hirdetés
hirdetés

Tisztújítás a balatoni TDM-nél

Közgyűlést tartott kedden a Balatoni Regionális TDM Szövetség, némiképp átalakult az elnökség összetétele.  

hirdetés

Kisebb átalakulás után továbbra is megmaradt a Somogy megyeiek meghatározó súlya a Balatoni Regionális TDM Szövetség elnökségében. A szervezet Tihanyban tartott keddi közgyűléséről kiadott közlemény szerint újraválasztották az eddigi elnököt, Hoffmann Henriket, a Siófoki Fürdőegylet képviselőjét.

A két alelnök a balatonföldvári Fekete Tamás és a keszthelyi Tar László lett. Az elnökség tagjai közé választották Tóth Józsefet Balatonfenyvesről, Nagy Miklóst Badacsonyból, Semsei Sándort, a Balatoni Riviéra Turisztikai Egyesület képviselőjét és a balatonfüredi Vászolyiné Dobrosi Ágnest. A fentiek szerint az elnökségben a korábbiakhoz képest egy fővel csökkent a somogyiak száma, miközben a Veszprém megyeiek eggyel több helyet kaptak. A korábban tisztán somogyi vezetői hármas helyett mostantól egy zalai alelnök is került a tisztségviselők közé.

A közlemény szerint a leköszönő elnökség sikeresnek ítélte meg az elmúlt három évet, elismerve azt is, hogy az új elnökségre számos megvalósítandó feladat vár. A felszólalók külön kiemelték a 2014-ben kétszer is sikerrel megrendezett, nagy médiavisszhangot kiváltó Nyitott Balaton programsorozatot, mellyel új szezonokat teremtenének a Balatonnál a nyári szezon hosszabbítása helyett.

Hoffmann Henrik a sokat emlegetett összefogás sikeres példájának nevezte a balatoni TDM szövetség működését. 2015. május 1. és 11. között újra megrendezésre kerül a Nyitott Balaton programsorozat. A tihanyi közgyűlésen erről is döntöttek a küldöttek - tájékoztat a szervezet által kiadott közlemény.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai