Lelőttek egy maláj utasszállítót Ukrajna fölött

Ukrajnában lezuhant a Malaysia Airlines személyszállító repülőgépe, egyes források szerint föld-levegő rakétával lelőtték.

A 17 éves repülőgépet egy olyan terület felett lőtték le, amelynek elkerülését javasolták a kereskedelmi repülőgépek számára már áprilisban. Egy, a Daily Mail által idézett légügyi szakember így kommentálta az eseményt: "A Malaysia Airlines, akárcsak több más légitársaság, továbbra is ezt az útvonalat használta, mivel rövidebb volt, így kevesebb üzemanyagot használtak el út közben, ezzel pedig spóroltak." A lap emlékeztet arra is, hogy áprilisban a következő figyelmeztetést adta ki az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség: "A bizonytalan helyzetre való tekintettel - mivel a légi járatokat ugyanabban a légtérben több légi irányító kontrollálhatja, azt javasoljuk, hogy lehetőség szerint kerüljék el Szimferopol térségét, és keressenek alternatív útvonalakat. Július 8-án az Ukrán Állami Repülésügyi Hivatal lezárta a légteret, miután a lázadók lelőttek egy katonai szállítógépet, amely 8 ezer méter magasan repült. 

A Malaysia Airlines MH17-es járatszámú, Boeing 777-200 típusú gépe csütörtökön késő délután zuhant le Ukrajnában – 50 kilométerre az orosz határtól.

Információk szerint 280 utas és 15 fős személyzet tartózkodott a gépen, amely Amszterdamból Kuala Lumpurba repült volna. 

Egyes források szerint a 10 ezer méteres magasságban repülő gépet egy Buk típusú föld-levegő rakétával lőtték le.

Az Rt.com orosz hírtévé értesülései szerint az ukrajnai orosz szeparatisták visszautasítják a feltételezést, hogy ők lőtték volna le a gépet, mivel nem is rendelkeznek erre alkalmas fegyverekkel. Igor Sztrelkov, a szeparatisták egyik vezetője a gép lezuhanása előtt bejelentette: mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne repüljenek légterükbe.

Ukrajna miniszterelnöke vizsgálatot indított az ügyben, Nagy-Britannia pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását kezdeményezte. Az Eurocontrol, az európai légiügyi hatóság csütörtök este elrendelte a polgári légi közlekedés gépeinek teljes ukrán légtérzárát - írja az Index.

Holland és ukrán információk szerint 154 holland, 27 ausztrál, 23 malajziai, 23 amerikai, 11 indonéz, 6 brit, 4 francia, 4 belga és 4 német állampolgár is utazott a repülőgépen, a további adatok még pontosításra várnak. A holland külügyminisztérium jelezte, hogy magyar állampolgár tudomásuk szerint nem volt a fedélzeten.

A felkelőktől származó információk alapján a feketedobozokat megtalálták, ám azokat a vizsgálat céljából Moszkvába akarják szállítani.

 

A Malaysia Airlines-ra rájár a rúd, emlékezetes, hogy néhány hónappal ezelőtt nyomtalanul eltűnt Kuala Lumpurból Pekingbe induló járatuk, és a mai napig nem igazán lehet tudni, hogy pontosan mi történt a géppel azon túl, hogy az Indiai-óceánba zuhant.

{youtube|id=dTCulEzHQh4}

Forrás: Al Jazeera


Már Horvátország felé is nehezítettek a határátkelésnél

Már Horvátország felé is nehezítettek a határátkelésnél 

Szlovákia és Ausztria után április 15-től Horvátország is ideiglenes határellenőrzést rendelt el.
Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak

Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak 

Az olaszországi Nápoly közelében történt a tragédia, a Faito-hegyre vezető drótkötélpályán.
Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét

Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét 

Már hozzá is láttak.
World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit

World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit  

Főszerkesztőnk is a nemzetközi zsűri tagja.
Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok

Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok 

Sokan azt gondolják, hogy Dubajban csak költséges szórakozás várja a látogatókat. Szerencsére ez nem így van, hiszen számos ingyenes látnivalót is találunk, ha Dubajba látogatunk.
Magyar kortársművészet Milánóban

Magyar kortársművészet Milánóban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében megvalósult Budapest Select – A VVoven View kiállítás több mint 8000 érdeklődőt fogadott a Milan Design Week során, az 5VIE designnegyed egyik kiemelt helyszíneként.
Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója

Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója 

Ez az a hely, amiről már mindenki hallott, és látta fotókon, de kevesen tudják, miért is épült valójában?
Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson

Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson 

Idén inkább utaznak a fiatalok, minthogy megvegyék a legújabb okostelefont.
A világ legnagyobb vizicsatája

A világ legnagyobb vizicsatája 

A hatalmas vízipisztolyos csata a Fehér Lótusz (White Lotus) filmsorozat egyik legfrissebb epizódjában is szerepet kapott.
Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon

Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg a 2025-ös Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.