A három Michelin-csillagos séf, Dani García legfrissebb koncepciója Madrid, London és Doha után Budapestet választotta – nem véletlenül. A Vörösmarty tér közelében lévő Dorothea Hotel Budapest, Autograph Collection tetején lévő rooftop étterem olyan lokációt kapott, amely világszinten is ritkaság: történelmi városképet, lüktető panorámát, egy olyan teret, amely minden részletében reagál erre a kivételes adottságra.

Itt tényleg minden mozgásban van: a padló mintázata, a lebegő installációk, a félköríves formák, a színek hullámzása, a virágokat imitáló lámpák, az itt-ott lebegő, színes madarak – mintha egy vadvirágos rét és egy futurisztikus látomás találkozna. A spanyol Astet Studio és a magyar Archikon közös munkája eredményeképp olyan tér született, ahol a design nem háttér, hanem a főszereplő.

A design, ami túlmutat önmagán

A BiBo-ban nem lehet különválasztani a gasztronómiát és a belsőépítészetet. Mert ez a hely egy összművészeti élmény. A koncepció középpontjában egy álomszerű, szürreális világ áll: lebegő üvegbuborékok, kézzel készített viráginstallációk, tükröződő felületek, és egy terazzo ösvény, amely mintha egy történetbe vezetne. A tér egyszerre dús és mégis könnyed – egyfajta „lezser extravagancia”, ahol a részletek gazdagsága nem nyomasztó, hanem játékos.

Amikor megérkezünk zsűritársaimmal ebbe a különös álomvilágba, designversenyünk elnöke, Kéry Balázs megjegyzi, ezekben a buborékszerű elemekben akár egy finom magyar utalás is felfedezhető: a szikvíz kultúrája, amelynek ipari előállítását Jedlik Ányos találta fel. És pont ez a fajta rejtett kulturális rétegzettség az, ami a BiBo-t igazán különlegessé és nemzetközivé teszi.

A tér minden szögből működik: távolról látványos, közelről felfedezésre hív. És miközben a design feszegeti a határokat, sosem válik öncélúvá – mindig az élményt szolgálja.

Spanyol életérzés, magyar elemekkel

A tányérokon – mind a nyitott vendégtérben, mind az üvegfallal elválasztott különteremben - ugyanez a filozófia jelenik meg. A BiBo nem fine dining a klasszikus értelemben – inkább annak felszabadított, játékos változata.

Mint a minket fogadó Dávid Máté, a BDPST Koncept PR managere elmondja, a spanyol alapok mellé magyar inspirációk érkeznek: gulyás, pörkölt, paprika, tokaji borok – mind újragondolva. A végeredmény egy izgalmas kulturális párbeszéd, ahol a kolbászos brióstól a gulyás croquette-ig minden fogás egyszerre ismerős és meglepő.

De ami igazán fontos: itt nem a tökéletesség hajszolása a cél, hanem az élmény. Ahogy a séf filozófiája azt vallja:

egy étterem attól jó, hogy az emberek jól érzik magukat.

És ez a lazaság nemcsak az ételekben, hanem a hangulatban is megjelenik: zene, ritmus, akár spontán tánc – egyfajta mediterrán szabadságérzés, amely finoman alkalmazkodik a budapesti közeghez.

Beszélgetésünk közben érkezik a kávé, és ahogy elénk kerülnek az apró csészék, néhányan közülünk közelebb hajolunk, sőt, én még a szemüvegemet is felteszem: tényleg kávé van bennük, vagy csak egy kortynyi fekete koncentrátum?

Mert a látvány elsőre szokatlan, de gyorsan összeáll a kép. A hely megálmodója mediterrán térség szülötte, ahol a kávé egészen más szerepet tölt be, mint nálunk. Ott nem a mennyiség számít, hanem az intenzitás: a csészében egy rövid, sűrű, karakteres ital érkezik – nagyjából az, amit mifelénk régen „szimplának” hívtak. Mellé mindig jár egy pohár víz is, nem véletlenül. Mert az igazi kávéivók előbb a vizet isszák meg, hogy „letisztítsák” az ízlelőbimbókat, helyet adva a kávé teljes aromájának. Csak ezután következik a fekete – koncentrált, határozott ízvilágával.

És míg mi a széken kényelmesen hátradőlve, lassan kortyolgatva szoktuk élvezni, addig a rutinos kávézók egészen másképp fogyasztják. Olaszországban például gyakori látvány, hogy valaki a pultnál állva, egyetlen mozdulattal felhörpinti az eszpresszót, majd már indul is tovább. Nincs időzés, nincs beszélgetés – csak egy gyors, intenzív élmény, ami pontosan azt adja, amiért belépett valaki a kávézóba.

Alelí: az olasz ellenpont

Ugyanebben az épületegyüttesben, lent, a földszinten, az utcáról is könnyen megközelíthetően működik az Alelí is – egy egészen más hangulatú, mégis szervesen kapcsolódó koncepció, amely szintén Dani Garcia egy másik brandjéhez tartozó vendéglátóegység. Az Alelí egy klasszikus olasz osteria újraértelmezése: családiasabb, közvetlenebb, ahol a hangsúly a megosztható fogásokon, az ismerős ízeken és a „dolce vita” életérzésen van.

A konyhát a kezdettől Giorgio Cavicchiolo vezeti, aki nemcsak autentikus, hanem személyes kapcsolatot is épít a vendégekkel – gyakran maga is kilép a térbe, beszélget, ajánl, méghozzá akár magyarul is, merthogy választékosan megtanulta a nyelvünket.

Míg a BiBo inkább egy látomás, egy álom, addig az Alelí egy meleg, otthonos történet. Két külön világ, ugyanazon filozófia mentén: élményt adni.

Miért zár be valaki a csúcson?

És itt érkezünk el ennek a történetnek a legizgalmasabb kérdéséhez: Miért dönt úgy egy séf, hogy bezárja éttermét, közvetlenül azután, hogy elnyeri a gasztrovilág legnagyobb elismerését, a három Michelin-csillagot?

Megtudjuk, Dani García számára ez nem visszalépés volt, hanem egy tudatos váltás. A három csillag a csúcs – de egyben egy olyan nyomás is, amely könnyen elviheti az éttermet egy túlfeszített, görcsös működés irányába. Hiszen a csillagokkal együtt nőnek az elvárások: a vendégek, a szakma, a csapat részéről. Az élmény könnyen formalizálttá válik és a spontaneitás, és vele együtt a gasztronómia szépsége eltűnik.

García viszont nem ezt kereste. És a döntésére egyszerű a válasz:

ha elérted a csúcsot, nem biztos, hogy ott kell maradnod. Néha az a bátorság, ha továbblépsz – és újraértelmezed, mit jelent számodra a vendéglátás?

És a BiBo-márka pont ennek az új útnak az egyik legizgalmasabb állomása.

Zsűrivélmények: a hely, ahol minden az élményt szolgálja

A helyszínt értékelve egyetértünk abban, hogy a BiBo nem egyszerűen egy jól megtervezett étterem – hanem egy komplex élmény. A hely egyik legnagyobb erőssége éppen az egyensúly: gazdag, mégis laza; extravagáns, de egyúttal befogadható.

Bakody Katalin (JAB Anstoetz kelet-európai igazgatója, a Klasszis TopDesign 2025 zsűritagja) szerint a tér „rendkívül kreatív”, ahol minden – a folyosótól a különleges megjelenésű mosdóig – a koncepció része, és ahol a mozgás, a félköríves formák dinamikája különleges atmoszférát teremt.

Dr. Szalók Csilla (közgazdász, a BGE korábbi intézeti tanszékvezetője, a Klasszis TopDesign 2025 zsűritagja) azt mondja, sokat hozzáad a hely hangulatához az étteremben szóló zene. Friss, fiatalos energia van benne, ami nemcsak kíséri a teret, hanem aktívan alakítja is a hangulatát. Mindez a panorámával együtt válik teljessé, amely a távoli fényeivel még tovább erősíti ezt az izgalmas kulturális kapcsolódást.

Kéry Balázs (belsőépítész, a Kroki Stúdió alapító- társtulajdonosa, designversenyünk elnöke) azt emeli ki, hogy ebben a projektben a gasztronómia és a design szorosan összefonódik, egymást erősítve alkot egységet. Ez az a pont szerinte, ahol a koncepció túlnő önmagán, és valódi összművészeti élménnyé válik. Az andalúz vizualitás gazdagsága és a magyar kulturális rétegek találkozása különleges, egyedi karaktert kölcsönöz a térnek: egyszerre erőteljes és gazdag, mégis áthatja egyfajta könnyed, lezser extravagancia. Balázs szerint különösen izgalmas ebben a koncepcióban a kulturális hatások találkozása. Dani García magával hozza Andalúzia sokszínű világát, amely itt a magyar karakterrel, a helyi alapanyagokkal és a fine dining szemlélettel ötvöződik. Ez a kölcsönhatás nemcsak a konyhában, hanem a designban is tetten érhető: a részletgazdag, dús vizualitás éppen ebből a párbeszédből jön létre. Ebben a rooftop étteremben egy szinte varázskertszerű atmoszférát teremtettek, amelynek hitelességét tovább erősíti, hogy számos látványelem Andalúziában, kézzel készült. A tér minden részlete gondosan kidolgozott: a padlóburkolattól kezdve a falakon át egészen a lebegő installációkig. Az álmennyezet megoldásai szintén izgalmasak: helyenként nyers, látszó gépészeti elemekkel jelenik meg, máshol pedig gazdagon díszített felületté válik. A tér részletgazdagsága lehetővé teszi, hogy távolabbról és közelről szemlélve egyaránt érvényesüljön, mindig újabb és újabb felfedeznivalót kínálva. Az sem hátrány, ha a design olykor feszegeti a határokat: éppen ezek mentén jön létre az a finom feszültség, amely megfelelő egyensúly esetén egyedivé és emlékezetessé teszi a helyet, annak atmoszféráját és vizuális világát.

Mindannyian megegyezünk abban, hogy

a BiBo Budapest nem egyszerűen egy új étterem a városban. Inkább egy állítás arról, hogy a gasztronómia ma már nem csak az ízekről szól – hanem történetekről, terekről, kultúrák találkozásáról.

És abban is, hogy néha a csúcson kell dolgokat abbahagyni, és érdemes utána akár egész más kihívásokat keresni.