Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség

Villány térségében is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegsége, így a 22 magyarországi borvidékből már 15 érintett – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján kedden közzétett tájékoztatóban.

A közlemény szerint súlyos növényegészségügyi és gazdasági kockázatokkal kell számolniuk azoknak, akik nem ellenőrzött szaporítóanyagot használnak, vagy nem védekeznek a betegséget terjesztő amerikai szőlőkabóca ellen.


Fotó: Depositphotos

A Nébih a hatékony intézkedésekkel magyarázta, hogy az ország északi részének történelmi borvidékei továbbra is mentesek a kórokozótól. Amennyiben a terjedését nem sikerül megállítani, hatósági növényegészségügyi intézkedésekre lehet szükség – jelezték a közleményben.

A legfontosabb tudnivalókról, teendőkről és a lehetséges következményekről az amerikai kabócáról szóló Nébih-oldal tájékoztat.


Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra

Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra 

A rangos elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten

Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten 

A budapesti Récsei Centerben lévő felújított élelmiszerbolt több mint 100 négyzetméteren kínál termékeket.
Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban

Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban 

A Rovinjban található Agli Amici megtartotta két Michelin-csillagát, az egycsillagos éttermek száma pedig tízről tizenkettőre emelkedett Horvátországban.
Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen

Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen  

Egy igazán egyedülálló, országos jelentőségű boros eseményre készül a Badacsonyi borvidék.
Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon

Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon  

Magyarországon is egyre többen keresik a könnyed, mégis gazdag ízélményeket nyáron – és ebben a sashimi kultúrája kulcsszerepet játszik.
Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban

Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban 

Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése, de a klímaváltozás jelentős károkat okozhat az ültetvényekben.
Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány

Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány 

Az idei nyár hivatalos fröccse pedig nem más, mint a Macifröccs.
Helyi termelőkre épít az Auchan – Debrecenből indul az új program

Helyi termelőkre épít az Auchan – Debrecenből indul az új program 

Mert fontosnak tartják, hogy áruházaik térségében lévő termelők, a kis- és középvállalkozások termékei felkerülhessenek az áruházaik polcaira.
A hely, amely nem csupán a finom falatokról és a süteményekről szól

A hely, amely nem csupán a finom falatokról és a süteményekről szól 

Az új helyszín a Gesztenyéskertben, a legendás Nagyvendéglő épületében kapott otthont – új arculattal, friss kínálattal, de a már jól ismert „czinieles” vendégszeretet szellemében.
Négy étterem, ami biztosan ott lesz a Time Out Market Budapest kínálatában

Négy étterem, ami biztosan ott lesz a Time Out Market Budapest kínálatában 

A gasztronómiai és kulturális piac felfedte első négy éttermét.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.