hirdetés
hirdetés

Bezárás fenyegeti a Thai Airways-t

Bangkok Post szerint Sumeth Damrongchaitham vezérigazgató kedden fordult a légitársaság felsővezetéséhez, azt kérve, hogy működjenek együtt a légitársaság megmentésében, mert krízishelyzet van és fennáll a veszélye annak, hogy a cég beszünteti működését - írja az AirPortal.

hirdetés

A vezérigazgató szerint nem sok idő maradt a helyzet megoldására. Elmondta, hogy a Thai Airways számos útvonalon elvesztette addigi (főként vezető) piaci pozícióját, amely azért is fájó, mert ezek az északi irányú járatok termelték a légicég bevételeinek harmadát. Most azonban a fapados forradalom miatt csökkenő bevételekkel kell számolniuk.

A légitársaság elsősorban költségcsökkentéssel próbálkozik, csökkentették a menedzseri fizetéseket is. A vezérigazgató szerint egyetlen díjjal tudják motiválni a munkavállalókat: azzal, hogy megmarad a légitársaság, és ezzel együtt a munkahelyük.

Az első félévben a Thai Airwys eredménykimutatása szerint a társaság árbevétele az egy évvel korábbi 1,4 milliárd dollárról 1,3 milliárd dollárra csökkent, az üzemi szintű veszteség pedig 221 millió dollárt tett ki, kétszer annyit, mint egy évvel korábban.

A Thai Airwysnek adatbázisok szerint 82 gépes flottája van, fapados leányvállalata a Thai Smile további 20 gépet üzemeltet. A flotta vegyes, a legújabb Airbus A350-esek és Boeing 787 Dreamlinerek mellett régi 747-esek is vannak, keskenytörzsű gépük nincs.

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai