hirdetés
hirdetés

Sikeres nyár után erős őszre számít az Anubis Travel

Kiváló nyári szezont zárt az Anubis Travel, és várhatóan erős lesz az őszi időszak is – közölte lapunkkal az iroda ügyvezetője, Ahmed Bahgat, miután leszállt az utazásszervező utolsó mediterrán charterjárata.

hirdetés

Az Anubis Travel az év elején megemelte görögországi kapacitásait, Kréta esetében 100 főről 160-170 főre, míg Rodosznál 100-ról 189-re. Ez a lépés sikeresnek bizonyult, mert a görög szigetek népszerűek voltak. Az iroda már több mint 10 éve programozza Rodoszt és Krétát, így jó árualapot sikerült a piacra dobni, amelyre nagy volt a kereslet. Görög kapacitásaik 98.3%-át értékesítették, rodoszi járatukat egyedül töltötték.

Ugyancsak kiugróan jól teljesített Mallorca az idén. Itt az irodának az eredetileg tervezetthez képest bővítenie kellett a kapacitásait, ezért a Travel Service-zel üzemeltetett charteren meglévő helyek mellett block seat-et is vásároltak a Wizz Air szerdai járatán. Így 90-100 helyet tudtak értékesíteni hetente, melynek 80 %-a már a szezon kezdete előtt elkelt. Egyiptomba egy járatot üzemeltettek a nyáron partnereikkel közösen. Ezt szépen tudták tölteni, így nem kellett ultra last minute áron kínálni az utazásokat.

„Mivel egyértelműen növekedés figyelhető meg a piacon, szeptember 24-én, szombaton elindítottuk a másik hurghadai charterünket. Mindkét járatot kedvező menetrenddel kínáljuk – emelte ki Ahmed Bahgat. Terveik szerint a téli szezonban is közlekedni fog heti egy járat.

Újra nagy a kereslet a kairói hétvégék és nílusi hajóutak iránt, ezeknél a programoknál már 2 fő esetén is biztosítják a magyar nyelvű idegenvezetést. Jordániát a nyárra leállították, látva a piacon elérhető olcsó utak nagy mennyiségét, de ősztől újraindult a járat.

Szeptember 24-én telt házzal indult el az első aqabai charter, és a második indulás, október elsején is hasonlóan kiemelkedő töltéssel indulhat útnak.

- Várakozásaink szerint az őszi szünet is szokásosan erős lesz, már most eladtuk helyeink 85 %-át Egyiptomba és Jordániába” – zárta gondolatait Ahmed Bahgat.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai