Komoly lehetőséget kapott a Tour de Hongrie


A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elfogadta a Tour de Hongrie szervezőinek kérelmét, és a Magyar Körverseny olyan időponttal került be a nemzetközi versenynaptárba, amikor World Tour csapatok is részt vehetnek.

2020-ban május 13. és 17. között kerül sor a legnagyobb magyar kerékpárversenyre, nem sokkal a Giro d’Italia után. Az Olasz Körverseny ugyanis május 9-n indul és első három napját Magyarországon rendezik, két nappal később pedig útnak indulhat a Tour de Hongrie mezőnye is.

„A háttérben hosszú hetek óta megfeszített erővel dolgoztunk azon, hogy megtaláljuk a legjobb időpontot a versenyünknek – mondta Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke. – A nemzetközi naptárban ugyanis nagy változások történtek, a tokiói olimpia miatt olyan hagyományos versenyek is szokatlan időpontra kerültek, mint a Tour de France vagy a Vuelta a Espana. Számunkra nemcsak az volt fontos, hogy minél kevesebb nagy versennyel ütközzünk, hanem az is, hogy a távolabbi céljainkhoz közelebb kerüljünk. A nemzetközi szövetség jövőre indítja útjára a Pro Series nevű kiemelt sorozatot, amelybe mi is szeretnénk bekerülni. Nagyon komoly követelményrendszernek kell ehhez megfelelni, az első kritérium az, hogy legalább tizennégy World Tour- vagy prokontinentális csapat vegyen részt a versenyünkön. A májusi időponttal nagy lehetőséget kaptunk, hogy ezt teljesíteni tudjuk.“

A főszervező hozzátette: a Giro d’Italia magyarországi rajtja már eddig is sok kaput megnyitott a magyar kerékpársport előtt, s ezúttal a Tour de Hongrie előrelépésében is óriási szerepet játszhat.

„A Giro rajtjára a világ legjobb csapatai érkeznek majd Magyarországra, a teljes eszközparkjukkal. A nagykanizsai befutó után az Olasz Körverseny résztvevői repülővel utaznak majd Szicíliába, az eszközpark azonban itt marad. Több nagy csapattal egyeztettünk arról, hogy részt vennének-e egy két nappal később kezdődő magyarországi körversenyen, hiszen ehhez minden felszerelésük itt lesz.

 A Giro magyarországi rajtját óriási érdeklődés övezi majd szerte a világon, s mi azokban a napokban Magyarország más részeit is meg tudjuk majd mutatni a világnak az Eurosport közvetítésein keresztül. És ha minden jól alakul, a világ legjobb csapatai közül többen a Magyar Körversenyen is rajthoz állnak majd.“

A Tour de Hongrie-t 1925-ben rendezték meg először, a történelem viharai azonban sokszor nem kímélték az eseményt, amelynek tavaly rendezték meg a 40. kiírását. A verseny utolsó két szakaszát az Eurosport is élőben közvetítette, a televíziónézők a világ 195 országában láthattak napi összefoglalókat a Magyar Körversenyről.

 


Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.