hirdetés
hirdetés

1700 járatot töröltek, köztük 17 budapestit

Sztrájkolnak a British Airways pilótái, a légitársaság majdnem összes járatát törölni kellett, írja az Independent és a BBC. A szakszervezet hónapokon keresztül próbálta tárgyalással elérni a kívánt béremelést, de a légitársaság nem engedett a követeléseknek.

hirdetés

A sztrájk nagyjából 300 ezer utast érint, 1700 járatot töröltek. Köztük van 8 Londonból Budapestre induló, és 9 Budapestről Londonba induló repülőgép is, írja a Hvg.hu. A két napos munkabeszüntetés szerda reggel ér véget.

A British Airways 11,5 százalékos béremelést ajánlott a pilótáknak három éves idősávban, az emelés mértéke jelentősen meghaladja az infláció mértékét. A szakszervezet azonban úgy látja, a BA már nem a túlélésért küzd, ezért a dolgozóknak nagyobb részben kellene részesülniük a profitból. A szakszervezet szerint a cégvezetés költségcsökkentése rontja a légitársasággal szembeni bizalmat és a British Airways márkaértékét is. A Brit Közforgalmú Pilóták Egyesülete (Balpa) által képviselt British Airways pilóták 93 százaléka szavazott a sztrájk megtartása mellett, ráadásul a részvétel is nagyon magas, 90 százalékos volt. A sztrájkban 4 ezer pilóta vesz részt, és várhatóan napi 40 millió font bevételkiesést okoz majd a légitársaságnak.

(forrás: Index)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai