IATA: 25 millió állás került veszélybe

A koronavírus-járvány hatásai miatt globálisan 25 millió olyan állás került veszélybe a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) felmérése szerint, amelyet a légiközlekedés támogat, ezen belül Európában mintegy 5 millió - írja az AIRportal.hu.

A háromszáz légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet keddi videokonferenciáján Brian Pierce vezető közgazdász azt mondta, a legrosszabb helyzetben a munkahelyek szempontjából Ázsia-Óceánia van, mivel ebben a térségben több olyan ország is található, amelynek gazdaságba rendkívüli módon függ a turizmustól, például Thaiföld, ahol a GDP 22 százalékát adja e szektor. A szervezet becslése szerint Ázsia-Óceániában 11,5 millió, Európában pedig 5,5 millió, a légiközlekedés által támogatott állás került veszélybe. Az Egyesült Államokban az IATA 2 millió álláshelynél lát kockázatot a koronavírus-járvány miatt.

Arról az IATA egyelőre nem rendelkezik pontos adatokkal, hogy e piaci szegmensben eddig hány állás szűnt meg, a kutatás jelenleg is zajlik. Brian Pierce azt becsülte, hogy már 2,7 millió munkavállalót küldtek fizetés nélküli szabadságra, vagy bocsátottak el a légitársaságok. Brian Pierce azt is elmondta, hogy a repülés iránti igény a történelemben mindig volt annyira erős, hogy viszonylag hamar visszaállt a krízis előtti teljesítményszint. Most azonban megvan az esélye annak, hogy a kilábalás hosszabb időt vesz igénybe, 2021 elejére még 20 százalékos elmaradást várnak a járatok számában a korábbihoz képest. A legrosszabb helyzetben a hosszútávú járatok lehetnek, mert sokan a lakóhelyükhöz közelebb fognak pihenni, az üzleti utazások pedig a kilábalás első időszakában jelentős mértékben csökkenhetnek.

Alexandre de Juniac, a szervezet elnök-vezérigazgatója sürgette a kormányokat, hogy a korábban megítélt pénzügyi segítséget minél előbb juttassák el a légitársaságokhoz, mert a legtöbb cégnek két napi működésre elengedő szabad készpénzállománya van.

Forrás: Airportal.hu


BAHART – indul a főszezon

BAHART – indul a főszezon 

A legforgalmasabb útvonalakon jelentős mértékben kibővíti járatait a társaság. 
Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.