Milyen, ha az étterem- és szállodatulajdonos könyvet ír?

Nem tudni, honnan van rá ideje, de megvalósult. A karácsonyi könyvdömpingre meg is jelenik műve. Ő amúgy a "Kiégett séf" szerzője is egyszemélyben.

Csatlós Csilla executive coach egyike annak azoknak hazai szakembernek, akik az International Coach Federation nemzetközi ACC minősítésével rendelkeznek. És vajon ki tudja ezt igazán jól csinálni és milyen képességek szükségesek a hatékony coachinghoz? Erre volt kíváncsi a szerző, amikor beváltotta önmagának tett ígéretét, amely szerint negyvenöt éves kora után csak azt csinálja, amit igazán szeret és akar. Ez a coaching.

A hosszú tanulási folyamat és az állandó továbbképzések mellett másfél évtizedes felsővezetői tapasztalat van a háta mögött, amelynek során elég alaposan megismerte a vállalatok működését, hiszen saját vállalkozásainak vezetése mellett számos esetben interim menedzserként hozott vissza cégeket az üzleti vérkeringésbe a csőd közeléből. A krízis, a válság és a kiégés lett a szakterülete.

Mindeközben - és innen ismeri a hazai vendéglátós és szállodai szakma - a bázakerettyei Bonne Chance étterem és hotel tulajdonosa is, így magától értetődött, hogy kombinálva a két területet, ügyfeleit a zalai zöldbe, egész pontosan Muraföldére invitálja, kifejlesztve ezzel egyik legizgalmasabb módszerét, a detox coaching-ot.

Hazai szakács fórumokon szinte berobbant a blogján közzétett A kiégett séf című bejegyzése, amire azóta is hivatkoznak, mint a vendéglátás iparág egyik legaktuálisabb témájára. Erről és még több tucat valódi esetről szól a Kiégés helyett című most megjelenő könyve, benne csúcsvezetők, cégtulajdonosok, állatmentők, baristák és bankárok, mert a kiégés esélye bárkinél lehet.

Forrás: mullnerkalman


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.