Közel 640 ezer utas Ferihegyen szeptemberben

Közel 640 ezer utast kezeltek szeptemberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a légiáru mennyisége pedig meghaladta 15 800 tonnát a múlt hónapban - írja az AIRportal.hu.

A budapesti repülőtéren 639 051 érkező és induló utast regisztráltak az idei év kilencedik hónapjában, közel tíz százalékkal kevesebbet, mint az idei év legerősebb hónapjában,  augusztusban. A járvány előtti 2019-es rekordév azonos hónapjához viszonyítva 58 százalékos volt az utasszám csökkenése szeptemberben.

Az év eddigi részében 2 483 234 utast kezelt a Budapest Airport, amely 2020 azonos időszakához képest 32,5 százalékos, a járvány előtti 2019 első kilenc hónapjához képest közel 80 százalékos visszaesés. Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője egy online konferencián korábban az AIRportal.hu kérdésére válaszolva azt mondta, az idei éves utasforgalmat 4 és 5 millió közé várják.



A Budapest Airport légiáru-forgalma továbbra is erős, 15 810 tonna áru haladt át a reptéren szeptemberben, ami 4729 tonnával, 42,7 százalékkal több, mint tavaly ugyanilyenkor.

A repülőtéren 6764 le- és felszállást regisztráltak múlt hónapban, ez 40 százalékkal marad el a 2019. augusztusi adathoz viszonyítva. A harmadik negyedévig összesen 34 214 gépmozgást regisztráltak a repülőtéren.

A világjárvány miatt a Budapest Airport mindössze 3 millió 859 ezer utast regisztrált 2020-ban, amely több mint 76 százalékkal kevesebb a 2019-es rekordévhez képest. A repülőtér üzemeltetője május végén azt közölte, hogy 110 millió euró veszteséggel zárta a 2020-as évet.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.