvári iparnegyedből érkeznek. Az étterem saját statisztikája szerint a vendégek egyharmada Székesfehérvárról, illetve egy másik harmada a fővárosból indulva áll meg a fehérvári benzinkút mellett.

Jelenleg 20 fővel dolgozunk, De természetesen más forgalommal számolunk egy átlag hétköznapon és mással egy kánikulaii nyári hétvégén, vagy egy többnapos ünnepek esetén. És nem egyszer van annyira húzós napunk, hogy nem csak a bisztróban, hanem cateringszolgáltatóként mellette még egy esküvőn is helyt kell állnunk.

- mondja Attilla.

Amit a számok mutatnak: a közönség és a márka kapcsolata

Egy friss kutatás szerint, amelyet bemutatott a tájékoztató alkalmával Perjés Tamás, a kutatás vezetője,  

Székesfehérváron a felnőttek 60 százaléka havonta látogat étterembe, az M7 Bisztrót az étterembe járók többsége ismeri, a helyet látogatók közül pedig sokan a „háziasságot”, a megszokott ízeket és a barátságos kiszolgálást emelik ki, mint fő vonzerőt.

Az is elhangzott, hogy sokan örülnének, ha a jövőbeli tervek között szerepelne egy hasonló egység nyitása a fehérvári belvárosban is, ahol ugyanilyen kedvező áron lehetne megbízható minőségű házias kosztot fogyasztani.

Szakmai együttműködés a Costes Csoporttal 

A jubileumi év különleges változást is hozott: elindult egy stratégiai együttműködés a hazai gasztronómia egyik legismertebb szereplőjével, a Gerendai Károly alapította Costes Csoporttal. 

2024-ben tulajdonosi döntés született arról, hogy a fine dining mellett más gasztronómiai szegmensekben is aktívan jelen kívánunk lenni. Egyre gyakrabban érkeznek piaci megkeresések hozzánk arra vonatkozóan, hogy gasztronómiai szaktudást, kapcsolati tőkét és működési modellhez tanácsadási vagy mentori szolgáltatást kérnek tőlünk. A belső akvizíciós döntések előkészítéséért felelős csoportra építve

a vállalatunk egy, kifejezetten a vendéglátóiparra specializált, M&A tanácsadási és stratégiai üzletág kiépítésébe kezdett. 

Az M7 Bisztró kapcsán is erősen hiszünk abban, hogy közösen egy olyan üzleti modellt alakíthatunk ki, amely hosszú távon fenntartható és értékteremtő mindkét fél számára. A Kádár étkezde, a Kismező és a VIBE megnyitása után az M7 Bisztróval való együttműködés sem tűnt első látásra tűnt kézenfekvőnek, hiszen itt nem egy sztárséf köré épülő konyháról és nem csúcsgasztronómiáról van szó, azonban a lokáció, a szakmai elhivatottság és az 50 évnyi tapasztalat és a hagyományőrző koncepció meggyőző volt számunkra

 – fogalmazott a Costes Csoport képviseletében a szerdai tájékoztatón Tóth-Harsányi Kornél társtulajdonos, a cégcsoport vezérigazgatója.

Arra a kérdésre pedig, miszerint beszállnak-e a közeljövőben és még szorosabbra fűzik az együttmődést az M7 Bisztróval, azt válaszolta a Costes Csoport jelen lévő képviselője, hogy

a minőségi vendéglátás mindig is nagy vonzerő és hívószó volt számukra – ők mindig üzletvitel szempontjából vizsgálnak egy-egy projektet. Azt látják, hogy ebben az esetben az ételkínálatba nem kell belenyúlni, azonban az üzleti tervek területén és stratégiai döntések oldaláról mindenképp együttműködnek most is és a jövőben is az M7 csapatával.

Jelenleg az együttműködés első fázisában vagyunk, fogalmazott Kornél, majd hozzátette: 

a célunk egy olyan üzleti modell kialakítása, amely hosszú távon fenntartható és értékteremtő lehet mindkét fél számára. Hogy a jövőben ez kiegészül-e azzal, hogy a Costes Csoport tulajdonosi részt is szerez az autópálya melletti bisztróban, az még a jövő zenéje.

 


Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete

Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete 

Megerősítik, hogy az MVI kész szakmai tapasztalatával és tudásával támogatni az ágazat további fejlődését.
Balatonlelléről érkezett  Somogy bora

Balatonlelléről érkezett Somogy bora 

Az önkormányzat 27. alkalommal hirdetette meg a Somogy Bora elnevezésű versenyt.
Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is

Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is 

Közétkeztetési cégvezetőket is előállítottak az óbudai korrupciós ügyben való nyomozás kapcsán.
Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik

Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik 

Jelentős változás előtt áll a hazai gasztronómia egyik legsikeresebb vidéki műhelye.
Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek

Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek  

Zsámbékon Magyarország tizenkét ismert séfje cserélte le egy napra a séfkést kormánykerékre.
Ki lett az Év Gasztronómusa?

Ki lett az Év Gasztronómusa? 

Hack Barnabás nyerte el a címet a tavalyi évben végzett munkája alapján.
A Mátra legjobb kékfrankosai – borbemutató az MTA-n

A Mátra legjobb kékfrankosai – borbemutató az MTA-n 

Egyre több a szűretlen, derítetlen bor.
Friss felmérés: így választ bort a mai fiatal generáció

Friss felmérés: így választ bort a mai fiatal generáció 

Előljáróban annyit: már nem a márkanév a döntő a borválasztás alkalmával.
Somlón egy júniusi hétvégén minden a borról szól

Somlón egy júniusi hétvégén minden a borról szól 

Nagyarannyal díjazott juhfarkkal és nyitott pincékkel indul a Vino Camino Somló 2026.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.