Kiírták a Budapesti Konferencia Központ tervezéséről szóló tendert

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki a Budapest IX. kerületében, a Lechner Ödön fasorban felépülő új Budapesti Konferencia Központ tervezésére - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos június közepén nyilatkozta azt, hogy négy éven belül megépülhet Budapesten egy 4-5 ezer fő befogadására alkalmas új kongresszusi központ. A beruházás költsége a tervek ismeretében lesz majd meghatározható, a finanszírozásról ezt követően intézkednek.

Jelezte, hogy hazai és uniós források is szóba jöhetnek. Fürjes Balázs emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2014 tavaszán bejelentette: kormánydöntés értelmében felépül egy új budapesti kongresszusi központ. A magyar állam 2014 elején vásárolta meg a Trigránit cégcsoporttól a Millenniumi Városrészben, a Művészetek Palotája mellett található közel 13 ezer négyzetméteres területet, ahol a konferenciaközpont megépül. A mostani tender ajánlattevőjének el kell végeznie a szükséges talajvizsgálatokat, majd koncepciótervet, engedélyezési tervet és építési kiviteli tervet kell készítenie.

4-5 ezer főt is képes lesz befogadni a konferenciaközpont

Az objektumban helyet kap egy olyan nagyterem, amelynek a befogadása kongresszusi célra 4-5 ezer, míg kulturális célra 3-4 ezer fő. A két nagy szekcióterem befogadóképessége egyenként 1200-1500 fő. Ezen felül lesz az épületben több kisebb szekcióterem, amelyek befogadóképessége 50-200 fő, úgy hogy összesen 2 ezer ember férjen be ezekbe. A kiállítási tér alapterülete 6-8 ezer négyzetméter lesz, a mélygarázsban pedig 450 autónak kell helyet biztosítani. A tervezésre - a szerződéskötéstől számítva - 30 hónapot ad az ajánlatkérő.

Az ajánlattevőnek az elmúlt hat évből több referenciát kell felmutatnia. Így terveznie kellett legalább három olyan - azóta felépült - épületet, amelyek egyenként minimum 2 ezer főt tudnak befogadni, és az össz-alapterületük eléri a 10 ezer négyzetmétert. Egy másik referencia - szintén az elmúlt 6 évből - egy olyan 2500 főt befogadó épület koncepcióterve, amelynek nem kellett megépülnie.

Az ajánlattételi határidő december 12. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes, az értékelésnél túlsúlyos a tervezési díj.

Forrás: MTI


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.