Végre Vácott is egy Kolodkó

A miniszobraival híressé vált ukrán-magyar szobrászművész, Kolodko Mihály Vácon él családjával, és most ez a város is gazdagabb lett egy aprócska szobrával, amely Mária Teréziát ábrázolja.

Az alkotás a váci diadalív, vagy ahogy a helyiek emlegetik, a Kőkapu szomszédságában kapott helyet, amely Magyarország egyetlen diadalíve. A diadalívet Mária Terézia látogatásának tiszteletére emelték Vácott Isidore Canevale bécsi építész tervei alapján copf stílusban 1764-ben. A városi legenda szerint, mivel mindössze két hét alatt építették fel, a királynő nem mert kocsijával áthajtani alatta. Mikor néhány héttel később távozott, látva, hogy még mindig áll, már nyugodtan ment keresztül a kapun.

Kolodko Mihály, aki árnyalt humorral, sokszor egyszerre karikarisztikus és allegorikus eszközökkel örökíti meg a szobrok helyszínéhez kapcsolódó hírességeket, témákat, Mária Teréziát a diadalívnek hátat fordítva ábrázolta. Az uralkodónő égre emeli tekintetét, egyik kezét drámaian a homlokához, másikat a szívére helyezi, mint aki menten elájul a megpróbáltatástól. A parányi remekmű bizonyára hamarosan olyan nevezetesség lesz Vácon, amit a Kolodko-bennfentes turisták a kihagyhatatlan látnivalók között tartanak majd számon. A szobrászművész miniatűr szobrait kezdetben gerillaakcióként, hatósági engedélyt nem kérve helyezte el itt-ott Budapesten. Az underground és nagyon szerethető alkotásokat azonban széles körben megkedvelték egyediségük, sajátos humoruk és stílusuk miatt, és mert nagyon frappánsan képesek megragadni egy-egy jelenséget, eseményt, legendát, híres személy karakerét. Ezért egyre több önkormányzat rendel szobrot a művésztől (pl. Erzsébetváros, Veszprém) azzal a reménnyel, hogy a turisták majd a csodájára járnak.

Lapunk egyébként Molnár Attilától, a Vác belvárosában élő idegenvezetőtől értesült arról, hogy Kolodkot kapott Vác is. A szakember hétfőn este véletlenül talált rá a miniszoborra kerékpározás közben: “Éppen a fekete eperfa érett termését csemegéztem a börtönnél, miután indultam hazafelé. Már tovább gurultam a Kőkapu alatt, amikor leesett a tantusz, hogy egy kőoszlopon valami szokatlant láttam az imént. Hangosan felkiáltottam: Kolodko! Végre! Erre vártam! Azon melegében hazatekertem és a Lányaimat visszahoztam kerékpárral, hogy megmutathassam Nekik az újdonságot. Elmeséltem, hogy a császárnőnek 16 gyermeke volt, mire a 4 éves Rézi lányom megkérdezte: És hogy tudott velük foglalkozni?"

A fotók Molnár Attila munkái


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.