Elképzelhető az európai légiközlekedés teljes leállása is

Ahogy a külföldön rekedt emberek hazaszállítása befejeződik, reális esély van arra, hogy teljesen leálljon a légiközlekedés Európában, és csak a cargo-járatok maradjanak meg – írta a CAPA légiközlekedési tanácsadó a friss elemzésében.

A cég szakértői szerint a járatok teljes leállítására egyetlen, de nyomós oka lehet a légitársaságoknak: ez a készpénzállomány megtartása, ezt pedig a megszorító intézkedések mellett az üzemelésük felfüggesztésével tudják elérni.

Kedden a Ryanair jelentette be, hogy március 24-től szinte teljesen leáll, és járataik áprilisban és májusban sem indulnak el, tekintve, hogy a kínai tapasztalatok alapján a koronavírus-járvány terjedését három hónapos időtávon sikerül csak megfékezni.

Így tett korábban a szintén hozzájuk tartozó Lauda, illetve a SAS Scandinavian, a Transavia, az Austrian Airlines, a Brussels Airlines is, mások mellett. Ezt a hetet a tavalyi azonos időszakhoz képest átlagosan 59 százalékkal alacsonyabb kapacitással kezdték a légitársaságok Európában, a belföldi forgalomban 48, a nemzetköziben 62 százalék volt a mérséklődés. A csökkenés üteme a napokban fel fog erősödni azzal, hogy egyre több légitársaság áll le.

Olaszországban a legsúlyosabb a helyzet, ott 87,5 százalékos mélyrepülés tapasztalható, de 70 százaléknál nagyobb mértékben csökkent a járatok száma Finnországban, Spanyolországban, Németországban, Dániában, Görögországban és Belgiumban is. Bár a legtöbb kormány már bevezetett valamilyen határzárat, további szigorításra is van még lehetőség, amely újabb járatok leállításához fog vezetni. Oroszország például kedden közölte, hogy minden nemzetközi járatot fel kell függeszteni a kormány döntése értelmében, és így tettek a thaiföldi légitársaságok is.

Forrás: Airportal.hu


BAHART – indul a főszezon

BAHART – indul a főszezon 

A legforgalmasabb útvonalakon jelentős mértékben kibővíti járatait a társaság. 
Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.