Eladta a Gellért Hotelt a Danubius

A Danubius Hotels Group megállapodást kötött a magyar ingatlan - befektető Indotek Csoporttal a Gellért Hotel eladásáról. Mark Hennebry, a Danubius Hotels Group igazgatóságának alelnöke elmondta, hogy a vállalat nehezen hozta ezt a döntést, hiszen a Danubius stratégiája alapvetően a növekedésre és beruházásokra épül.

Hozzátette: „Az elmúlt két évben a Danubius stratégiai partnert, pénzügyi társbefektetőt keresett a felújításhoz, hogy visszaadhassa a Gellért Hotel korábbi dicsőségét. Ez a keresés azonban nem vezetett sikerre. Ettől a folyamattól függetlenül az Indotektől érkezett egy ajánlat a teljes hotel megvásárlására.

Jött egy visszautasíthatatlan ajánlat

"Úgy gondoljuk, hogy az új tulajdonos jelentős tőkét fordít majd a hotel felújítására, hogy az ismét elfoglalhassa méltó helyét Budapest luxusszállodái között. Az Indotek Csoport egy nagymúltú, biztos szakmai és pénzügyi alapokon álló cég, amely nagy tapasztalattal bír ingatlanok működtetése és fejlesztése terén, és rendelkezik a szükséges tőkével a további befektetésekhez.” A tranzakció lezárásához számos jogi és adminisztratív kérdést kell a feleknek rendezniük, amely várhatóan hónapokig is eltart. A Danubius Hotels Group és az Indotek Csoport megállapodtak, hogy a Danubius Hotels Group üzemelteti a Gellért Hotelt az átépítés tervezési szakaszában, illetve az engedélyezési eljárás befejezéséig. A tulajdonosváltás nem érinti a jövőbeni foglalásokat, a Gellért Hotel zavartalanul folytatja működését és várja vendégeit a tőle megszokott magas színvonalú szolgáltatásaival és vendégszeretetével.

Az Indotek Group sajtóközleménye szerint: Megvásárolta a Gellért Szállót az Indotek Group. Teljesen meg kívánja újítani az ikonikus szállodát a magyar ingatlanfejlesztő társaság.

Ötcsillagos lesz, teljes rekonstrukció után

Ötcsillagos szállodaként újulhat meg néhány éven belül a Gellért Szálló, amelynek értékesítéséről néhány nappal ezelőtt állapodott meg egymással a Danubius Hotels Group és az Indotek Group.

A Gellért Hotel Budapest egyik legpatinásabb szállodája, de az ingatlan mostanra alaposan megérett a felújításra. Éppen ezért az épületet megvásárló Indotek Group teljes rekonstrukciót kíván végrehajtani a műemléki védelem alatt álló létesítményben az eredeti külső megtartásával, azzal a céllal, hogy a szálloda az eddiginél is színvonalasabb szolgáltatásokkal erősítse a minőségi turi zmust Budapesten – közölték az ingatlanfejlesztő társaság képviselői. Hosszas tárgyalássorozatot követően született megállapodás a múlt héten a Gellért Szálló eladásáról a Danubius Hotels Group és az Indotek Group között.

Az egyezség értelmében Budapest egyik legikonikusabb, szecessziós stílusban megépült, öt szinten összesen 234 szobának helyet adó szállodáját a nemzetközi Danubius hotellánctól a magyar ingatlanfejlesztő társaság veszi át. A magyarországi ingatlanpiac egyik legnagyobb szereplőjeként jeg yzett Indotek Group tőkeerős befektetőként az épület eredeti funkcióinak megtartása mellett nagyszabású beruházást tervez megvalósítani a Gellért Szállóban. „Az akvizícióink során mindig azokat a lehetőségeket keressük, ahol megfelelő ráfordítás mellett jó alkalmat látunk az értékteremtésre. A Gellért Szálló Budapest, sőt Európa egyik legszebb épülete, az ország büszkesége. Éppen ezért az adás - vételi megállapodás megkötését megelőzően elkészített részletes állapotfelmérést már a fejlesztési lehetőségek számbavételével végeztük el” – közölte Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója és többségi tulajdonosa.

Mint Párizsnak az Eiffel torony

„Amíg Párizsnak az Eiffel torony, Londonnak pedig a Big Ben a legismertebb szimbóluma, Budapestet a gyógyfürdőiről ismerik legtöbben a világban. A város alatt lévő gyógyvízkincsnek, valamint az egyedülálló gyógyfürdőkultúrának az első számú megtestesítője pedig a Gellért. Ezért a felújítást azzal a céllal szeretnénk elvégezni, hogy a Gellért, Budapest ikonikus épületeként és helyszíneként, újra ré gi fényében ragyogjon. Szeretnénk, hogy olyan vendégeink legyenek, akik kifejezetten azért jönnek Budapestre vagy akár Európába, hogy a Gellért Szállóban szállhassanak meg, ahogyan ez az épület fénykorában is történt” – fejtette ki az Indotek Group vezérigazgatója és többségi tulajdonosa. A megállapodásnak köszönhetően Budapest egyik legpatinásabb, műemléki védelem alatt álló szállodája került az Indotek Group portfóliójába és a részletes felújítási tervek kidolgozása is folyamatban van már.

A minőségi turizmus érdekében

„Az idegenforgalom ma már az egyik legnagyobb jövedelemtermelő ágazat Magyarországon, ezért egyszerre fontos vállalati és nemzetgazdasági érdek a minőségi turizmus igényeinek kiszolgálására alkalmas infrastruktúra fejlesztése. Ehhez kíván hozzájárulni az Indotek Group a Gellért Szálló rekonstrukciójával, valamint az ötcsillagos minősítési szint megszerzésével” – hangsúlyozta Jellinek Dániel. A Gellért Szálló eladásáról szóló szerződés rögzíti, hogy az átépítés tervezési szakaszában, illetve az engedélyezési eljárás befejezéséig továbbra is a Danubius Hotels fogja működtetni a szállodát.

A felújítást követően az Indotek Group luxus színvonalú nemzetközi hotelláncot kíván megbízni, azzal az elvárással, hogy portfóliójuk ékköveként működtessék tovább a szállodát. Az adás - vétel a szálloda napi működését nem érinti közvetlenül, a vendégek fogadása és a foglalások kezelése a megszokott módon folyik tovább. Szintén fontos, hogy a hotelépület eladása a szálloda közvetlen szomszédságában működő Szent Gellért Gyógyfürdőre nem terjed ki, ugyanis az a Budapest fürdőit kezelő önkormányzati vállalat tulajdonába tartozik.

Forrás: Turizmus Online


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.