Kösz szépen, Wizz Air!

FRISSÍTVE .A Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) tavaszi közgyűlésére igyekszünk Spanyolországba, a Wizz Air W62389 sz. malagai járatával. Pontosabban igyekeznénk. Ugyanis a Wizz Air újabb, lassan már megszokottá vált  késése közbeszólt. Jó hír, hogy a Wizz Air szakértőit is olvasóink között tudhatjuk. Ők küldték a következő közleményt, reagálva 2023. május 23-án megjelent írásunkra.

Az még hagyján lenne, hogy késik a járatindulás, a fő gond inkább az, hogy ráhangolódásként már a váróban is várni kell vagy 25 percet a beszállásra - és közben azzal riogatják a kedves utasokat, jelen esetben minket is -, hogy egy technikai probléma miatt késik a beszállás.

 

Aztán végre zöld lámpa, araszolunk mindannyian be, a repülő utasterébe. Elhelyezkedünk, várjuk az indulást. Ami azonban durván arrébb van. Ugyanis a járat parancsnoka először elnézést kér az eddigi késlekedésért, majd közli, hogy másfél órát várni még kell a javítás miatt a felszállási engedélyre. Így a fullon lévő repülőgép utasterében mindenki arra vár - besuszterolva -, hogy ez megtörténjen. 

Minden érthető és megérthető, egyetlen dolog nem: ez a várakozás már nyilván korábban is nyilvánvaló volt a gép személyzetének, de akkor vajon miért nem a váróban hagyták addig az utasokat, míg megkapja a gép a felszállási engedélyt? Miért kell ehhez beszállni az utasoknak, és a szűk helyen ülve várakozni mindenkinek a fedélzeten?

x x x

A Wizz Air a megjelent hírre reagálva a következőket válaszolta: „A Wizz Air azért szállítja be utasait minden esetben a repülőgépbe, hogy minél hamarabb el tudjon indulni a járat, amennyiben engedélyezték a felszállást. Ezáltal az utasok is hamarabb juthatnak el kiválasztott úti céljukra. A tárgyalt esetben javítási munkálatok miatt nem tudott a járat az eredeti időpontban elindulni. A Wizz Air számára továbbra is utasai és munkatársai biztonsága a legfontosabb.”


Ezek a légitársaságok voltak a legpontosabbak 2024-ben

Ezek a légitársaságok voltak a legpontosabbak 2024-ben 

Egy új jelentés szerint az Iberia és a SAS az a kettő európai légitársaság, akik a pontosság tekintetében a világ tíz legjobb légitársasága közé kerültek.
A léghajó, mint új zöld légiközlekedési forma

A léghajó, mint új zöld légiközlekedési forma 

A léghajók a 20. század elején rendkívül népszerűek voltak, mielőtt a repülés eljutott volna arra szinte, amilyennek ma ismerjük. De most nagyon úgy tűnik, hogy visszatérnek.
Péntektől általános sebességkorlátozás a Budai alsó rakparton

Péntektől általános sebességkorlátozás a Budai alsó rakparton 

A változtatás a súlyos és halálos sérülések számának további csökkentését szolgálja.
Starlink internet a lett légitársaság járatain

Starlink internet a lett légitársaság járatain 

A lett airBaltic légitársaság elvégezte a SpaceX Starlink nagysebességű internetének minősítési tesztrepülését az első Airbus A220-300-as gépének fedélzetén.
Álommunka a felhők felett – hamarosan nyílt nappal

Álommunka a felhők felett – hamarosan nyílt nappal 

Már 219 magyar utaskísérő dolgozik az Emirates-nél.
Új járművek a MÁV-csoportnál

Új járművek a MÁV-csoportnál 

A feltételes közbeszerzési eljárás 10,5 milliárd forint értékben 131 autóbusz megvásárlását teszi lehetővé.
Légitársaságok, amelyek csődbe mentek vagy átalakultak 2024-ben

Légitársaságok, amelyek csődbe mentek vagy átalakultak 2024-ben 

Íme a légitársaságok, amelyek csődbe mentek, és azok is, amelyek 2024-ben átalakuláson mentek keresztül.
Elment a magyar légiközlekedés egyik legendás alakja

Elment a magyar légiközlekedés egyik legendás alakja 

Életének 92. évében elhunyt Gerőfi Sándorné Ibolya, a Malév első légiutaskísérője.
Bővíti jelenlétét Afrikában az etióp légitársaság

Bővíti jelenlétét Afrikában az etióp légitársaság 

Az új kezdeményezés a légitársaság Vision 2035 stratégiájának része.
Ezeket a repülőtereket kellett bezárni Nagy-Britanniában a havazás miatt

Ezeket a repülőtereket kellett bezárni Nagy-Britanniában a havazás miatt 

Nagy forgalmú nemzetközi repülőtereket kellett bezárni vasárnap Nagy-Britanniában a heves havazás miatt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.