hirdetés
hirdetés

BAHART és Playmobil együttműködés a gyerekekért

Kombinált gyermekjegyekkel, új hajóval és megújult ajándékkártyával várja az idei szezonban utasait a Balatoni Hajózási Zrt. Az Utazás kiállításon röviden ismertették az újdonságaikat.

hirdetés

A tájékoztatót Mihalovics Dóra marketingvezető nyitotta meg, majd Dónucz László értékesítési és forgalmi igazgató ünnepélyesen bejelentette a BAHART és a Playmobil együttműködését.

Az együttműködés keretén belül új, kombinált gyermekjegyeket lehet majd vásárolni, amelyekkel az utazás mellett ajándék Playmobil-figurákat is kapnak a fiatal utasok. Ezzel az újítással szeretnék a gyermekprogramokat összekötni a BAHART-tal.

Az új szezon további újdonsága az eddig kizárólag kompátkelésre szolgáló törzsutaskártyák kibővítése, a BAHART ajándékkártyák. Az újdonság ebben a konstrukcióban, hogy a megvásárolt plasztikkártyán szereplő egyenleget már nem csupán a kompon, hanem a BAHART számos egyéb hajós szolgáltatására (pl. menetrendi hajózásra, sétahajózásra, a BAHART valamennyi saját programhajós szolgáltatására) is fel lehet használni a vásárlástól számított következő év végéig.

Április közepén az új, erős középkategóriás, Nemzeti Regatta Siófok elnevezésú hajó is bemutatásra kerül. A névadás Siófok 2016-os Nemzeti Regatta verseny győzelmét szimbolizálja. 

Dónucz László és Mihalovics Dóra
Dónucz László és Mihalovics Dóra

 

Balázs Zsuzsanna
a szerző cikkei

(forrás: TurizmusOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint megszavazzák a VII. kerületi lakók, hogy a szórakozóhelyek csak éjfélig lehessenek nyitva a kerületben?

Kiadónk társoldalai