A szálláshely-szolgáltatók figyelmet kapnak: a NAV-tól

Komolyan elkezdte ellenőrizni a NAV a szálláshely-szolgáltatókat (booking.com, airbnb stb.), illetve az ezeken a portálokon hirdetőket a külföldről származó kontrolladatok alapján- írja az adózóna.hu.

A NAV – ellenőrzési terve szerint – kockázatelemzései alapján kiemelt figyelmet fordít fordít és folyamatosan ellenőriz 2019-ben „a szálláshely-szolgáltatók, szállodák, internetes szállásmegosztó portálokon keresztül szolgáltatók körében”.

Kevesen tudják, hogy van egy bizonyos VIES rendszer, amelyben a magyarországi hirdetést igénybe vevő szálláshelyek-szolgáltatóknak is jelenteniük kell, hogy mekkora összegben vettek igénybe szolgáltatást külföldről (például booking.com, airbnb). Tapasztalatok szerint a szállásadó vállalkozások nagy részének fogalmuk sincs arról, hogy a külföldi szolgáltatások ugyan adómentesnek (áfamentesnek) tűnő számlát állítanak ki, de ettől függetlenül Magyarországon meg kell fizetni utána az áfát, ami természetesen le is vonható, mivel áfás szolgáltatáshoz veszik igénybe. Így végső soron ezt nem érzékelik, azt csak – remélhetőleg – a könyvelőjük tudja, be is vallja és be is jelenti az A60-as nyomtatványon.

Az Európai Unió adóhatóságai az áfaadatokra vonatkozó automatikus információcsere (VIES rendszer) keretében osztják meg egymással a vállalkozások által vallott összesítő nyilatkozatok – az előbb említett A60-as nyomtatvány – adatait. Ha a VIES kontrolladatok szerint az ügyletek nem egyeznek, a NAV vizsgálatot kezdeményezhet, hogy tisztázza az eltérés okát.

Forrás: adózóna.hu


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.